< />
2008. augusztus 5.

VDSZSZEMASZ Hírek

Egyre többen váltják ki az üdülési csekket

Ezt vallják Fehérvári-ék, akik augusztus 12 és 21. között kilenc napot töltenek majd el Balaton-földváron. Szerencsés helyzetben vannak, hiszen a férj és a feleség egyaránt émászos, így a pihenés összehangolása nem okozott gondot számukra.

– Miért éppen a Balaton mellett döntöttek? – érdeklődtem az édesanyától.
Fehérváriné Misurák Judit, az ÉMÁSZ Rt. értékesítési előadója nyomban kész volt a válasszal:
– Több szempontot is figyelembe vettünk! Fontos volt számunkra, hogy vízpart közelében legyünk, a beutalóhoz úgymond járjon strandbelépő és persze az is, hogy ne kelljen magunkra főzni. Így találtunk Földvárra, ott szinte minden adott, amire egy famíliának szüksége van a nyugodt és zavartalan üdüléshez. Itt jegyezhetem meg: azt is szem előtt tartottuk, hogy oda menjünk, ahol még nem voltunk.

Kényelmes, igényes


– Hol lesz a szállásuk?
– Közel a magyar tenger partjához, egy kényelmes, igényes hotelben.

– Bizonyára úgy kezdődött, hogy bementek egy utazási irodába...
– Nem nyert. Saját szervezésünkben üdülünk. Úgy, mint tavaly és tavalyelőtt, amikor egyaránt nagyszerűen éreztük magunkat.

– Hol jártak 2003-ban és 2004-ben?
– Egy esztendeje Kiskunmajsán, korábban pedig Cserkeszőlőn. Mondhatom, mindkétszer nagyon jól választottunk. Talán felesleges megemlítenem azt, hogy a településeken volt strand. Valljuk, hogy a víz a nyár nélkülözhetetlen tartozéka.

– Nap mint nap fürödni fognak?
Elnevette magát:
– Részben igen! Reméljük, hogy ehhez megfelelő időt is kifogunk. Természetesen nem mondunk le a sétákról, a környék felderítéséről és minden bizonnyal hajókázni is fogunk.

Adómentesen


– Mennyiből ússzák meg a mostani „kalandot”?
Rövid töprengés után felelt:
- Úgy százhetvenezerből.

- Spóroltak?
- Nem kellett, hiszen most érezzük csak igazán az úgynevezett kafetéria előnyét. Mindketten megigényeltük a társaságnál az üdülési csekket, sőt a gyerekünk részét is kiváltottuk. Háromszor ötvenhét ezer, ennyit lehetett adómentesen igényelni.

– Az üdülés mellett mire használhatják még a kafetériát?
– Például: egészség- és nyugdíjpénztár, étkezési utalvány, gyógykezelés, gyógyá-szati eszközök. Ha ügyesen gazdálkodik az ember, sok minderre futja a keretéből.

– Milyen információkkal rendelkezik: kolléganői körében népszerű az üdülési csekk?
– Határozott igennel felelhetek! A kafetériából egyre többen mennek nyári pihenésre.

Szűkítették a listát


– Hogyan választottak?
- Megkaptuk az elfogadóhelyeket és nyomban rájöttünk, hogy az ország egész területén több száz hotelbe mehetünk. Nézegettük, olvasgattuk a listát, aztán egyre szűkítettük. Végül a Balaton maradt a „kalapban”.

– Nem gondoltak az iparági üdülőkre?
– Ilyenek gyakorlatilag már nincsenek... Egyébként pedig nyitni kell, ismerd meg hazádat jelszóval.

– Kérem, mutassa be családját!
– Férjem, Fehérvári Tibor fogyasztói irodavezető, az ÉMÁSZ-Kelet tartozik hozzá. Egy fiunk van, Norbert immáron 14 esztendős.

– Hány esztendeje tartoznak az ÉMÁSZ nagy családjához?
– A férjem már huszonötödik éve dolgozik a villamosenergia-iparban, jómagam pedig októberben leszek tíz-esztendős törzsgárdatag.

Külföldre is készülnek


– Hogy érzi magát a társaságnál?
– Nagyon jól. Kulturált munkakörülmények állnak rendelkezésünkre és a kolléganőim is kedvesek, közvetlenek.

– Jövőre megcélozzák valamelyik külföldi országot?
Kapásból rávágta:
– Már gondoltunk erre! Úgy tudjuk azonban, hogy a kafetéria-keretet külföldön még nem lehet felhasználni. Ha tévedünk és nem így van, jövőre bizonyosan felkeressük valamelyik tengerparti üdülőhelyet.

– Kellemes pihenést és jó időt kívánok!
– Köszönöm a családom valamennyi tagjának nevében.

Győri István
(Forrás: "forró drót" újság 11. évf. 7-8.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...