< />
2009. március 11.

VUTFO Hírek

Markazi találkozó 2008.05.19-20.

A program első részeként házigazdáink nevében Medveczki Zsolt barátunk egy régi ígéretnek tett eleget, amikor az erőműben lévő látogató központ és egy külszíni bányalátogatásra invitált bennünket.
A látogató központban tartalmas előadás keretében megismerkedhettünk az erőmű történetével, az aktuális technológiával és a működéssel szorosan összefüggő lignitbányászat fejlődésével. Tájékoztatást kaptunk a Társaság környezetvédelmi törekvéseiről, melynek keretén belül fontos témák: A bányaművelés utáni rekultiváció, a technológiai - illetve a környezeti vízminőség védelem és a füstgázzal kibocsátott káros anyag kibocsátás minimalizálása.

A bányászatról elméletben szerzett ismereteinket rövidesen gyakorlati tapasztalatokkal bővíthettük. Bányász kollégák vezetésével meglátogattunk egy külszíni fejtést, aminek gigantikus mérete már önmagában is lenyűgöző volt. A felszínről letekintve hallgattuk a tapasztalt munkatársak előadását. Ekkor még nem gondoltuk, hogy rövidesen a "gödör” alján fogunk sétálgatni és a már távolról is ijesztő méretű gépek munkáját közelről tanulmányozhatjuk. A bánya alján tett "holdbéli” kirándulásunk után azért úgy érzem, mindnyájan fellélegeztünk egy kicsit, amikor újra a felszínre értünk.
A következő állomás egy rekultivált bányaterület volt, ami bizonyította, hogy a Mátrai Erőmű nem csak szóban tesz a környezet helyreállításáért. Ezen a területen olyan őserdő alakult ki, amiben akár a Jurassic park legújabb részét is leforgathatnák.
Délután a találkozóinkon már megszokott kötetlen beszélgetéssel folytattuk a programot, melynek keretén belül beszámoltunk egymásnak az előző ülés óta elteltekről. Fókuszban volt a bértárgyalások eredménye és azok hatása a szociális juttatásokra. Sok szó esett az állami tulajdonú cégek át-, illetve kiszervezéseiről és az ebből adódó munkaügyi konfliktusokról. Hasonló folyamat utózöngéi folynak az áramszolgáltatóknál is, így megpróbáltuk hasznos tanácsokkal ellátni egymást. Fontos információkat kaptunk az MVM közgyűlésén történtekről is. Örömteli jelenség volt, hogy olyan cégek képviselői is megjelentek, akik eddig nem vettek részt a fórum munkájában. Természetesen továbbra is nyitottak vagyunk, minden érdeklődőt szívesen látunk, mert talán soha nem volt ennyire szükség az összefogásunkra, mint mostanában. A VDSZSZ honlapján megtalálhatóak a koordinátorok elérhetőségei.
Az est folyamán volt még egy fontos feladatunk, mégpedig Sőregi Zoli "bácsi” búcsúztatója, aki úgy döntött, hogy ezentúl a Mátrai Erőmű nyugdíjas állományát erősíti tovább. Személyisége a kollégáknak, a szakszervezetnek, az üzemi tanácsnak és a VÜTFÓ-nak is hiányozni fog.
Másnap folytattuk a beszámolókat, majd ebéddel zártuk a fórumot.
Szeretnénk ezúton is megköszönni vendéglátónknak a szíves vendéglátást és a tartalmas programot.



Nagy László
VÜTFÓ koordinátor
Wollner Pál
VIMvFÓ koordinátor

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...