< />
2017. november 13.

NyugdijatTagozat Portré

Begitter Henrikné (Hédi), az EVDSZ Nyugdíjas Tagozatának elnöke 2013. októberétől

A Nyugdíjas Tagozat munkájába 2005-től nyugdíjba vonulásom óta veszek részt, mint nyugdíjas.

2013.10.22-én választottak meg az EVDSZ Nyugdíjas Tagozatának elnökévé,majd 2016.március hóban újabb 2 évre bizalmat nyertem.

Szakszervezeti munkám azonban régebbre nyúlik vissza.

1967.10.15. a szakszervezet tagságom kezdetének napja.

.

Első munkahelyemen kisebb helyi szintű bizalmi munkákat láttam el.
Második és egyben utolsó munkahelyem, Budapesti Elektromos Művek Rt. szinte belépésemtől - 1978.09.19.- részt vettem a szakszervezet munkájába. Osztály ill. főosztályi szinten feleltem a segélyezésért, az üdülési igények felméréséért és azok bizonyos szintű, lehetőleg minden igénylő részére megfelelő juttatást biztosítani volt a feladatom.
Későbbiekben az egész vállalat üdülési lehetőségeinek (vállalati üdülők ,SZOT beutalók ,gyermek üdültetés, később külföldi csere üdültetések ) szervezése volt a feladatom, beruházói munkám mellett.Részt vettem a régi MVM TSZB üdülési munkájában is.

1989.08.01-től mint függetlenített szakszervezeti munkatárs az akkori VASAS Szakszervezet állományába kerültem, de munkámat szakszervezeti szervező titkárként az ELMÜ-nél végeztem.

1990.09.15-én Inotán a VDSZSZ alapítója mint a VDSZSZ I. Kongresszusának résztvevője voltam (erre a mai napig büszke vagyok).

A VDSZSZ kivált a VASAS konföderációból, így a VASAS Szakszervezet állományából vissza kerültem az ELMŰ állományába, ez munkaköri változást nem jelentett, csak a munkáltató személye változott.

Aktív szakszervezeti főállású munkaviszonyom alatt a beosztásom, munkaköröm megnevezése időnként az aktuális helyzetnek megfelelően változott voltam, szervező titkár, szakszervezeti titkár, társelnök, elnök helyettes és rövid ideig elnök. A megnevezések vagy elnevezések azonban munkám végzésében nem befolyásoltak mindig elsődlegesen a tagokért, a munkavállalókért és nem utolsósorban a szakszervezetért tevékenykedtem az akkori időknek megfelelően fizetett forradalmárként. Számos kitüntetésem közül a „VD” monogramos arany gyűrű áll legközelebb hozzám, melyet 1997.11.26-án Gyöngyösön az VDSZSZ Országos Értekezletén kaptam első nőként az iparágban.


2014. februárjában az ujjá alakult 7 fős LIGA Nyugdíjas Bizottságába is beválasztottak tagnak.

Jelenleg is azon dolgozom, hogy kortársaimnak (pestiesen szólva nyuggerek), problémái melyek természetesen, nem csak egyéniek, a hatalom gyakorlóihoz eljuttassanak. Nem kívánunk a társadalom kirekesztettjei lenni, mi megdolgoztunk a nyugdíjunkért, nem kérdeztek bennünket, hogy akarunk-e az állami kasszához hozzájárulni, hiszen azt levonták tőlünk adó és különböző járulék formájában.

Természetes lenne tehát, hogy ne megtűrt rétege legyünk a társadalomnak, ne „réteg politikának„ tekintsék az illetékesek a velünk való elfoglaltságot, hanem üljenek tárgyaló asztalhoz képviselőinkkel.

Hiszem, hogy társadalmunknak szüksége lehet még nem csak az általunk felhalmozott javakra, hanem a ”szürke állományunkra” is. Ha nem így lenne nem csinálnám ezt a munkát.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Hozzászólások:
#1 taki
2016-02-11 10:07:35
várom a6.telefonodat.o62o543369o..
vissza a lap tetejére
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...