< />
2011. június 9.

TIVISZ Hírek

Száz év műszaki és cégtörténelme - Vállalattörténeti állandó kiállítás nyílt Debrecenben

2011. június 02.

A kiállítást Patay László és Mező Csaba, a DSO szervezet igazgatósági tagjai nyitották meg. Patay László megnyitóbeszédében elmondta: „Vállalataink folyamatosan jelentős változásokon mennek át, a változásokhoz pedig a múltból meríthetünk önbizalmat. Aki a múltat nem becsüli, az a jövőt nem érdemli.” Mező Csaba beszédében úgy fogalmazott: „A szakma nem csak egyenletekről, nem feszültségről, áramerősségről szól, hanem elsősorban azokról az emberekről, akik ezeket az eszközöket feltalálták, valamint üzemeltették. Ez a kiállítás az ékes bizonyítéka annak, hogy történelmi távlatokból is mennyire is fontos az emberi tényező egy vállalat életében.”

A kiállítás két fő területre tagolódik: az első rész közel 100 év vállalattörténetét fogja át. A legkorábbi kiállított dokumentum Debrecen Szabad Királyi Város közvilágítási vállalatának az 1910-es évekből származó üzletszabályzata. „Nagyon nagy munka áll a mostani üzletszabályzatunk elfogadtatása mögött. Az érdeklődők itt megnézhetik: hogyan csinálták ezt a nagy elődök.” – mondta el tárlatvezetésében Rubint Dezső. A kiállításon megtekinthető a világítási vállalat balmazújvárosi üzemegységének 1929 és 1942 között vezetett pénztárkönyve is. „A mai fiatal kollegák számára is minden bizonnyal nagyon tanulságos lehet, hogy miként vezették a cég könyveit 80 évvel ezelőtt kézzel, tintával, vonalzóval, amikor még nyoma sem volt a ma oly megszokott Excel-táblázatoknak” – tette hozzá az ETI nyugalmazott ügyvezető igazgatója. A vállalattörténeti rész az E.ON-os időszakkal zárul, amely – ahogy Rubint Dezső fogalmazott – „már szintén történelem”: az egyik vitrin az elmúlt 10 év különböző E.ON-os arculatú üzemi lapjait, munkatársi magazinjait is bemutatja.


Száz éves üzletszabályzat, nyolcvan éves pénztárkönyv

A kiállítás másik nem kevésbé érdekes része régi, mára már ipari kordokumentumnak számító mérőórákat, laboratóriumi műszereket, diagnosztikai készülékeket mutat be az érdeklődőknek. Több fogyasztásmérő már igazi muzeális érték: mértékegységük nem a ma megszokott kilowattóra, hanem az akkoriban használt hektowattóra volt. Az egyik vitrinben megtekinthető egy mára ipartörténeti unikumnak számító egyenáramú mérő, de számos egyéb korabeli diagnosztikai műszer, pl. egy a faoszlopok korhadtsági fokának megállapítására szolgáló fúró is a kiállított kortörténeti ritkaságok között található.

A kiállított műszereket és dokumentumokat az áramszolgáltató vállalat korábbi munkatársai ajánlották fel az állandó kiállítás céljaira. „Szeretnénk a gyűjteményt tovább bővíteni, ehhez azt kérjük, hogy aki rendelkezik mára ritkaságszámba menő korabeli berendezésekkel, ezeket jutassa el hozzánk!” – kérte a kiállítást létrehozó Rubint Dezső a megnyitón jelen levő munkatársakat. A tárlat a jövőben is biztos kezekben lesz: szakmai gondozását a Magyar Elektrotechnikai Egyesület debreceni csoportja vállalta. A kiállítás munkaidőben az E.ON Tiszántúli Aramhálózati Zrt. debreceni központjának földszinti kiállítótermében tekinthető meg.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...