< />
2008. augusztus 5.

OVIT Hírek

Fiatal az OVIT Nyugdíjas klub

Találunk mondást is arra, hogy nem kell egyértelműen leírni azt, aki már nem aktív munkaképes állapotú, munkahelyétől megvált, nyugdíjas lett: „mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát", „öreg ember nem vén ember" – és így tovább.
Az OVIT Rt. Nyugdíjas klubjának május eleji öszszejövetelén csupa vidám és jókedvű csinos hölgy és jól öltözött, fiatalos úr találkozott a cég XV. kerület Körvasútsor-i épületében.
Farkas Ferencné Katikától, a klub vezetőjétől megtudtam, hogy a jelenlévő mintegy harminc fő reprezentálja a több, mint hétszáz fős OVIT nyugdíjast. Van közöttük kisnyugdíjas - leginkább azok, akik régebben mentek nyugdíjba - és jelentős a száma azoknak, akik elmondásuk szerint „jól" kijönnek a járandóságukból. Túlnyomó részük családban él, gyermekeik, unokáik veszik őket körül. Az öt éve alakult klubot magukénak tekintik, szinte felüdülve távoznak a pár órás találkozás után. És ami a legfontosabb, jóleső érzéssel beszélnek korábbi munkahelyükről, büszkék ovitos múltjukra.
Nemcsak budapestiek jönnek a klubnapokra, van, aki 30, 40, 50 km-ről is eljön. Getzkó Tivadarné Szigetszentmártonból, Jónás Ottó Dunaújvárosból, Raszler Ferenc Nagymarosról jött, hogy egy jót beszélgessen volt kollégáival és együtt készüljenek a következő közös kirándulásra.
Polczer Ferenc pár éve ment nyugdíjba, mint mondja, neki nem volt ismeretlen a nyugdíjasok élete, hiszen korábban szociálpolitikával foglalkozott, hozzá fordultak gondjaikkal, problémáikkal az emberek. Tudta, hogy nem szabad leállni a munkával, ma is rendszeresen részt vállal a közügyek intézésében, titkára az OVIT Rt. Nyugdíjas bizottságának, segíti a klub működését és aktív kapcsolatot tart a VDSZSZ Nyugdíjas tagozatával. Dr. Pusztai Zoltánról ránézésre senki nem mondaná, hogy már 1982 óta nyugdíjas. Két gyereke, öt unokája nagy szeretettel veszik őt körül. Éppen ebben az évben lesz ötven éve, hogy tagja a szakszervezetnek, ő is tevékenyen kiveszi részét a Nyugdíjas bizottság munkájában.
A múltbéli történeteket is szívesen hallgatja a tudósító. Kicsit nosztalgiáznak a régi, egységes villamosenergia-iparról, „mi nem engedtük volna kiárusítani az iparágat", „fellázadtunk volna" - mondták, de „ugyan gyerekek, mégis mit tehettünk volna?" is elhangzott.
Az OVIT mindig jó közösség hírében állott, ezért is igyekeztek a szülők gyermekeiket a céghez hozni. Kocsis Lászlóné, Éva férje „erőkaros" volt, de édesapja és nagyapja szintén az OVIT-nál dolgozott hosszú ideig.
Apró figyelmességnek tűnik, de annál nagyobb örömet okoz annak, aki születésnapjára jókívánsá-gokkal teli üdvözlőlapot kap. – Elérzékenyültem pedig igen ritkán szoktam, amikor hetvenedik születésnapomra nekem is hozott a postás- mondja Mészáros József.
A klubéletet segíti még Szalai Gáborné és Ollé Béláné, akik nyugdíjasként dolgoznak a cégnél.
A klub vezetője, Katika nem mert közbeszólni az ő munkáját értékelő, percekig tartó dicséret alatt. Hogy minden flottul megy, jól van megszervezve, és sikeresek a kirándulások, mely nagy részben neki köszönhető. (Nagy családja mellett szakít időt a nyugdíjasokkal való törődésre.)
Bakai Lehel, a VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet elnöke is szeretettel beszél a nyugdíjasokról. Azok, akik most a klubba járnak, mindnyájan egykor a munkatársai voltak. Nagyon örvendetesnek tartja, hogy vannak olyan nyugdíjas kollégák, akik akarnak és bírnak is tenni azért, hogy a klubban jó hangulat legyen. Igen jó érzés tapasztalni - hangsúlyozta az elnök -, azt az őszinte érdeklődést, amelyet az OVIT jelenlegi és jövőbeni helyzete iránt tanúsítanak a beszélgetések során.
A résztvevők elmondták, hogy ezúton is köszönik a cég vezetésének, hogy anyagilag és erkölcsileg is támogatja a klub működését.
Ők még arra is gondoltak, hogy gyűjtést szerveznek az árvízkárosultaknak: meg is tették, ötszáz, ezer forintokat ajánlottak fel.
További sikeres összejöveteleket kívánunk!
f.e.

A nyugdíjas klub programjából
Farkas Ferencné klubvezető az év elején tájékoztatta a klubtagokat:
„Gazdasági vezetésünk ebben az évben is lehetővé tette, hogy autóbuszos kirándulásokat szervezzünk. Ezért terveink szerint
Május 12-én a kámi Jeli arborétumot látogatjuk meg, ahol – „remélhetően" – rododendron virágzás lesz!?
Június 16-án Herendre látogatunk, megnézzük a múzeumot és a manufaktúrát.
Július 21-én Kiskunmajsán gyógyfürdőzést tervezünk – ha strandolási idő lesz !
Szeptember 8-án Kiskörös-Bugacra látogatunk.
Amennyiben részt kíván venni a kirándulásokon, kérem jelezze igényét minél előbb Ollé Bélánénak a 414-3554-es munkahelyi telefonszámon, vagy a 420-0293-as lakástelefonon, illetve a klubnapokon."

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...