< />
2013. július 11.

MVM TSZSZ Hírek

Mátyás király ajándéka - de hol a bérfejlesztés??

Felfüggesztett tárgyalások - VIDEOVAL a sajtótájékoztatóról

Legfrissebb hírek az MVM bérkonfliktusról, az MVM TSZSZ korábbi közleményével

A két fél újabb tárgyalási fordulót tartott július 18.-án, amelyen 2,6 százalék ajánlatot ért el a szakszervezet. Az érdekvédők 3,1 százalékos keresetszínvonal-növekedést kérnek, hivatkozva arra, hogy ennyi a kormány által prognosztizált infláció mértéke, ami szerepel a kormány, illetve a szakszervezetek és munkáltatók által is aláírt országos bérajánlásban is.


Jelentősen közeledtek az álláspontok az MVM-csoportnál folyó bértárgyaláson, bár megállapodás még nem sz
ületett az idei

keresetnövelésről. Erről Gál Rezső, az MVM TSZSZ és az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, a LIGA alelnöke beszélt csütörtökön Pakson, az atomerőmű előtt megtartott sajtótájékoztatón.

Gál Rezső emlékeztetett arra, hogy hosszú ideje zajlanak a tárgyalások, de sajnálatos módon fél éven át nulla százalék volt a tulajdonos ajánlata, erről csak a hónap elején mozdult el, a szakszervezetek által a Vagyonkezelő Zrt. elé szervezett tüntetés hatására.

Berkes Sándor, a Paksi Szakszervezetek Érdekegyeztető Tanácsának soros elnöke közölte: hétfőn újra tárgyalóasztalhoz ülnek abban bízva, hogy egyezségre jutnak végre.

A sajtótájékoztatón készült videó (Meyer Herta felvétele) a videótárunkban megtekinthető. Megnézem most.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az MVM TSZSZ közleménye - 2013. július 10.

2013. július 10-én a Magyar Villamos Művek Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség (MVM TSZSZ) vezetősége áttekintette a 2013. évi bér- és szociális megállapodás körül kialakult helyzetet.

A testület:

  • Eredményesnek tekinti a munkavállalók 2013. július 2-án tartott demonstrációját és egyben köszönetét fejezi ki a résztvevőknek.
  • Pozitívnak minősítette azt a tényt, hogy munkáltató (féléves tárgyalás után) 2013. július 1-jén elmozdult a korábbi „0 keresetszínvonal növekedést” ajánló álláspontjáról.
  • Értékelte a 2,1% keresetszínvonal növelésre tett javaslatot, de azt nem tartja elégségesnek.


A vezetőség kiértékelte az elmúlt napok történéseit és a következő megállapításokat tette:

  1. A munkáltatói javaslat 1%-kal kevesebb, mint az országos bérajánlásban szereplő keresetszínvonalra vonatkozó ajánlás, ezért ez nem fogadható el, ugyanakkor a Vezetőség ezúton is kifejezi készségét a tárgyalások folytatására.
  2. 2013. július 3-án az MVM TSZSZ hivatalos levélben fordult mind az MNV Zrt., mind MVM Zrt. a vezetése fele, hogy nyilatkozzanak arról, hogy tiszteletben kívánják-e tartani az országos ajánlást. A Vezetőség azt reméli, hogy a pozitív válaszok megérkeznek 2013. július 17-ig.
  3. Az MVM TSZSZ pozitívan értékelte azt a hírt, miszerint 2013. július 15-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter változatlan formában ratifikálja a korábban aláírt versenyszférás megállapodást, mely tény elvezethet a megoldáshoz. Az ünnepélyes aláíráson részt vesz Gál Rezső, az EVDSZ elnöke is.
  4. A résztvevők döntöttek arról, hogy 2013. július 18-án 8:30 órai kezdettel a MVM Zrt. székházában az MVM TSZSZ újabb ülést tart, melyen kiértékelésre kerül a 2013. évi csoportszintű bér- és szociális megállapodás aktuális helyzete.
  5. A szociális partnerek megállapodtak abban, hogy 2013. július 18-án 9:00 órakor ÉKF ülés kerül megtartásra az MVM Zrt.-ben. A szakszervezet e témakörben két megállapodás-tervezetet adott át a munkáltatónak.
  6. 2013. július 18-án 13.00 órai kezdettel a Paksi Szakszervezetek közös bizalmi ülést tartanak, ahol kiértékelik az ÉKF tárgyalás eredményét. Hasonló módon valamennyi MVM TSZSZ tagszakszervezet testületi üléseken dönt a további lépésekről. A bizalmi testületi ülésen elhangzott határozatok alapján az MVM TSZSZ dönt a demonstráció megtartásáról (MNV Zrt. és/vagy MVM Zrt. előtt), valamint figyelmeztető sztrájk szervezéséről.

Budapest, 2013. július 15.


Gál Rezső
MVM TSZSZ elnök

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...