< />
Szerző: Kállai Lászlóné Csilla
2009. július 7.

PADOSZ Hírek

PADOSZ családi sportnap

Mint ahogy az előző két évben, idén is megrendeztük a PADOSZ sportnapok keretén belül a családi horgásznapot.
Nagy örömünkre ez a rendezvény egyre nagyobb népszerűséget élvez tagjaink körében. A helyszín megegyezett a korábbival, ezért hát a III. horgásznap megszervezésére, nyár elején, ismét a Vörösmalom tónál került sor.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, és így a kb. 130 résztvevő, akikből 58 fő horgászott, szép, napsütéses időben tölthette el ezt a napot.




Reggel 8-kor gyülekeztünk a tónál. A horgászhelyek elfoglalása és a felkészülés után Lőrincz László elnökünk tartott megnyitó beszédet. Kedves gesztusként hozott magával egy szál szegfűt abból a célból, hogy azt annak a hölgynek adja, akivel a horgásznap reggelén először fog összetalálkozni a verseny helyszínén. A szerencsés hölgy Mérgesné Dóra volt. Laci még egy üveg bort is hozott az első halat fogó pecásnak, amit aztán ifj. Csonka András nyert el.
9 órakor elkezdődött a verseny, amit 14 év alatti és 14 év feletti kategóriában hirdettünk meg. A horgászok mellett családtagjaik, barátaik segédkeztek, pihentek. Eközben a szervező csapat a nagy kondér körül sürgött, amiben a finom ebéd készült. A horgászokkal érkező családtagok közül és néhány érdeklődő tagunkból (akik csak a rendezvényre látogattak ki) többen is kivették részüket a főzésből, és segíttek a 30 kg burgonyát megpucolni, feldarabolni.
13-órakor megszólalt a verseny végét lezáró duda hangja. Ezután a versenybírák elindultak, hogy a kifogott zsákmány mérlegelését elvégezzék a horgászhelyeken. Közben eljött az ideje a jól megérdemelt ebéd elfogyasztásának is, ami szürkemarhapörkölt volt, főtt burgonyával, kenyérrel és savanyú uborkával. Miután mindenki jóllakott, megkezdődhetett az eredményhirdetés.
Az eredmények a következőképpen alakultak:

14 év alatti kategóriában:
I. hely: Bartos István 1,73 kg
II. hely: Kisspál Máté 1,25 kg
III. hely: ifj. Kőmíves Ferenc 1,03 kg

14 év feletti kategóriában:
I. hely: Steinbach Sára 10,10 kg
II. hely: Frast Ferenc 6,60 kg
III. hely: Orosz Csaba 4,93 kg
Különdíjat, egy szerencse-aranyhalat kapott a legkisebb, 0,57 kg-os halat fogó pecásunk, Mérges Máté. Remélem, jövőre segít neki a halacska és nagyobb szerencséje lesz a versenyen. A gyermekek egy-egy kupát és egy-egy doboz édességet kaptak emlékül a nap élményei mellé. A felnőtteket pedig egy -egy kupával, és egy-egy üveg pezsgővel díjaztuk.
Az eredményhirdetés befejezéseként Feil József, a halastó tulajdonosa a legfiatalabb versenyzőnek, aki Bartos István 6 éves kisfiú volt, egy ajándékkosárral kedveskedett.
Győzteseinknek ezúton is még egyszer gratulálunk!
Volt, aki nem elégedett meg a délelőtti horgászeredményével, ezért délután is tovább hódolt szenvedélyének. Megtehette, hisz ehhez minden körülmény, az idő, a környezet, a társaság, a hangulat is kedvező volt.
A visszajelzések alapján örömmel mondhatjuk, hogy aki részt vett a családi horgásznapon, kellemes élményekkel, szép emlékekkel térhetett haza.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...