< />
2013. június 19.

MVM TSZSZ Hírek

Levél Orbán Viktor miniszterelnöknek

Segítségkérés az MVM csoport munkaügyi konfliktusának megoldásához

A történet 2013. januárjában indult, amikor több menetben a Villamosenergia-ipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (VÁPB) fórumán a munkáltatói oldal (VTMSZ) és az ágazati szakszervezetek (BDSZ, EVDSZ) tárgyalásokat folytattak az ágazati szintű bérajánlásról. A tárgyalásokat eredmény követte és ennek kapcsán 2013. február 6-án megszületett az ágazati bérajánlás.

Felhívás az MVM TSZ tüntetésre - 2013. július 2.-án a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. székháza előtt.

Ezt követően 2013. március 8-án az MVM TSZSZ kezdeményezte a csoportszintű megállapodás aláírását. Az erről készült emlékeztető itt olvasható. Mint az emlékeztetőből is kiderült a bérmegállapodás elmaradása alapvetően a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Igazgatóságának döntésen múlott és jellegéből fakadóan nem pusztán csak a villamosenergia-ipart, hanem Magyarországon valamennyi állami tulajdonú gazdasági társaságot érintett.

Ismeretes az a tény is, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a szakszervezetek szándékai ellenére sem jött létre az országos bérajánlás. Ennek kapcsán a kormány bejelentette, hogy kész ehhez csatlakozni, amennyiben a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) ezen megállapodást aláírják. Mivel VOSZ ettől elzárkózott egy LIGA által szervezett tüntetésre került sor 2013. április 11-én, melyen több száz fővel ott voltak az EVDSZ tagjai is. Sajnálatos módon a tüntetés nem hozta meg az eredményt, ezért a LIGA Tanács úgy döntött: a LIGA Szakszervezetek elnöksége sztrájkbizottsággá alakult 2013. április 22-én. Ezt követően 2013. május 7-én az MVM TSZSZ értékelte mind az országos, mind az MVM csoportnál kialakult tárgyalási helyzetet és határozatot hozott, valamint csatlakozott a LIGA felhívásához.

Az MVM TSZSZ értékelése innen letölthető, melynek lényege ez a határozat:

Az MVM TSZSZ 2013. május 7-én áttekintette a villamosenergia-iparág, valamint az országos helyzetet és egyhangú szavazással határozatot hozott, hogy létrehozza az MVM TSZSZ Sztrájkbizottságát. Feladata: 2013. május 13-ával támogató aláírásgyűjtési akció indítása a munkavállalók körében, sikertelen tárgyalás esetén döntés a demonstráció és a sztrájk meghirdetéséről, azok konkrét időpontjáról és módjáról.



Az MVM TSZSZ vezetése kereste azt az utat, amelyben a megállapodás létrejöhet anélkül, hogy konfliktus keletkezzen ezért az aláírásgyűjtési akcióval párhuzamosan egy segítségkérő levelet írt dr. Halasi Tibor MNV Zrt. IT elnökének ( (a levél itt olvasható). Sajnálatos módon erre a levélre válasz azóta sem érkezett.

Az országos szintű tárgyalások több menetben folytatódtak és megszületett az eredmény: 2013. május 22-én aláírták az országos bérajánlást. A megállapodásról további részletek a LIGA honlapján. Megjegyzendő, hogy az országos bérajánlással kapcsolatos dokumentum jogértéke kapcsán ellentmondásos a helyzet. Egyfelől várható, hogy a dokumentum a szakállamtitkári aláíráson túl egy ünnepélyes miniszterelnöki kézjeggyel is el lesz látva, ez azonban az árvízi események miatt megcsúszott. További problémát jelenthet az is, hogy Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a formai jegyektől eltekintve, a kormányzati sajtó által is leközölt bérmegállapodást, hivatalos formában az MVM csoport vezetésével nem közölte.

2013. június 6-án – az országos bérajánlás alapján – az MVM TSZSZ módosította a bérajánlását és azt hivatalosan megküldte az MVM Érdekegyeztető és Konzultációs Fórum (ÉKF) munkáltatói oldalának. Sajnálatos módon, a 2013. június 14-i ÉKF tárgyalás eredménytelenül zárult. Az MVM munkáltató oldala átadott egy megállapodás tervezetet ( itt olvasható). A szakszervezeti oldal azt kiértékelte és elfogadhatatlannak ítélte. A tárgyalást követően az MVM TSZSZ vezetőségi ülést tartott és a kialakult helyzetről Állásfoglalást készített. Ennek lényege, hogy a munkavállalói oldal kész a tárgyalásokat folytatni, ugyanakkor, ha azok nem vezetnek eredményre 2013. július 2-án 10:00 órai kezdettel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. székháza elé egy tüntetést kíván szervezni, melynek célja a döntéshozók figyelmének felhívása arra a tényre, hogy immár féléve nem sikerült tető aláhozni az MVM csoportszintű bér- és szociális megállapodást. A tüntetést megelőzően azonban egy segítségkérő levél íródott Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz, mely itt olvasható.

Szerkesztette: Kádi Tünde

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...