< />
2010. július 27.

TIVISZ Hírek

(MÁR) ERDÉLY PEREMVIDÉKE IS CSODÁLATOS
(Galériával)

2010. április 24-25-én rövid, de nagyon szép turistaúton jártunk Erdély peremén, Nagyvárad közelében, az E.ON Ügyfélszolgálati Kft. üzemi tanácsának szíves támogatásával. Munkahelyi kolléganőkkel, kollégákkal, és pár családtaggal, a közösségi élet fejlesztése céljából, immár második alakalommal is szép kirándulást tehettünk a mai Románia területén. Az elmúlt évben Torockó környékén jártunk, idén a közeli Bihar megye tájait látogattuk meg.

Úgy érezzük, hogy sokan nem ismerik kellően Bihar megye csodás vidékeit, ezért röviden beszámolok a lap olvasóinak arról, hogy a Hortobágy-közeli rónaságban elterülő Debrecenhez csak pár órányi távolságra milyen szép hegyek, völgyek, zuhatagos folyók, vadregényes tájak várják a túrázókat... Ezért is jó szívvel ajánlhatjuk, a Belényesi medencét az érdeklődőknek, mely Debrecenből elindulva, Nagyváradon át, kb. 2 órás autóút után már elérhető.
Bihar megye délkeleti része tehát még csak Erdély peremén terül el, de aki még nem járt erre, nem tudhatja, hogy milyen meseszép és vadregényes már itt is a táj! Mi sem, itt a keleti részeken, sem hittük volna eddig, hogy Bihar megye ilyen varázslatos dombos, hegyes, szurdokokkal, zuhogó folyókkal és barlangokkal (is) szépített vidék. A Boga-völgye, Magyarremete, a Mézgedi-barlang, a Medve barlang (cseppkőbarlang), és Várasfenes ízelítőt adott Bihar természeti értékeiből. Pádis nehéz túrát nyújtott, páran szinte életveszélyes túrára is vállalkoztak, ami örök emlék marad számukra, hiszen láncos biztosítón, csőben fogódkozva, minden egyéb biztosítás nélkül, ráadásul „vágtató” folyó felett másztak. (Viccelődtünk is velük: ti „öngyilkos-jelöltek” vagytok, ha itt el mertek menni – de mindenki épségben visszaérkezett.)
Este a környék kedves magyarlakta településén, Várasfenesen aludtunk, ahol már sok magánházban kialakították a vendégek fogadására alkalmas lakásokat. Ami számunkra negatív élmény volt: az az aszfalt út állapota! Belényes féle haladva mostanság igencsak kátyús a főút!
(A jövőben az országunk keleti részére látogató Olvasóknak jó szívvel ajánlhatom, hogy ne csak a határ innenső részén (Hajdú megye) túrázzanak, hanem Bihar délkelti részét is nézzék meg, tehát azt a részét, ami a trianoni békediktátum után a „túloldalra” került. Ami lassan-lassan már nem is lesz túloldal, hiszen Románia felé már szinte jelképes a határ, személyi igazolvánnyal utazhatunk, ami itthon is szükséges kísérőnk! És természetesen látogassanak el Erdély belső vidékeire is! Az érdeklődőknek ajánlom az Erdélyt jól bemutató honlapot, csodálatos fotókkal: https://www.erdely-szep.hu
Ezen felül sok egyéb hasznos információ a következő honlapokon olvasható:
http://www.romaniaturizmus.hu

(Szoboszlai Endre, Debrecen)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...