< />
2014. január 27.

MVM TSZSZ Hírek

Az MVM TSZSZ készül a csoportszintű bértárgyalása

Napirendi pontok:

  1. 2013. év első körös áttekintése pénzügyi és érdekvédelmi szempontból
  2. Előzetes kitekintés 2014. évre
  3. Egészségbiztosítással kapcsolatos aktualitások
  4. A 2014. évi bér- és szociális megállapodás helyzete országos, ágazati és társaságcsoport szinten
  5. Prémiumok, jutalmak visszafizettetésének kérdésköre
  6. Egyebek

Az ülés első negyedében visszatekintés történt a 2013. év érdekérvényesítési munkáira. Ennek kapcsán papír alapon kiosztásra került az MVM TSZSZ 2013. évi főkönyvi kivonata, a 2013. év főbb bevételei és főbb kiadásai nem hivatalos formában, valamint a TSZSZ által 2013-ban elvégzett főbb szakmai munkák listája.

Az MVM TSZSZ áttekintette mind az országos, mind az ágazati érdekegyeztetés aktuális kérdéseit, különös tekintettel a 2014. évi bér- és szociális megállapodás előkészítésére. Az MVM TSZSZ támogatja egyrészt a 2013. december 20-án aláírt Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának megállapodását a 2014. évi minimálbérről, garantált bérminimumról, valamint a keresetnövelési ajánlásról, másrészt az EVDSZ megállapodás-tervezetét, amelyet az EVDSZ átnyújtott a VTMSZ számára a 2014. január 23-i VÁPB tárgyaláson.

MVM TSZSZ kifejezte azon szándékát, hogy törekszik az MVM csoportszintű megállapodás aláírására minél előbb, de legkésőbb 2014. március 15-ig. Ennek érdekében kész a keményebb érdekérvényesítő eszközök alkalmazására (demonstrációk, tüntetések).


Kádi Tünde

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...