< />
2010. április 26.

Ki hogyan szerződik a visegrádi országokban?

Fókuszban a visegrádi kollektív szerződések

A TÁMOP program keretén belül 2010. április 23-án Budapesten nemzetközi konferenciát tartott az EVDSZ. A konferencia célja a kollektív szerződések bemutatása, különös tekintettel a foglalkoztatásra és a munkaidőre vonatkozó rendelkezésekre. Meghívott előadók: Jan Willem Goudriaan, az EPSU főtitkárhelyettese, valamint az egyes nemzetek villamosenergia-ipari szakszervezetek képviselői.

Az EPSU tájékoztatása konferenciánkról


A cseh szakszervezettől Vit Spurny, a szlovák szakszervezettől Marian Bananka és Jan Botka,a szlovén szakszervezettől Franz Dolar és Jozef Kopinja. Hazai résztvevők: a Villamosipari Társaságok Munkaadói Szövetségétől dr. Bognár Judit és Czédli Ágnes, a LIGA Szakszervezetek elnöke, Gaskó István, a BDSZ képviselője Pápis László, VKDSZ titkára Halasy Károly, valamint az EVDSZ szövetségi vezetőség tagjai.

Bevezetőként Gál Rezső, az EVDSZ elnöke köszöntötte a részt vevőket és hangsúlyozta a konferencia célját; mennyire fontos megismerni más nemzetek KSZ-ét, és ha jók, abból meríteni, átvenni. Felhívta a figyelmet a kollektív szerződések közül a német szerződésre, melyről 2010. június 2-án – egy újabb konferencia keretében –mélyebb elemzés, tanulmány kerül terítékre. Ennek oka az, hogy Magyarországon a villamosenergia-iparban nagy súlya van a német befektetőknek (E.ON, RWE).

Elsőként Jan Willem Goudriann, az EPSU főtitkára tartotta meg átfogó és meggyőző előadását.
Ezt követően fórum keretén belül konzultáció volt az elhangzottakkal kapcsolatosan.
Dr. Kiss Mihály, az EVDSZ szakértője megtartotta első prezentációját,mely címe: „Hat EU tagország villamosenergia-ipari Ágazati Kollektív Szerződésének összehasonlítása a munkaidő szervezés és a díjazások tekintetében” az előadás innen letölthető. A vizsgálat kiinduló pontja Az Európa Tanács 1993-ban elfogadott 93/104/EK irányelve a munkaidő megszervezésére.

Gál Rezső részletes tájékoztatást adott és fel hívta a figyelmet arra, hogy ez itt elhangzott előadások anyagai alapul szolgálnak a további feldolgozásra, az elemzések elmélyítésére, ami később – egy tanulmány keretében – kiküldésre kerül javaslat formájában.

Ezt követően még az ebéd előtt, elsőként a cseh, majd a szlovák és végül a szlovén szakszervezet képviselője tartott egy rövid tájékoztatást.
Ebéd után dr. Kiss Mihály megtartotta második előadását „A több műszak, az éjszakai műszak, illetve a rendkívüli munkavégzés díjazása a vizsgált hat EU tagország KSZ – ében” címmel az előadás innen letölthető.

Ezt követően újból felszólaltak a visegrádi szakszervezetek vezetői, kiegészítve az eddig elhangzottakat a gyakorlati tapasztalataikkal.

A konferencia zárásaként Gál Rezső megköszönte az aktív közreműködést, az együttgondolkodást. A cél, miszerint egy „átfogó fénykép” készül a nemzetközi kollektív szerződésekről, sikerült. Ezt továbbfejlesztve, hamarosan elkészül a kiegészített dokumentum, ami elősegíti a közös célkitűzések elérését és a hatékony munkát. Ezekről egy írásos kiadványt is készít az EVDSZ.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...