< />
2012. május 31.

VDSZSZEMASZ Portré

Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. Szakszervezete – Koroknai Lászlóné

1989 áprilisától dolgozik az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt.-nél. 1990-ig a kereskedelmi főosztályon tevékenykedett, ahol a kereskedelmi főosztályon gyors- és gépírónőként, 1991-től pedig a szakszervezetnél dolgozik mint előadó.

A kereskedelmi egységünkön belül több csoport is volt: elnevezésük szerint behajtás, nagyfogasztói értékesítési csoport, nagyfogyasztói műszaki csoport és úgy huszonöten dolgoztak a főosztályon, ahol két gépíró dolgozott. A másik tevékenységet, az ügyviteli munkatársit a mai napig folytatja, de már – a kollégák sajnálatára - már nem sokáig, hiszen hamarosan nyugdíjba vonul.

Kohányi Pál, szb-titkár kérdezte meg, lenne-e kedve átmenni a szakszervezeti irodába dolgozni.

-Elkezdtem ezen gondolkodni, beszélgettem Palival és munkatársával, Kozsik Tiborrral is. Szimpatikusnak találtam az ottani nyugodt légkört az előző, pörgős kereskedelmi főosztályhoz képest. Szóval igent mondtam és később megtapasztaltam, hogy teljesen más, változatos és sokrétű munkát kell végeznem: rendezvényekre jártam és járok, nyugdíjasokkal foglalkoztam és foglalkozom, munkatársakkal tartom a kapcsolatot, míg az előző helyemen mindennap ugyanazt csináltam, rengeteget gépeltem – meséli el Anikó a munkahely és tevékenység váltást.

Szavaiból az cseng ki, hogy könnyen megszokta a szakszervezeti munkát, amely talán testhez állóbb is volt a számára.

Végeredményben nem bánta meg, hogy az érdekvédelemnél „kötött ki”. Ez a feledat nem volt nehezebb, mint az előző, sőt, mondja Anikó.

Nyugdíjas találkozók, karácsonyi akciók, villamos napok. Ezek szervezéséből is kivette a részét, főként a nyugdíjas találkozók szervezéséből utóbbi években.

A munkahelyi légkörről és a hangulatról, illetve a kapcsolatokról, elmondhatja, hogy jóban van mindenkivel. Reméli, így is marad a későbbiekben, és amikor elköszön, mint munkatárs.

Arra a kérdésre, hogy maradna-e még, igen a válasz. Emellett már 1969 óta dolgozik, melyből hat év volt a két lányával otthon töltött gyes. Már öt unokának örvendhet, emellett szülei nyolcvan év felett vannak.

-Egyedüli gyerekük vagyok, tehát nem oszlik több felé a tennivaló, nagymamaként is egyedül vagyok, a többi nagymama nem miskolci, tehát csak én vagyok kéznél. Azt hiszem nem szorul magyarázatra az, hogy miért döntöttem a nyugdíjba vonulás mellett – tájékoztat a nyilvánvaló tényekről.

-A felsoroltakon kívül saját magammal is törődni fogok. Nagyon remélem, hogy nem orvoshoz járással leszek majd elfoglalva. Az biztos, hogy az úszást naponta akarom folytatni, kirándulásokat is tervezek az unokáimmal – folytatja a tervek ecsetelését és határozottnak tűnik.

Anikó mosolyogva jelenti ki, hogy „minden kétséget kizáróan jó volt émászosnak lenni. Persze bocsánat, még jelen időben is fogalmazhatok. Általában jó kedélyű ember vagyok, megpróbálom mindennek a pozitív oldalát nézni és a munkatársaim is olyanok voltak, akikkel könnyen együtt tudtam dolgozni, így aztán jó kapcsolat alakult ki közöttünk.”

Az eltelt évekből mindenre leginkább szívesen emlékszik majd vissza, különös képpen a kirándulásokra, a villamos napokra, de általában a hétköznapokra is. Az ÉMÁSZ-nál töltött évek, bármelyik irodában teltek is el szorgos munkával, mindig szép emlékeket jelentenek számára. Anikó hiába említi, hogy első munkahelyén még fiatal volt, üde mosolyával, csinos külsejével, friss és élénk aurájával most is fiatal, ez mindenkor megállapítható róla, aki ismeri, ezt csak megismételni tudja.

A napokban szerveződik – 2012. május vége – Anikó búcsúztatója, egy kis ünnepség, baráti hangulat, ’jó egészséget, kellemes pihenősebb időszakot’ kívánó mosolyokkal. Anikó érzékeny alkat, ezért kicsit izgul is azon, nehogy többször könnyessé váljanak majd a társaságban a szemei. A munkatársak, az irodaházban dolgozók, akik jobban és akik kevésbé ismerik, egy rendkívül őszinte, barátságos, segítőkész és bájos nagymamával találkozhatnak most még az ÉMÁSZ-nál, később a baráti összejöveteleken.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...