< />
2008. augusztus 5.

VDSZSZEMASZ Hírek

Igazodni kell a megváltozott körülményekhez

Azt hiszem nem tévedek, ha leírom: Juhász Gyulánét szinte minden émászos dolgozó ismeri. Kollégái csak Juhász Jutkának szólítják a Kisfogyasztói értékesítési igazgatóság központi hátralékkezelési osztály mindig mosolygó értékesítési előadóját.


- Hány helyen és hány funkcióban dolgozott már? - kérdeztem elsőként.

- Tulajdonképpen egy helyen 1974-től, az üzemigazgatóság behajtási csoportjánál kezdtem, majd kirendeltség, fogyasztói iroda következett. Miskolcon, a Szinvaparkban található fogyasztói irodából jöttem a hátralékkezelésre. A munkakörömből adódóan mindig a fogyasztókkal való kapcsolattartás volt a fő feladatom. Jelenlegi tevékenységem „a legnehezebb”, mert a tartozásos fogyasztók kikapcsolása miatt nehéz a fogyasztók és egyben az ÉMÁSZ Rt. érdekeit is képviselnem.

- Sok ilyen jellegű ügye van?

- Igen, de a számok szerencsére csökkenő tendenciát mutatnak.

- Hogyan lehet a hátralék-kezelési munkát mérni?

- Mérni lehet, de ez egy csapatmunka. A számok önmaguk helyett beszélnek. Maradjunk annyiban, hogy az ÉMÁSZ Rt. elvárásainak igyekszünk megfelelni. Bízom benne, hogy elégedett a menedzsment a tevékenységünkkel.

- Akkor bizonyára Ön is elégedett!

- Igen. Nagyon szeretem a munkámat, jó közösségben vagyok, velem pedig igazán nem nehéz megfelelő kontaktust kialakítani.

- Hány esztendeje szolgál a társaságnál?

- Csaknem harminc.

- Az úgynevezett „csomaggal” már elmehetett volna…

- Nem küldtek és ez a munkáltatói szándék találkozott a saját akaratommal. Remélem, hogy nem jártam rosszul, s ennek majd a nyugdíjas éveimben látom a hasznát. Négy unokám van, lesz kikkel foglalkoznom.

- Azt hallottam, hogy a Szinvaparkban lévő fogyasztói irodát nagyon kedvelte.

- Ez igaz. Szívesen ott maradtam volna már csak azért is, mert az ottani környezet kialakításából, csinosításából is kivettem a részem. A jó sorsom azonban visszavezényelt az rt. központba.

- Az a hír járja, hogy nagyon jóindulatú, ezért keresve sem találhattak volna Öntől szociálisabban érzékeny szakszervezeti tisztségviselőt.

- Tizennyolc esztendővel ezelőtt jegyeztem el magam az érdekképviselettel, szakszervezeti bizalmiként, ÜSZB tagként és jelenleg tagja vagyok az ÉMÁSZ Rt. Szakszervezeti Bizottságának. A rendszerváltozással együtt munkánk is változott, de a célunk megmaradt.

- Említsen néhány konkrét esetet! Mivel keresik fel a leggyakrabban?

- Főleg a nyugdíjasok keresnek fel a problémáikkal tagdíjaik rendezése végett, illetve segélyezési kéréssel. A nyugdíjas találkozók szervezése alkalmából a dolgozók 80%-ával kapcsolatom van. Az aktív munkatársak az újonnan bevezetett bérkategória-rendszerrel kerestek fel a leggyakrabban, hozzám tartoznak a béremelési ügyek, illetve segélyezések is.
A női szakszervezeti tagok érdekeit is külön figyelemmel kísérem, ezért volt számomra nagy fájdalom, hogy ezéven elmaradt a rt. szintű nőnapi köszöntés.
Ebbe nem szabad belenyugodnunk, ha a cégvezetés „elfelejti”, akkor a szakszervezetnek lépnie kell. Ezért az SZB ülésen tett javaslatom alapján egyhangú döntés született, hogy a nőnapi köszöntés szerepét átveszi a szakszervezet.

- Önnek, ha szabad így fogalmaznom, jelentős múltja van, ennek következtében sok mindent megtehet.

- Valamennyi SZB ülésen részt veszek, véleményt nyilvánítok, javaslatokkal élek, a döntések előkészítésében kiveszem a részem. Ennyit tehetek.

- Mit szól a szervezettségi arányról és hogyan látja a szakszervezet jövőjét?

- A több, mint 70%-os szervezettséggel elégedett vagyok. A szakszervezet szerepe napjainkban felértékelődik, ezért arccal az utánpótlás-nevelés felé! Bízom abban, hogy léteznek köztünk olyan fiatalok, akik a következő választás során a helyünkre léphetnek.

- Mit gondol, kifejezésre jut-e az a küzdelem, amit a szakszervezet folytat a dolgozók érdekében?

- Küzdelem van, eredményeket is elérünk, de ez olykor a szakszervezeti tagság körében nem érzékelhető. A 8 százalékos béremelés nem volt kevés, hiszen ha elfogadásra kerül, ezt kiegészíti az új teljesítmény-értékelési rendszer is. Következő nagy feladat a kollektív szerződés módosítása és harmonizálása az ELMÛ Rt. kollektív szerződésével.
Bízom benne, hogy az ELMÛ Rt. Szakszervezeti Bizottságával végzett közös munkánk eredményes lesz, és ha a korábbi szociális juttatási rendszer át is alakul, a munkavállalók összességében előnyösebb helyzetbe fognak kerülni.

Kolodzey Tamás
(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 4.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...