< />
2013. december 6.

MVMDSZ Hírek

Tiszta, átlátható és a tagság döntésén nyugvó VBKJ lesz!

Tisztelt MVM DSZ Tagok!

Az elmúlt napokban több kérdés érkezett az MVM DSZ ügyvivőkhöz, illetve hozzám a VBKJ megállapodással kapcsolatban. Tájékoztatlak Benneteket, hogy e témakörben 2013. november 20-án kibővített MVM DSZ ülés volt és az ott közösen elhatározott elvek érvényesülni fognak, hiszen ezeket az MVM TSZSZ vezetősége is elfogadta.

Mindezekről az alábbiakban adunk tájékoztatást:
2013. december 17-én MVM IG ülés lesz, amelynek előkészítése kapcsán egy megállapodás került aláírásra.

A 2014-es VBKJ tételek, választható elemek azonosak a 2013. évi VBKJ-val. E kérdésben nincs változás.

Az egészségbiztosítás témakörében tiszta, átlátható döntés-előkészítési folyamat lesz.
2013. december 10-én lesz a következő egészségbiztosítási munkabizottsági ülés. Ezen szakértői tárgyalásokon mind a munkáltató képviselői, mind az üzemi tanácsok, mind a szakszervezet képviselői részt fognak venni. Közreadjuk majd ezen ülés jegyzőkönyvét is. Várhatóan egy részletes ütemterv kerül elfogadásra, mely a 2014. évi I. félévének lépéseit tartalmazza. Több hónapos munkával pályáztatás lesz. Fel kell tárni a lehetőségeket, a számba jöhető forrásokat és a források ismeretében a szolgáltatások tartalmát. Mindenki számára nagy kérdés, hogy vajon a 2014. évi – a szakszervezet és a munkáltató között majd lefolytatandó – bér- és szociális tárgyalások milyen eredménnyel zárulnak, melynek kimenetele döntő a tekintetben is, hogy lesz-e egyáltalán egészségbiztosítás vagy sem?
A jelenlegi magyar egészségügyi szolgáltatókat, számba jöhető biztosítókat, valamint minden egyéb külső körülményt egy szakértői jelentés mutat be, mely innen letölthető.
2014 tavaszán az egészségbiztosítási munkabizottság befejezi tevékenységét, készít egy javaslatot. A javaslat mind szakmai, mind pedig döntéshozó fórumokon fog megmérettetésre kerülni.

Mik ezek a fórumok?

  • az MVM Igazgatósága (jogi, közgazdasági és egyéb szakmai kontroll után)
  • az MVM DSZ kibővített testületi ülése állást foglal
  • az MVM DSZ tagok szavazatai alapján az MVM Zrt. és az MVM Partner Zrt. üzemi tanácsa
  • végső soron a munkavállalók döntenek a rendszer bevezetéséről egy második fordulós VBKJ nyilatkozattal.

A jövőben minden részletről folyamatos tájékoztatást adunk és kérünk Benneteket, ha bármilyen kérdés, észrevétel van, forduljatok hozzánk bizalommal.

Üdvözlettel:



Gál Rezső dr. Fogarasi Attila Habány György Gulyás Krisztián
elnök ügyvivő ügyvivő ügyvivő
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...