< />
2008. augusztus 5.

Scneider Hírek

Szeretnénk egyre nagyobb hozzáadott értékű, innovatív,
a legújabb kor szabványainak megfelelő kommunikációs
technológiákat alkalmazó kínálatot nyújtani Vevőink számára

Angelo Fumagalli úr a Schneider Electric Hungária Villamossági Rt. budapesti Fehérvári úti székházuk aulájában fogad bennünket, hangulatos környezetben, az alapító cég 50 évét felsorakoztató dokumentumok, kiadványok, fotók, személyes emléktárgyak kiállítása között, ahol kitüntetett helyet foglal el az új vállalati „Jövőkép”.

- Vezérigazgató úr! Hogyan fogadta Magyarországra történő kinevezésének hírét?

- Erre sokan voltak kíváncsiak a magyar kollégáim közül is… Őszintén el kell mondanom, hogy igazából nem tudtam mire számíthatok. De bíztam a magyar csapatban, mivel tudtam, hogy széles körű tapasztalatokkal és nagy szaktudással rendelkeznek. Ma már elmondhatom, hogy ittlétem alatt nem csalódtam, azonnal befogadtak, és kezdettől fogva jól tudunk együtt dolgozni.

- Fogalmaztak-e meg Ön felé küldetést, amikor a kinevezéséről döntöttek?

- Semmilyen különös útmutatással, vagy baráti jó tanáccsal nem láttak el, erre nem is volt szükség. A Schneider Csoporton belül nem csak Magyarország, de az egész régió fontos stratégiai terület. Magyarország volt az első a közép- és kelet-európai országok közül, amely a Nyugat felé nyitott. Ma már több mint tíz éve vagyunk jelen itt, és igen komoly szakértelemmel rendelkező munkatársakkal dolgozhatunk. 1991-ben vettük meg az 1951-ben alapított Vertesz nevű céget, amely vezető szerepet töltött be a vállalkozások és szolgáltatások terén az erőművek és a nagy ipari vevők körében. Azóta is az a célunk, hogy minél jobban megfeleljünk a piac egyre összetettebb igényeinek.
Itteni jelenlétemet egy karmester pozíciójához hasonlíthatnám: olyan kiváló zenekarral dolgozhatom, amelynek tagjai szólistaként és csapatban is jó eredményeket tudnak elérni.

- Milyen szoros a kapcsolata a munkatársakkal?

- Azt gondolom, mindanynyiunknak megvan a maga stílusa. Talán származásomnak köszönhető, hogy szeretek gyakran beszélgetni a munkatársakkal, még akkor is, ha sajnos a magyar nyelv-tudásom nem teszi lehetővé, hogy mindenkit elérjek. A vezetésünknek az a célja, hogy minden alkalmazottat a közös értékek felé orientáljunk, hogy azonosak legyenek a céljaink, és ennek érdekében a belső információs folyamataink fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen a tájékoztatásból sosem elég… Természetesen a szakszervezettel is kapcsolatban állunk, a kezdeti időszak után fokozatosan egyre jobban megismerjük egymást. Mindkét félnek különbözőek a szempontjai, ez természetes, de azt gondolom, konstruktívan együtt tudunk dolgozni. Szerintem akkor eredményes a párbeszéd, ha mindkét fél részéről megvan a szándék és a nyitottság a problémák rendezésére, szem előtt tartva a piac sajátosságait, és a gyorsan változó környezetet, amely meglátásom szerint az egyik legfőbb jellemzője a jelenlegi magyar gazdaságnak.

- Információim szerint a mai gazdasági körülményekhez igazodva elkezdődött a Schneider magyarországi cégének átalakítási folyamata.

- A Schneider Electric célja világszerte az, hogy vevőit minél magasabb szinten szolgálja ki. Ezt tesszük Magyarországon is, igyekszünk a versenyben jól szerepelni, és növelni piaci jelenlétünket.
A Schneider Magyarországot azért szervezzük át, hogy egy hatékonyabb és vevőorientáltabb szervezettel jobban el tudja érni ezeket a célokat.
Fontos kiemelni, hogy hiszünk a partnerkapcsolatokban, és nagyrészt partnereinken keresztül közelítjük meg a piacainkat. A viszonteladók, a fővállalkozók, a berendezésgyártók és rendszerintegrátorok azok a partnerek, akik további értéket adnak a kínálatunkhoz, és meghatározott szolgáltatásokat is nyújtanak a végfelhasználóinknak. Arra törekszünk, hogy minél szélesebb körű kínálattal szolgáljunk vevőink számára az elektronikus eszközöktől - szoftverek, internet - a képzéseken és műszaki támogatáson át az ügyfélszolgálatig. Másfelől termékkatalógusunk is egyre gazdagabb, főleg az automatizáció terén.
Úgy gondoljuk, hogy a villamos fogyasztás jelentősége és a szükségletek az elkövetkező években növekedni fognak, és mi azt céloztuk meg, hogy a megfelelő kínálat kialakításával szolgálni tudjuk ezt a növekedést. Vannak olyan piacok, mint pl. az infrastruktúra - közlekedés, telekommunikáció, stb.-, amelyek jelentősen befolyásolják majd mindennapi életünket.
Másfelől továbbra is szereplői maradunk az „Épületek piacának”, amely egyre telítettebbé válik, és az „Ipari piacnak” is, ahol reméljük, az elkövetkező években új beruházási hullám indul majd meg Magyarországon.
Hamarosan lesz egy olyan, a teljes kínálatunkat átfogó közös koncepciónk, „Transparent Ready” néven, amely a termékeink azon tulajdonságát foglalja magában, hogy az informatikai hálózat segítségével könnyen tudnak kommunikálni egymással, és a megfelelő információkat a megfelelő időben a megfelelő helyre tudják eljuttatni. Ez nagyban megkönnyíti majd a gyárak vezetőinek, a szolgáltatóknak és a karbantartóknak a munkáját is.

- Hogyan zárták az elmúlt évet és milyenek 2002 kilátásai?

- A Schneider Electric Hungária a 2000. évi eredményéhez képest 2001-ben 10 %-os növekedést ért el, ami tekintetbe véve a magyar gazdaságnak az utóbbi hónapokban tapasztalható lassuló trendjét, nem rossz eredmény. Szeretném megemlíteni, hogy 2001-ben vettük meg a Prodax céget, amely egy jól működő helyi vállalat a villamos szerelvények területén. Meg vagyunk elégedve a Prodax működésével, jó döntésnek bizonyult ennek a gyorsan fejlődő cégnek a megvásárlása, amelynek segítségével a magyarországi forgalmunkat 14 milliárd HUF-ra növeltük.
2002-ben valószínűleg nehéz évnek nézünk elébe, még akkor is, ha várakozásaink szerint a globális gazdasági helyzet gyorsan javulni fog.
Ezen nehézségekkel teli időszak alatt kell majd kihasználnunk kiváló kompetenciáinkat, melyekkel magyarországi jelentős múltunkból adódóan rendelkezünk.

Néhány fontos tudnivaló a cégről

A világ 130 országában jelen lévő Schneider Electric közel évi 10 milliárd euró értékű forgalmat bonyolít. Magyarországon 1991 óta van jelen. A Schneider Electric Hungária Villamossági Rt. három főbb telephelyén, ill. országszerte található kereskedelmi ügynökségein 900 alkalmazottat foglalkoztat. A jelenleg Budapesten, a XI. kerületben található székhelyén központi, kereskedelmi, informatikai, valamint műszaki fejlesztési tevékenységet bonyolít. Zalaegerszegen kisfeszültségű megszakítókat és ipari kapcsolótáblák alkatrészeit gyártják. Gyöngyösön pedig a Prodax telephelyén a lakossági és a tercier piac számára a villamos szerelvények teljes skáláját állítják elő.

Főbb referenciák: Bevásárló központok (West End, Mammut, Auchan), nagyobb intézmények (Budapesti Műszaki Egyetem, Nemzeti Színház), ipari üzemek (Weslin), energiaszolgáltatás (Paksi Atomerőmű), vízkezelő üzemek (Észak-Pest).

Fábián E.
(Forrás: "forró drót" újság 8.évf.4.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...