< />
Szerző: - lyv -
2011. január 19.

TIVISZ Portré

E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Üzemi Testület titkár - Kópis József

Kópis József az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (ETI) Nyíregyházi Hálózati Régiónál dolgozik, helyileg Mátészalkán. Emellett az üzemi testület titkára is. Hogy bemutassuk őt, elsőként azt gondolhatjuk, egy vidám, mosolygós társasági ember jellemzése önmagát adja. Mégsem ilyen egyszerű ez.

József valóban hamar lesz az összejövetelek központi személyisége, beszélgetések alkalmával mindenki szereti hallgatni a történeteket, eseményeket, melyeket szívesen és árnyaltan ad elő, vitázik és érvel, de ő is meghallgatja mások véleményét. Sőt, talán ezen beszélgetések során, észrevétlenül is meglátja és hallja azokat a dolgokat, amik a környezetét foglalkoztatják – így keresve a következő feladatot, ahol segíthet és tanácsot adhat. Az évek során lelkesedése és felelőssége nem veszett el, inkább a tapasztalatok sokasága segít továbbra is az érdekek egyeztetése és megvédése terén is.

A cégcsoport három engedélyes vállalkozása közül az ETI az egyik legnagyobb, itt dolgozik József, mint területgazda.

-Magamért nem, másokért inkább – mondja Kópis József, mikor válaszol arra a kérdésre, hogyan vélekedik az érdekvédelemről.

-Ez azt jelenti, számomra, hogy véleményem van, ismerem a kollégákat, meghallgatom problémáikat és kérdéseiket. A megfelelő fórumon pedig továbbítom ezeket, felszólalok és vitázom, ha kell. A jelenlegi társaság jogelődjénél kezdtem a pályámat 1969-ben, a vásárosnaményi kirendeltségen, kezdettől fogva szakszervezeti tag vagyok, majd bizalmi. A tagsággal járó feladatokat mindig komolyan vettem és kerestem a lehetőséget, miként lehetne jobbá tenni a munkahelyi körülményeket, feltételeket. Mindezt a munkatársaim is tudták, ezért természetes volt számukra, hozzám fordulnak segítségért.

-Miként alakult a szakmai pályája?

-A munkám mellett szakmailag is képeztem magam és a vállalaton belül továbbképzéseken vettem részt, 1972-től 2004-ig szinte minden munkaterületen dolgoztam majd, mint területgazda végzem a feladatokat. Szerteágazó feladatokat látunk el, mint közreműködés az üzemeltetésben, a karbantartás és felmérések elvégzése, a műszaki és munkavédelmi előírások betartásának ellenőrzése, illetve azon területek feltérképezése, melyeknek fejlesztése szükséges. A területgazda kapcsolatot tart a fogyasztókkal, polgármesteri hivatalokkal, közintézményekkel, kivizsgálja a káreseteket és felmerült problémákat, minden, a társaság által ellátott területen. Sokféle és több arcú munka ez, már a 2004-ben való megalakulásakor látszott, legalább hét foglalkozás, szakterület összesített feladatai ezek.

A munkám mellett vagyok szakszervezeti titkár, az üzemi tanács tagja és az ETI-n belül felügyelőbizottsági tag.

-Az E.ON társaságnak az ETI működési területén számos telephelye és több leányvállalata is van. Az ott tevékenykedő titkárokkal és a TIVISZ elnökével, illetve a munkavállalókkal hogyan lehet kapcsolatot tartani?

-Rendszeresen tartunk titkári testületi üléseket, amit a TIVISZ elnöke szervez. A bizalmi üzemi testületűnk az ETI - in belül működik. Az üzemi testületi üléseinket régebben könnyebb volt megszervezni, de kihasználva a kor adta technikai vívmányokat a szétszórtság és időhiány nem jelent akadályt. Az évek alatt végzett munka eredményeként 2007-ben engem választottak az ETI üzemi testület titkárának, ami azért meglepetést okozott, de megtiszteltetéssel és felelősséggel vállaltam el a feladatot. Ezen kívül mindig részt veszek az országos összejöveteleken, konferenciákon és a demonstrációkon is, hiszen ha szükséges, az érdekvédelemnek minden eszközt be kell vetnie a munkavállalók érdekében. A szociális párbeszéd nagyon fontos a villamosenergia-iparban is, ezt csak fejleszteni lehet, más út nincs. Helyileg Mátészalkán vagyok, de mindennapos az utazás, Debrecenbe akár, vagy más központba.

-A szakszervezettel kapcsolatos feladatok időigényesek.

-A titkári feladatokat a munkával úgy sikerül egyeztetni, hogy az igazolt távollét alatt keletkezett feladatokat otthon végzem el.

-Mindehhez nyugodt és harmonikus családi háttér szükséges.

-Szerencsésnek mondhatom magam, hogy családom minden körülmények között támogat, feleségem Viola akkor sem berzenkedik, ha netán több napos konferenciára, vagy továbbképzésre utazom. A családi házban munkamegosztás alakult ki a szó szoros értelmében, egymást segítjük a házimunkában. Mindezt teljesen természetesnek tartom, már gyerekkoromtól kezdve azt az elvet vallom, hogy segíteni a családban, felvállalni azokat a teendőket, melyeket megcsinálhat az ember, az életünk része. Gyerekeinket is így neveltük, akik folytatják ezt a hagyományt, már felnőtt lányom és fiam van és persze egy imádott unokám. Sokszor hallom, a férfiak nem tartják méltónak a házimunkában való részvételt, vagy megszokták, hogy mindent a másik fél csinál, ezt elképzelhetetlennek tartom. Szent József a „munkások védőszentje”, én ráadásul május elsején születtem. Hogyan is lehetne hát, nem segíteni?

-Pihenni és kikapcsolódni miként lehet Vásárosnaményben?

-Természetesen rengeteg lehetőség adódik, mindez azonban szervezés és idő kérdése. Mivel utóbbiból nem sok akad, egyik kedvenc foglalatosságomat, a horgászást napjainkban mellőznöm kell. Sokáig tagja voltam a helyi öregfiúk-futball csapatnak, egy ideje ezt sem művelem, de a dolog nincs lezárva, jelenleg készülök ismét bekapcsolódni az edzésekbe és természetesen a bajnokságokba is. Az utóbbi időben előnyben részesítem a csendes pihenést és kikapcsolódást, nagyon szeretek olvasni. Leginkább a romantikus és fantasztikus irodalmat kedvelem, de nem kizárólag az ilyen témájú olvasmányokat emelem le a polcról. Leslie L. Lawrence, Nora Roberts, akiket említhetek, de a manapság oly népszerű vámpírtörténeteket is olvastam. Végső soron nincs behatárolt terület a témát illetően, a lényeg, hogy megragadjon a történet, a stílus – akkor egyvégtében, akár éjszakákba nyúlóan, vagy éppen hajnalban olvasok. Ezen kívül, ha egy-egy történetet filmre is visznek, szívesen megnézem, de a könyv sokkal több lehetőséget ad a fantáziának. Így volt ez a legutóbbi két, világhírű fantasztikus történettel is, melyek jobban tetszettek írásos formában.

-Esetleg saját alkotással is találkozhatnánk a fiókban?

-Az írás terén a versek világa az, melyben megfordultam, de ez már régen volt. Édesapán írt gyönyörű verseket, a líra közel áll az egész család miliőjéhez. Ha belegondolunk, mindennap találkozhatunk a természet csodáival, az évszakok sajátos hangulatával – ezeket megfogalmazni is művészet. Ha gondolkodásunk és szemünk a jót keresi, meg is találja, ezt pedig megoszthatjuk másokkal is.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...