< />
2017. június 15.

2017-06-14

Műhelymunka I.
Az EVDSZ működésének alapelvei, az EVDSZ alapvető célja és feladata, a szövetségi tag joga és kötelezettsége

2017. június 14.

A vitaindító előadást dr. Szilágyi József EVDSZ elnök tartotta.

dr. Szilágyi József EVDSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket és bevezetőjében ismertette a műhelymunka célját: „egy hatékonyabb, jobb érdekérvényesítési képességgel
rendelkező szövetség létrehozását kívánjuk elérni annak érdekében, hogy a tagszakszervezetek tagságának élet- és munkahelyi körülményei javuljanak és a szövetségi közös célok megvalósuljanak."

Felvezetőjében, egy olyan szövetség vízióját mutatta be, melynek az összetartozás,az egymás iránti erős szolidaritás, a közös tenni akarás és egy mozgósítható széleskörű
tagszakszervezeti tagság adja az erejét, aki képes és hajlandó a munkavállalók érdekében – ha kell – cselekedni.

Vitaindító prezentációját bemutatva beszélt az EVDSZ által elfogadott alapelvekről, alapértékekről és a közös céljainkról. Kitért arra is, hogy a kongresszus óta eltelt időszakban a taggyűlések a szövetség alapvető céljainak elérése érdekében, további célokat és feladatokat is megfogalmaztak. Terítékre kerültek a tagszakszervezeti jogok és kötelezettségek, valamint a kötelezettségszegés jogkövetkezményei.

Az EVDSZ Elnöke kihangsúlyozta, hogy az EVDSZ olyan iparági, országos szintű érdekvédelmi és érdekképviseleti szövetség, melynek célja:
– az ágazati érdekképviselet, az ágazati munkavállalói szerveződés, illetve szervezet megőrzése,
– annak biztosítása, hogy az EVDSZ a jövőben is egyedüli és egységes szakszervezeti szövetségként lássa el az ágazatban a tagszakszervezetek és tagságuk érdekképviseletét, érdekvédelmét.
– az EVDSZ rövid- és hosszú távú működési feltételeinek fenntartása, a gazdálkodás egyensúlyának biztosítása.

dr. Szilágyi József a prezentáció végén, a témához igazodó megvitatandó kérdések felsorolásával zárta a felvezetőjét.

A résztvevők megtárgyalták és megvitatták a műhelymunka témáját, hozzászólásaikkal, véleményükkel járultak hozzá a „vitanap” sikeréhez.


A felvetésekben szerepelt:
– a szakszervezeti szintek (ágazati és a helyi) viszonyrendszerének tisztázása;
– az eltérő taglétszámból és érdekekből fakadó probléma megközelítése és a 2016. évben alá nem írt ágazati megállapodás hiánya;
– a VKSZ hatálya alá tartozás tulajdonosváltás miatti módosulásának jelensége és a TEÁOR besorolás megváltoztatásának problémája;
– az érdekvédelmet minden más kedvezmény fölé kell helyezni;
– javaslat fogalmazódott meg a villamosenergia-iparhoz tartozás definiálására;


Több kérdés is elhangzott:
– Az SZV vizsgálja-e az EVDSZ-en belüli Esélyegyenlőségi bizottság újra létrehozását, mint lehetőséget?
– Az EVDSZ nyisson-e vitát a pártolói tagdíj kérdéséről?
– Kinek van jogosultsága egy tagszakszervezet kizárására?

A résztvevők a felvetések, észrevételek és kérdések vonatkozásában kívánatosnak tartották ezek SZV ülésen történő megvitatását.

Kapcsolódó dokumentumok:

- Alapszabály I-IV fejezete, Alapvető programpontok 1-2, Program III/1/b

- EVDSZ Elnökségi ülés - Műhelymunka I. Emlékeztetője

- Fotógaléria

- Facebook élő bejelentkezés

- dr. Szilágyi József előadása:

- Beszámoló az eseményről a 2017. július-augusztusi Forró Drótban olvasható, vagy az alábbi képre kattintással letölthető:

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...