< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságnál kollektív szerződést kötni?

2003. október 8-a egy hétköznap, amely bizonyos körben mégis ünnepnap. Rendkívüli, fontos esemény a mai… - mondta köszöntőjében Varga Sabján László, a PA Rt. humán-igazgatója. Majd így folytatta: „Évek óta vágya volt az ATO-MIX Kft. munkavállalóinak, hogy hasonló biztonságban érezhessék magukat a cégnél, mint a velük együtt dolgozó PA Rt.-os kollégáik”.
Ezen a napon a munkavállalók előtt Szinger Csaba, a kft. ügyvezetője és dr. Kiss Mihály PADOSZ elnök aláírta az ATOMIX Kft. Kollektív Szerződését.
A történet 1998-ra nyúlik vissza, amikor a paksi székhelyű Atomerőmű Sport Egyesülete által alapított ATOMIX Kft. munkavállalói közül egy kisebb létszámú csoport úgy döntött, hogy belép a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezetébe (PADOSZ-ba), és megpróbálja a szakszervezet segítségével érdekeit jobban érvényesíteni. Ennek megvalósítása érdekében a munka tulajdonképpen 1999-től indult be, amikor a kft. ügyvezetője felé a szakszervezet tárgyalási kezdeményezéssel élt a kollektív szerződés megkötése tárgyában.
Az érdekvédelmi oldal a tárgyalási kezdeményezésen túl elkészítette és át is adta KSZ tervezetét és közölte a munkáltatóval, hogy a tervezet mentén kíván megállapodni. A munkáltató a kezdeményezést elfogadta és viszonylag rövid időn belül a KSZ tárgyalások meg is kezdődtek. Eleinte a KSZ tárgyalása viszonylag jó ütemben haladt, mindaddig, amíg az általános fejezetekről volt szó, amikor azonban az ún. „húsbavágó”, azaz a munkáltatónak pénzbe kerülő pontok kerültek terítékre, a tárgyalás hirtelen lelassult, sőt egy idő után gyakorlatilag egy helyben kezdett topogni. A kft. vezetője különféle taktikai és időhúzó elemeket kezdett bevetni, amely egyértelművé tette számunkra, hogy a munkáltató tárgyalni akár a végtelenségig, de megállapodni egyáltalán nem akar.
A szakszervezeteknek 2000. év végére nyilvánvalóvá vált, hogy tárgyalásos úton továbblépni nem tudnak ezért a PADOSZ a keményebb érdekérvényesítő eszköz bevetését javasolta a kft. belül akkor még működő Munkástanácsnak. Sajnos az együttműködés ezen a ponton a szakszervezetek között megszakadt, mivel a kisebb szervezet vezetői és tagjai teljesen elzárkóztak egy esetleges keményebb fellépéstől, a PADOSZ viszont egyedül akkor még nem érezte a kellő hátteret egy ilyen akció sikeres megvívásához. Ez a kudarc jelentősen visszavetette a KSZ megkötését.
Az újrakezdésre egészen 2001 őszéig kellet várni, amikor is a kft. életében jelentős változások álltak be. A kft.-t 2001 áprilisában megvásárolta a Paksi Atomerőmű Rt. és a vásárláson túl meghirdette, és meg is kezdte az úgymond „rezsióradíjasként” alkalmazott külsős munkáltatójú munkavállalók „begyűjtését” immár az általa 100 %-ban tulajdonolt kft.-be. A begyűjtés eredményeként közel 300 munkavállalót vett át és megkezdte a munkaerő-kölcsönzéses foglalkoztatást. Segítette ebben a tevékenységében a 2001. július 1-jén hatályba lépő Mt. módosítás, ami bevezette ezt a jogintézményt. A jelentős létszámátvétel szakszervezetünket is segítette, mivel olyan területekről is történt átvétel, ahol a PADOSZ már tagjai által jelen volt. Így gyakorlatilag az átvétel a PADOSZ tagok importját is jelentette a kft.-be.
A PADOSZ taglétszáma a kft.-n belül hamar elérte a 200, majd rövidesen a 250 főt. A szervezet erősödését mutatta az is, hogy a 2001-es ÜT választásokon 100%-os reprezentáltságot tudott elérni. A PADOSZ a sikeres ÜT választások után megújulva állt neki a KSZ megkötésének, de ismét jelentős akadályokba ütközött. Az első vita akörül bontakozott ki, hogy lehet-e egyáltalán KSZ-t kötni az ún. munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó cégeknél. Meggyőződésünk volt, hogy igen, ugyanis az Mt. ezen a területen sem tiltja a KSZ-kötést, azt a szerződő felek szabad akaratának tárgyává teszi. Mi már akkor javasoltuk, hogy az eltérő foglalkoztatásból fakadó speciális szabályokat a KSZ függelékeiben szabályozzák.
A munkáltató - a tulajdonos nyomására - ragaszkodott az egységes szerkezetű KSZ-hez. Nehéz, meg-megtorpanó tárgyalások folytak, de csak nem akart összeállni az egyezség. Időközben a 2002-es választások eredményeként nyilvánvalóvá vált, hogy a tulajdonos PA Rt.-nél vezetőváltás lesz. A tárgyalások akkori állása szerint viszont a vitás kérdésekben tulajdonosi állásfoglalásra volt szükség. Ez elmaradt.
A napi életmenet azonban egyre inkább mutatta, hogy a KSZ-re nem csak a munkavállalóknak van szüksége, hanem a munkáltatónak (tulajdonosnak) is. Ezért külön megállapodás jött létre a túlóra-díjazásról és korlátjának a felemeléséről. A 2002 év végére a tulajdonos hajlandóságot mutatott több részkérdésben való megállapodásra, de a KSZ aláírása egyre reménytelenebbnek tűnt.
A munkáltató ekkor az addig elkészült tervezetet jogi szakértő általi kontrollnak vetette alá. Ez a vélemény megerősítette a mi korábbi javaslatunkat, miszerint célszerű függelékes megoldást választani a speciális foglalkoztatás miatt.
Ez azt jelentette, hogy az egész KSZ-t újra át kellett dolgozni és ez jó alkalom volt, hogy mindent az elejéről kezdjünk.
2003 az objektív akadályokat leszámítva intenzív tárgyalásokkal telt egészen június végéig. Ekkor kikristályosodott, hogy melyek azok a kérdések, amelyek tulajdonosi döntést igényelnek. A PADOSZ ráerősítendő a tulajdonos kedvező döntésére, szeptember elejére munkásgyűlést hirdetett, ahová meghívta a tulajdonosi képviselőt is. A rendezvény átütő sikert hozott, a háromszáz fő befogadóképességű terem kicsinek bizonyult, a folyosóra is hangosítókat kellett elhelyezni, hogy a kiszorult munkavállalók hallhassák a bent elhangzottakat. A tulajdonos képviseletében a PA Rt. vezérigazgatója, dr. Kocsis István jelent meg, aki láthatóan megdöbbenve tapasztalta a hatalmas érdeklődést, a felfokozott várakozást. A tömeg hatása nem maradt el. A kezdeti, kicsit bizonytalan elemek után a vezérigazgató is belátta, ez a kollektíva nagyon akarja a KSZ-t és azért tenni is képes. A munkásgyűlés végén a vezérigazgató bejelentette, hogy egy héten belül a KSZ-t, annak vitatott pontjainak egyeztetése után, a kft. ügyvezetője aláírhatja.
A történet folytatása már sikertörténet. A tulajdonos tartotta szavát. A közel 1100 fő munkavállalót számláló kft.-nél több mint hároméves küzdelem után a kollektív szerződés megköttetett.
Mit hozott ez a munkavállalóknak? Csupán csak egy-két elem és semmiképpen sem dicsekvésképpen: bekerült a kollektív szerződésbe a minden túlóra 100%-os pótlékkal való elszámolása, a folyamatos műszakpótlék 60%-os mértéke, a sugárveszélyes munkakörben foglalkoztatottak 30%-os sugárpótléka, a munkaviszony után járó jutalom intézménye, az üdülési csekk, év végi jutalom, pályakezdők életkezdési támogatása, a lakásépítési támogatások különböző formái, fizetés nélküli háztartási nap, és még sorolhatnánk azokat a pontokat amelyek egyértelműen többletjuttatást biztosítanak a munkavállalóknak.
Mi, akik a KSZ megszületésében részt vettünk, úgy gondoljuk, példát mutattunk azoknak a kollégáknak, akiknél hasonló jellegű foglalkoztatás zajlik, mint az ATOMIX Kft.-nél. Igenis lehet kollektív szerződést kötni kölcsönzött munkavállalókra is, csak bizalom, kitartás, leleményesség és erő szükséges hozzá!

Bocsor István
PADOSZ elnökhelyettes
(Forrás: "forró drót" újság 9. évf 11.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...