< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

A sztrájk, mint a munkaharc eszköze

Én még emlékszem az 1989-90-es évekre, amikor széleskörű vitát folytattunk egymás között, az akkor még egyedüli szakszervezetként működő PADOSZ keretei között. Nekünk, akkor szakszervezeti vezetőknek komoly erőfeszítésbe tellett elhitetni a munkatársainkkal, hogy létezik egy olyan jog, melyet "sztrájkjog" -nak neveznek. Ez a jog minden munkavállalót megillet, még az atomerőműben dolgozót is. A legnehezebben meggyőzhető kör az üzemvitel kulcsfontosságú operatív munkaköreit betöltőkből (ügyeletes mérnök, blokkügyeletes, operátor) tevődött ki. A gondolkodásmódot jól érzékelteti az a felvetés, hogy ezen munkakörök esetében anyagi előnyökért hajlandóak lettek volna lemondani a sztrájkjogukról, (mellesleg az anyagi előnyökért a jogról való lemondás tilos, a munkajog világában.)

Ilyen légkörben tárgyaltunk a Sztrájkszabályzat, Kollektív Szerződésben történő rögzítéséről. Több mint egy év intenzív tárgyalás, majd egy erőteljes munkavállalói nyomás hatására született meg a ma is élő szabályzat. Kérdezhetnék, hogy ez miért fontos ma? Azért, mert a MÉSZ vezetői az idén ismét felelőtlenül nyúltak ehhez az eszközhöz, sőt egyenesen odáig merészkedtek, hogy a szabályzatot teszik felelőssé azért, mert nem tudtak megfelelően élni a rendelkezésükre álló eszközzel. Az érzékeltetés kedvéért idézzük magunk elé a közelmúltat.
Ez év január közepén az ágazati bértárgyalások kezdetekor még 4,5 % bruttó bérajánlata volt a munkáltatói oldalnak. Ezt a helyzetet kellett megfordítani úgy, hogy a 4,5 % -os reálbér növekedés számunkra is elérhető legyen. Ekkor bizony nagyon úgy nézett ki, hogy sztrájk nélkül nem vívható meg ez a csata.

A bruttó 4,5% és a 11,35 % között úgy gondolom jelentős a különbség. Február közepére a VDSZSZ keretein belül, a vezérletével el voltunk szánva a sztrájkra, de ez idő alatt egyetlen lehetőséget se hagytunk ki, hogy a probléma sztrájk nélkül is megoldható legyen. Ez a sztrájk úgy mozgósítási, mint jogi szempontból a lehető legkörültekintőbben elő volt készítve. Jellemző, hogy a PA Rt-nél működő mind a négy szakszervezet egységesen kiállt e mellett. Ekkor senkiben nem fogalmazódott meg az a félelem, hogy a szabályzatunk "jogellenessége " akadálya lehet a sztrájk megtartásának. Vajon miért? Azért, mert annak az akciónak meg volt a tömegtámogatottsága, valamint minden részletre kiterjedően elő volt készítve.
A MÉSZ "vezérkara" nevenincs szakértőkre hivatkozva a tavalyi és az idei kudarcba fulladt akciójukat azzal akarja menteni, hogy támadja a Sztrájk Szabályzatot, és egyenesen alkotmány- és törvényellenesnek nyilvánítja. Sőt odáig merészkedtek, hogy a KSZ felmondásával fenyegetőztek arra az esetre, ha a bíróság nem nekik adna igazat.
Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amely e jegyzet megírására ösztökélt.

Úgy látszik, hogy egyesek kizárólag a romboláshoz értenek, ehhez van affinitásuk.

A Kollektív Szerződés - minden részletével együtt - egy olyan közös érték, amit óvni, védeni kell!

Nem állítom, hogy a Sztrájk Szabályzat egyes részleteit ne lehetne, illetve nem kellene módosítani, de a módosításra megérett pontok egyike sem jogellenes. Az ilyen állítás rombolja a KSZ értékét, hitelét és bizonytalanságot szül.
Az előző példák, illetve az elmúlt évek eseményei bizonyítják, hogy avatott kézben igenis jól funkcionál az említett szabályzat.
A "korrektségről" pedig annyit, hogy az elmúlt év végén a munkáltatótól kellett megtudnunk, hogy a MÉSZ vezetői a bírósághoz fordultak a sztrájkszabályzat egyes pontjainak törvényellenessé nyilvánítása érdekében. A múlt év tavaszán az ismert konfliktus után éppen a MÉSZ kezdeményezte, hogy tegyük félre az ellentéteket és a mindennapi munkában, működjünk együtt, vagyis térjünk vissza a Koordinációs Tanács működési keretei közé. Ezt mi elfogadtuk, de ismét hátba támadtak bennünket. Ennek ellenére - a béke és együttműködés érdekében - igyekeztünk a problémát visszaterelni a normális működés kerékvágásába. A mi hathatós közreműködésünkre a munkáltató és a MÉSZ vezetői megegyeztek a per felfüggesztésében és a normális KSZ módosítás keretei között történő tárgyalásban, immár a többi KSZ kötő felet sem kizárva egy olyan ügyből, ami rájuk is tartozik.
Az ismét kudarcba fulladt akciójuk következtében - egyetlen KSZ módosítási tárgyalás nélkül - egy újabb felelőtlen kalandba bocsátkoznak. Fel sem mérik - talán nem is tudják - hogy mivel "játszanak", mit kockáztatnak. El vannak foglalva az önigazolási manővereikkel, a saját tisztújító választásuk során a pozíciójuk megvédésével, és ezért úgy látszik semmilyen ár sem drága. Akit érdekel nagyon szívesen, megvilágítom a veszélyeket, ezeken az oldalakon csak azért nem teszem, mert nem akarok a másik félnek ötleteket adni.

Befejezésként a felelősség kérdéséről. Nagyon sok példa bizonyítja, hogy az aki egy értékért nem dolgozik meg, sokkal könnyebben herdálja azt el. Erre most egy újabb bizonyítékot kaphattunk!?


Dr. Kiss Mihály
elnök



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...