2008. augusztus 5.

„Soha nem éreztem, hogy többnek kell lennem, mint ami vagyok.”

Kunner Mihály hegesztő 1978 óta a PA Rt. dolgozója. 40 év 6 hónap munkaviszonnyal rendelkezik. 54 évesen döntött úgy, hogy kéri átminősítését.
Magáról, életútjáról, a környezetéről és kötődéseiről bölcs és érdekes dolgokat tudhatunk meg.
Nagycsaládban nőtt fel.
„Szerencsém, hogy 14 gyerekes családban nőttem fel. Megtanultam a végletekkel együtt élni, hogy fontos az alkalmazkodó képesség, hogyan kell megértést tanúsítani a másik iránt, hogy a legkisebb értéket is becsülni kell, hogy közösen minden gond könnyebben oldható meg.”
Az 505. Szakmunkásképző Intézetben hegesztőként végzett. A Paksi Építőipari KTSZ--nél helyezkedett el, majd a másik nagy paksi munkáltatóhoz, a Paksi Konzervgyárhoz váltott. Fiatalemberként megragadta a lehetőséget és 1970-73-ig az NDK -ba szerződik, úgymond szakmai gyakorlatra.
„Az ember útját a véletlenek is befolyásolják. Nem láttam előre, csak a lehetőséget ragadtam meg. Kicsit kalandvágyból. Szerencsém lett. Két nagy, - számomra hatalmas - építkezésre kerültem. Egy évet a Boxbergi Erőmű kazánépítésén dolgoztam, majd átvezényeltek a lubmini atomerőmű építkezésre. Itt kezdődött a hegesztői minősítések megszerzésének éveken át tartó sorozata. Olyan szakmakultúrát tanultam meg, ami nálunk még nem volt akkor követelmény: atomerőművi technológia, tiszta szerelési terület, minőségi szakmai követelmény. Élményekkel gazdagodva tértem haza. Mint paksi lakosnak természetes volt, hogy az első adódó alkalommal jelentkezzem a Paksi Atomerőmű Vállalatnál. Felvettek. Innen küldtek ki 3 hónapos betanulási időre a Szovjetunióba. Itt már a nukleáris technológiára tréningeztem. Lehetővé vált számomra, hogy minden fontos technológiai berendezésen, az erőmű minden fontos elemén rajta legyen a kezem nyoma. Minden létező minősítést megszereztem. Hegesztettem, a föld alatt és a kéményben, a befolyótól a kifolyóig, hason fekve és tükörből, éjjel-nappal, hétköznap-ünnepnap - ahogy éppen kellett.”
Csoportvezetői megbízatása alatt 15-20 ember munkáját irányította. Egy-egy erőművi blokk indítása a saját munkájának sikerét is jelentette.
Minden fontos mozzanatnál - nyomáspróba, melegjáratás, fizikai indítás - izgatottság, feszültség fogta el. Talán így köszönt vissza az, amit felelősségtudatnak nevezünk.
„Mi mindig a figyelem középpontjában voltunk. A varrat minőség követelménye 100%. Vagy tudom teljesíteni - vagy nem. Mi kell hozzá? Igen egyszerű: jó szem, nyugodt kéz, technológiai fegyelem.”
Ipari tanulók szakmai képzését, gyakorlati foglalkoztatását bízták rá. A szakterület számos újításának részese, ötletadója, kivitelezője, alkalmazója. Egyik legjelentősebb újítás a tápszivattyúk belső felületének felrakására (plattírozására) tett javaslat. Nagy csapatmunkaként említi a főelzáró tolózárak membráncseréjét. Tagja lehetett annak a szakmai stábnak, akik a finn Loviisa-i Atomerőműben - magyar technológia szerint, nemzetközileg is elismert - kiemelkedő munkát végzett.
„Nem volt nekem időm tanulni, képezni magam. Hozta magával az élet. Nekünk sok mindent a gyakorlatban kellett megtanulni. A kolléga ötlete, szakmai tanácsa, tapasztalata rengeteget ér.”
Múltak az évek. Fiatal korában megszerezte a Szakma Ifjú Mestere címet. Sok fárasztó év szorgos munkáját elismerve Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesítik.
A PA Rt.-által 1992 -ben alapított arany Cég-gyűrű első fizikai állományú kitüntetettje ő lett. Rangját emeli, hogy ekkor még 1500 fős fizikai állomány, 910 fős karbantartói és 100 fő fölötti osztálylétszámból a kollektíva javaslata alapján esett rá a választás.
„Cég-gyűrű? Borzongás futott végig a hátamon, elállt a lélegzetem, hogy én, egy Kunner Mihály? Amikor a vezérigazgató úr a zsúfolt színházteremben átadta, izzadt a tenyerem, és remegett a lábam. Az első, hogy a családomra, szüleimre gondoltam. Aztán hálát éreztem a kollektíva és a munkatársak iránt. Az a néhány másodperc, ami a nevem elhangzásától a helyemre való visszaérkezéséig történt még ma is álomnak, valószínűtlennek tűnik: zúgó füleimnek robajosnak, végtelennek hatott a jelenlévők tapsa. Mikor másnap, harmadnap újra együtt voltam kollégáimmal már minden lecsillapodott bennem. A sok ismeretlen, vagy látásból ismert ember gratulációja még hetekig ébren tartotta bennem az élményt. Az elismerés az élet egyetlen fényes pillanatát jelenti, de a hegesztőpisztollyal a kézben már minden a régi, csak a cím kötelez.”
Született paksi.
Felesége, elemző munkakörben, szintén az erőmű területén dolgozik. Idősebbik fia diplomás végzettséggel már önálló életet él, a fiatalabb gyerek még tanul.
Van telkük tanyával, szőlővel, ahol mindig akad sürgősen elvégzendő munka.
Az idén ünnepli megalakulásának 25-ik évfordulóját a Paksi Vegyes Kórus. Alapító tagnak számít. Hobbiműhelyében mindig van forgalom. Emberek szívességet kérnek tőle, megrendelnek ezt-azt, és ő nem tud ellent állni.
„Az üzemi munkarend és leterhelés meghatározza az ember és a család életét, életritmusát. Megmondani, megsaccolni sem tudom, hány ügyeleti hetet adtam, hányszor rendeltek be, mennyit túlóráztam a 25 év alatt. Sokat? Rengeteget!
A hobbim az éneklés. Szívesen eljárok a karba. Fontos számomra, hogy testvérvárosunkban, ahol már többször felléptünk vagy külföldi fellépéseink során - spanyol, szlovák - fesztiválokon jól szerepeljünk. Ha csak ketten vagyunk együtt, már keresem az alkalmat egy kis nótázásra.
Évente megyünk szabadságra. Legemlékezetesebb a tengerparti nyaralásunk.”
Különleges rekordnak is számíthat, hogy 40 év alatt balesete nem volt. Az öszszesen 9 nap táppénzes állományról úgy beszél, mintha szégyellni való lenne. Pedig akkor valóban beteg volt. Kilenc egész munkanapot!
Többször és több helyről megkörnyékezték ajánlatokkal, több pénzért, jobb feltételekkel, külföldi munkalehetőséggel. Ő maradt.
„Ahol az embert és munkáját megbecsülik, ott maradni kell. Én már úgy megismertem és megszoktam a kollégákat - hiszen többel együtt gyerekeskedtünk -, hogy a válás traumájával lenne azonos. De látok egy kis problémát is. Fogy az utánpótlás, gyengül a régi csapatszellem, a szakma rangját kikezdték, leértékelték, tagozódás figyelhető meg a szakmai stáb egészén belül.”
Mihály ragaszkodása a kollektívához egy másik rekordesélyes sajátosságában is bebizonyítható. Veterán bizalmi. 1970 óta szakszervezeti tag. Belépett, mert mindenki az volt. Nem látta, nem tudta jelentőségét, csak a többiekhez tartozás vezérelte.
1978-ban választják meg bizalminak. Azóta folyamatosan a hegesztő műhely szakszervezeti tagjainak képviselője. Ő nem felszólalós típus. Főleg nem hőbörgő, nem elégedetlenkedő. Inkább kivár, megfontol, azután cselekszik. Álláspontjában, stílusában nincsenek szélsőségek, vagy hangulati elemek. Nagy biztonsággal állítható, hogy azért tisztelik, becsülik és fogadják el, mert nem tünteti ki magát minduntalan azzal: én vagyok a bizalmi, én vagyok a valaki!
A PADOSZ rendezvényeken részt vesz. Hangulatteremtő egyéniség. A dekádos munkarend miatt kereste és megtalálta a legjobb megoldást: a délelőttös Bodahelyi András a megválasztott új bizalmi. Dekádonként 1 - 1 bizalmihelyettest választanak. Így a kapcsolat rendszeres és folyamatos lesz. A szakszervezetről, a PADOSZ-ról határozott véleménye van.
„Amikor fiatal az ember és nem folyik bele a dolgokba, akkor nem is látja azt, hogy milyen jelentősége van a szakszervezetnek. Én tudom, hogy sok mindent lehet köszönni a PADOSZ-nak. Igaz, hogy a 20-30 ével ezelőtti mozgalmi élet - kirándulások, üdülések, táborok, akciók, versenymozgalom - ma már nem olyan, de a fontos dolgok mégis az érdekképviselet beleszólásával történnek. Ilyen a munkahely megtartása, a tartalmas, jó ksz., a juttatási rendszer bevezetése. Ami ma a PA Rt.-nél van, nagyrészt a PADOSZ-nak köszönhető. Látom, hogy az emberek közömbösek lettek a szakszervezet iránt is, de egymás iránt is. A tagság fogyása veszélyes. A szervezet akkor erős, ha tömeg van mögötte. A fiatalok beszervezése igen fontos feladat. De maguknak is kell a jövőt formálni. Úgy nem megy, hogy majd a másik, mások megcsinálják nekünk a jólétet. Csak önszerveződéssel megy. Nem szabad rögtön csak a szakszervezetet elítélni. Mint bizalmi tudom, hogy sok mindent el tudtunk érni. Kell a türelem, a megértés, az áldozatvállalás. A tagság fogyása, a gyengülés csak másoknak jó. Az elégedetlenség helyett össze kell fogni, erősíteni a szervezetet.”
A nyugdíjas éveket nyugodtan, nyugalommal várja. Fájós lábait - azt ígérte nekik - többet fogja pihentetni. Nem kell majd mindent sietve, izzadtságszaggal elvégezni. Jut majd idő a tanya felújítására, a hobbiműhely rendbetételére. Azt mondja „lazítani még meg kell tanulnom.”
Jönnek majd - mint régen - az ismerősök, barátok: Misikém ezt segítsd, csináld meg, javítsd meg!
Ő olyan, hogy mindenre van ideje. Ha valaki jó pillanatban megkörnyékezi, talán még munkát is vállal. Persze csakis „nyugdíjas testre szabottat”.
„Nem fogok unatkozni! Hogy mit csinálok majd az ügyelet, a túlóra helyett, azt még magam sem tudom. Segítenek majd a nyugdíjas barátok, ismerősök. A nyugdíjas klub már megfordult a fejemben. Sok jó rendezvényük van. Lehet, hogy összehozunk egy nyugdíjas dalárdát?”
Végezetül mit mondanak Kunner Mihályról vezetői, munkatársai?
Én a maradásra akartam rábírni. Önző vagyok.
Nála a munka becsülete áll az első helyen .
Mindig ő volt az, akire a végső, legszélsőségesebb esetben is lehetett számítani.
Ha két Kunnerünk lenne, csak az egyiket engedhetnénk el.
Amerre a Misi lépett, azt követte a többi is.
Segítőkészsége, leleményessége mindig vele volt.
Sokoldalúsága, különleges szakmai rutinja, humoros stílusa hiányozni fog.
Megdolgozott a nyugdíjáért.
Közhelynek tűnő megállapítások lennének a fentiek, ha nem Kunner Mihályról, a „legek” szürke eminenciásáról szólnának.
További boldog éveket kívánunk neked, Mihály!

A PADOSZ nevében:

Szigeti József


(Forrás: "forró drót" úsjág 8. évf. 7-8.sz.)

Hozzászólás írása:

Facebook - VD - Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége