< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

Szakszervezetek az atomerőműben
kialakult helyzetről

A Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége az Atomerőműben történt súlyos üzemzavar óta minden szövetségi vezetőségi ülésén foglalkozik a témával, meghallgatja a szövetséghez tartozó PADOSZ elnök véleményét, helyzetértékelését.
A Siófokon tartott ülésen határozták el, hogy Közleményt adnak ki.

KÖZLEMÉNY


A magyar villamosenergia-ellátás stabilitását a reálisan igénybe vehető energiahordozókra alapuló erőművek ötvözete adja. Ez a „több lábon állás” egészséges filozófiája. E rendszerben fontos szerepe van a legkedvezőbb áron termelő Paksi Atomerőműnek.

Megbízhatóságát az elmúlt húsz évi üzemeltetés bizonyította. Határon innen és túl is elismerték a magas színvonalon végzett munkát.
A villamosenergia-ipari szakma, erőművesek és áramszolgáltatók nagy érdeklődéssel, ugyanakkor szolidaritást tanúsítva figyelik az elmúlt hónapok eseményeit. Az országos szintű Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége úgy ítéli meg, a Pakson felhalmozott technikai és szakmai (emberi) tudás nemzeti érték, melyre vigyázni kell.

Arra kérjük a döntéshozókat, hogy határozottabb kiállással biztosítsák a nyugodt munkavégzést.
Arra kérjük a politikai ellenzéket, hogy az atomenergiát és az értékteremtésben részt vevő embereket ne használja eszközül a napi viták és szócsaták színpadán. A rendszerváltás óta eltelt időszak 60 %-ában az ő irányításuk alatt fejlődött az erőmű, így tehát az eredmények és a gondok is közösek kell legyenek.

Kérjük az ellenzék vezetőit, segítsenek abban, hogy saját táboruk néha talán szélsőségesnek tűnő szószólóik hangját váltsa fel a mértéktartó, higgadt és józan megnyilatkozás.

Arra kérjük a média képviselőit, hogy kerüljék a valóságalapot nélkülöző és hisztériakeltésre alkalmas vélemények kommentárnélküli továbbadását, s jobban támaszkodjanak a köztiszteletben álló tudósok, akadémikusok véleményére.
Üzenjük a Pakson dolgozóknak: a szakma a múltban és most is nagyra értékeli munkájukat, a gondok ellenére töretlen irántuk a bizalom.

Budapest, 2003. június 6.

VDSZSZ elnökség




Fenti cikket megkapták: miniszterelnök, kormánytagok, frakcióvezetők, parlamenti pártok elnökei, paksi és szekszárdi polgármester, villamosenergia-ipari vezérigazgatók, villamosenergia-ipari szakszervezeti elnökök, médiák, e-mailben valamennyi országgyűlési képviselő.
A Közleményre számos írásos reagálás született.

Néhányból idézünk a teljesség igénye nélkül. (Név és cím a szerkesztőségben.)
„Köszönjük, hogy közleményükkel megtiszteltek bennünket…. mindig is rendkívül fontosnak tartottuk a szoros együttműködést a civil szervezetekkel és ez a jövőben sem fog változni…” (Egy parlamenti párt)
A villamosenergia-iparban jelen lévő munkáltató véleménye: „ a …erőmű rt. tulajdonosa, vezetése és munkavállalói teljes mértékben egyetértenek a VDSZSZ elnöke által a Paksi Atomerőművel kapcsolatosan megfogalmazott álláspont és elvárás szakmai és emberi tartalmával. Támogatásunkról biztosítjuk az atomerőműves kollégákat…”
Egy országgyűlési képviselő: …”Köszönettel vettem tájékoztatóját, melynek tartalmával egyetértek….. pártomat mindig az objektivitás vezérelte. Továbbra is fontosnak tartjuk a közvélemény hiteles tájékoztatását. Bízunk benne, hogy a döntéshozók mindent megtesznek a veszélyforrás felszámolása érdekében…”
Egy másik képviselő:…” A közleményükben megfogalmazottakkal maradéktalanul egyetértek és azt támogatom! Magam is, aki a képviselőséget megelőzően termelésirányítóként az olajiparban dolgoztam, átérzem a paksi szakemberek aggodalmát és tenni akarását. Tudom, hogy amíg műszaki berendezések lesznek, addig hibák is előfordulhatnak, de mindent megtesznek a hibák mielőbbi kijavítása érdekében. Felelőtlen az, aki cselekedettel vagy akár csak szóban, hisztériakeltéssel akadályozza a szakemberek munkáját.”
További képviselő: …” Nagy figyelemmel olvastam közleményét, és félek, nem jó helyre címezte a felhívást….” A levélíró ezután a június 10-i Kossuth Rádió információt közli a Medián közvélemény-kutatás eredményéről, mely szerint a lakosság több, mint a fele úgy véli, hogy a paksi vezetők és a politikusok igyekeznek eltitkolni a Pakson történteket, majd ismerteti a kormánypárti, és az ellenzéki szavazati arányokat a témával kapcsolatban. „Nem gondolom - írja a képviselő -, hogy a Medián adatai alapján az ellenzéket lehetne a kialakult helyzetért hibáztatni”.



A Paksi Atomerőműben működő négy szakszervezet is fontosnak tartotta állásfoglalását közreadni.

Állásfoglalás


A Paksi Atomerőműnél működő szakszervezetek, az itt dolgozók szakmai becsülete, a munkahelyek megőrzése és az atomenergia hosszú távú biztonságos felhasználásáért érzett felelőssége tudatában szükségesnek tartja, hogy az április 10-11-i üzemzavar kapcsán kifejtsék álláspontjukat.

Tudjuk, hogy az Atomerőmű eddigi éltének legsúlyosabb időszakát éli át. Maga az üzemzavar is komoly műszaki feladat elé állítja a cég vezetését, az itt dolgozó szakember gárdát és az egész atomenergia szakmát. Ahhoz, hogy felszámoljuk az üzemzavar következményeit, nyugodt légkörre van szükség, ahol a biztonságot mindenek elé helyező szakmai munkával, felelős döntésekkel kell úrrá lenni a kialakult helyzeten.

Az optimális megoldás kiválasztása, a probléma felszámolása, a MI kötelességünk és felelősségünk. Az itt dolgozók szakmai hozzáértése és elkötelezettsége nélkül az üzemzavar következményei nem számolhatók fel! A saját tudásunk, a több mint 20 éves szakmai tapasztalatunk az, amire most szükség van. Minden érintettnek, vezetőnek, fizikusnak, mérnöknek, technikusnak, lakatosnak, műszerésznek, stb. meg van a maga szerepe és felelőssége. Bátran éljünk vele!

Az üzemzavart okozó német-francia cég felelősségét az ügy kívülálló szereplői furcsa módon elfelejtik kihangsúlyozni, ehelyett támadásözönt zúdítanak ránk. Ne hagyjuk magunkat elbizonytalanítani!
Az üzemzavarnak súlyos anyagi következményei is vannak. Maga a kár felszámolása is jelentős költségekkel fog járni, de a legnagyobb kár a termelés kieséséből származik. Mindezt tudva is elsődleges kell, hogy legyen a sérült üzemanyag-kazetták biztonságos eltávolítása és csak ezt követően lehet a 2-es blokk visszaindításával foglalkozni. A kár, illetve elmaradt haszon, mint már említettük jelentős, de a PA Rt. van olyan erős és stabil cég, hogy ezt kiheverje. Természetesen ehhez kell a tulajdonos felelős gondolkodása is. Az itt megtermelt eredményt a jövőben másként kell felhasználni, nem pedig osztalék címén folyamatosan elvinni.

Az üzemzavar legsúlyosabb következménye az a presztízs veszteség, amit elszenvedtünk. Felháborítónak tartjuk azt a magatartást, amely a laikus közvéleményt rosszindulatúan manipulálja, félelmet, pánikot kelt. Vajon kinek és milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy a nemzet egyik legfontosabb ipari értékét, az energiaellátás pillérét sárba tiporja, és ezzel az országban felmérhetetlen kárt okozzon? Felelős magyar emberé nem lehet! Minden normális helyzetben ilyenkor az összefogásnak, az egymás segítésének kellene felülkerekedni, ugyan úgy, mint egy árvíz, vagy bármely más természeti csapás esetén.
MI, az itt dolgozók mutassunk példát az egymás segítésében, az összefogásban! A szakmai tudásunkban vetett hittel oldjuk meg a ránk háruló feladatokat! Az erőmű jövője, az ország energiaellátásának stabilitása, a munkahelyünk, egzisztenciánk és nem utolsó sorban a szakmai presztizsünk a tét.

Paks, 2003. június 10.

Dr. Kiss Mihály PADOSZ elnök
Vámosi Albert MÉSZ elnök
Markotán Károly Munkástanács elnök
Néber Tibor ATISZ elnök



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...