< />
2008. augusztus 5.

OVIT Hírek

Elköszönünk az Üzemviteltől

Tisztelt Munkatársaim! Ismét egy új korszak kezdődik el a magyar villamosenergia-iparban, azon belül is különösen az ötvenhét éves OVIT történetében - kezdte köszöntőjét Szalay Csaba, az OVIT ZRt. vezérigazgatója.

Majd így folytatta:
- Az MVM Csoport tagjaként 2006. január 1-jével megalakult a magyarországi átviteli hálózati rendszerirányító szervezet (TSO), amivel megvalósult a Magyar Villamos Művek Zrt. középtávú üzleti stratégiájának egyik fő eleme, és teljesült az 1070/2005-ös kormányhatározat. Az integrált TSO az átviteli hálózati eszközök és feladatok egységes kezelésével növeli a villamosenergia-ellátás biztonságát.
Ennek jelentős szervezeti változásnak egyik fő részeként az OVIT Rt. Üzemviteli Igazgatósága teljes egészében, dolgozóival és eszközeivel együtt a MAVIR ZRt. szervezetébe került át.

Az MVM vezetője, Kocsis István vezérigazgató úr 2005. szeptember 15-én ismertette az átszervezés koncepcióját az OVIT vezetőivel, mely eseményről az OVIT HÍRADÓ 2005/5-6 számában részletesen beszámoltunk. Ez alkalommal Társaságunk vezetősége nevében biztosítottam az MVM vezérigazgatóját arról, hogy az OVIT Rt. kollektívája mindent meg fog tenni az átalakulás zökkenőmentes megvalósításáért.

Mindannyian tudjuk, hogy ez a változás milyen nagy jelentőségű az OVIT életében. Közös gyökereink igen mélyre nyúlnak a szakma, a gazdaság és sok-sok jól ismert, nagyszerű szakemberünk életé-ben… Elérkezett tehát most a legújabb - egyébként már évek óta elgondolt és tervezett - kihívás! 2006. január 1-jével 473 üzemviteli dolgozónk (a munkájukhoz és tevékenységükhöz szükséges eszközökkel, létesítményekkel együtt) szervezetileg a MAVIR ZRt.-hez került át.
Úgy vélem, hogy amint azt reméltük és vállaltuk, sikerült ismét rugalmasan, optimálisan megoldanunk ezt a - nem kis jelentőségű - feladatot, előkészítenünk és megvalósítanunk a szükséges és célszerű átalakulást. Bizonyos vagyok abban, hogy kapcsolataink, ha más működési is, a jövőben is teljesen zavartalanok maradnak! Ennek reményében, sőt hittel, meggyőződéssel kívánok eltávozó munkatársainknak és természetesen magunknak, az OVIT-nál maradóknak is sok sikert a következő hónapokra, évekre, évtizedekre! Nagyon jó volt együtt dolgozni ezzel a felkészült, képzett és lelkiismeretes csapattal! A búcsúzás ünnepélyes alkalmával jó érzéssel mondom ezt, valamennyi munkatársam nevében.
Örömmel adtam át minden átirányított volt dolgozónknak egy-egy emléklapot, 387 - öt évnél régebben nálunk dolgozó - kollégánknak egy szép, az OVIT-ra emlékeztető dísztárgyat, annak a 111 munkatársunknak pedig, akik több mint 25 esztendőt töltöttek el közöttünk, az "ovitos életükre” emlékeztető aranygyűrűt is. Mindezt elsősorban annak a szívből jövő érzületünknek kifejezéséül, hogy ha eddig úgy fogalmaztunk: "OVIT-család” - akkor ezt sohasem felejtjük el! Bízvást kijelenthetjük, hogy továbbra is "rokoni körben” maradunk...

Viszontlátásra!



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...