< />
Szerző: Juhász Judit
2011. szeptember 12.

OVIT Portré

OVIT Zrt. Szakszervezet főbizalmi - Juhász Judit

Juhász Judit az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola mélyépítő szakán végzett 1973-ban. Az OVIT Zrt.-hez 1980-ban került, építési műszaki ellenőr, majd ingatlanügyi előadó munkakörökben dolgozott. Vitamin pénztári küldöttként, üzemi tanács tagként, szakszervezeti főbizalmiként a dolgozók érdekeinek érvényesítését tartotta fontosnak, mindig ezt képviselte. Jelenleg az úgynevezett sétáló idő 2011. augusztus 12-től december 20-ig tart, azt követően részidősként dolgozik tovább, „amennyiben minden érdekelt úgy akarja”.

Judit idén döntött úgy, hogy a nyugdíjat választja, mely még év elején számára sem volt előre tervezett dolog. Azonban a különböző életterületeken és szakmákban és ügyekben meghozott kormány elé terjesztett javaslatok, illetve kormányhatározatok arra késztették, tájékozódjon a kérdésben és nézzen után a lehetőségeknek, így a most hatályos törvényeknek megfelelően kérte a nyugdíj megállapítását. Harmincegy év munka után szoros kötelékek fűzik az embert a munkahelyéhez. Mint mélyépítő üzemmérnökként kivitelező építőipari vállalatoknál kezdte pályáját, ez volt a harmadik munkahelye.

1980 nyarán lépett be az akkori vállalathoz, amely, már túl volt a 750 kV-os nagy beruházás dandárján, de még jó néhány alállomás épült, illetve, alakították át. Építési műszaki ellenőrként kezdett dolgozni a Beruházási és Távlati Fejlesztési Főosztályon, Az Ovit családias, az országos lefedettség ellenére mindenki mindenkit jól ismerő társulat volt, ahol a demokratizmus nem csak hangoztatott szöveg volt. Rengeteget járt vidékre, eleinte a keleti országrészbe, majd megismerte az összes transzformátorállomást hazánkban. A műszaki terveket az Erőterv készítette, az építési munkákra pedig nagy cégekkel szerződött a vállalat, a villamos munkákat a Vertesz végezte. Egy-egy felújítás, bővítés hónapokig tartott ez alatt a helyi kollégákkal közvetlen kapcsolat alakult ki.

Majd 1984-ben megszületett fia, két év múlva lánya és velük öt évet otthon töltött.

Judit a továbbiakban szívesen visszajönne gyakrabban is, mivel már második alkalommal választották meg a társaság üzemi tanácsának tisztségviselőjévé, 2006 óta szakszervezeti főbizalmi, tavaly pedig elnökhelyettes lett. Akár nyugdíjas aktivistaként is végzi a feladatokat.

A hirtelen megváltozott életmódhoz való alkalmazkodás nem esett nehezére: Sokat internetezik, sétál és kirándul. Egyelőre hosszabb szabadságként érzékeli a megnövekedett szabadidőt. Idén ősszel kezdődnek azok az előadások, amikre esténként majd ellátogat az egész család, ezek magyar történelemmel, művészettörténettel, népi hagyományokkal foglalkoznak. Néha közös programokon vesznek részt a barátaikkal, igyekeznek „képben lenni” a körülöttünk lévő világgal történtekkel kapcsolatban.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...