< />
2013. október 21.

MVMDSZ Hírek

Idén is remekül sikerült az MVM DSZ családi sportnap -- GALÉRIÁVAL!

Kilenc órakor érkeztek meg az első sportolni és szórakozni vágyók, akik mint mindenki egy kis borítékot kaptak a bejáratnál. A borítékban az étel és ital jegyek mellett egy pecsétfüzet is helyet kapott, amelybe a pecséteket az egyes sportágak felelőseinél gyűjthették a versenyzők és a próbálkozó kedvű sportolni vágyók. Azok között, akik minden sportágban versenyeztek, vagy akár csak kipróbálták magukat - így valamennyi pecsétet összegyűjtötték - a sportnap végén 3 darab családi állatkerti belépő került kisorsolásra.

A gyermekekről sem feledkeztek meg a rendezők, nekik „speciális pecsétfüzettel” kedveskedtek. Minden gyermeket matricagyűjtő lap fogadott, amelybe a kisebbek a Jégkorszak, a nagyobbak a Madagaszkár népszerű mesefiguráit gyűjthették össze, ha az eléjük állított kihívásoknak mindenhol megfeleltek. A kisebbek az ugráló várnál, a kismotornál, illetve az igen népszerű póniciklinél gyűjtögettek, míg a nagyobbaknak ping-pongozni, biciklizni és darts-ozni kellett a színes matricákért. A játékban bizony érdemes volt részt venni, mert az utolsó állomásnál, az „egérreptetésnél” a minden feladatot teljesítő gyermekre egyedi ajándékok vártak.

A többi sportolni vágyó mindeközben nem kevesebb, mint 11 sportágban mérhette össze erejét, kitartását és tehetségét.

Ünnepélyes megnyitóval 10:00 órakor kezdődött rendezvény, amelyen Gál Rezső MVM DSZ elnök tartott beszédet. Köszöntötte a résztvevőket és hangsúlyozta: a rendezvény kettős célt szolgál. Egyfelől azt, hogy mindenki érezze jól magát, másfelől, hogy a rendezvény szolgálja a tagépítést, a szakszervezetek erősödését.

A kispályás labdarúgó verseny első mérkőzése 10:30-kor kezdődött Mohi Áron sportág felelős gondos irányítása alatt. Mivel a versenyző csapatok hasonló képességű játékosokból álltak, ezért már az elején kemény küzdelemre lehetett számítani, amely várakozást egyik csapat sem hazudtolta meg.

A jó időnek köszönhetően az igen nagy népszerűségnek örvendő segway – amelyet az MVM Partner Zrt. biztosított a sportnaphoz -, valamint a kerékpár terepverseny idén is a sportcsarnok melletti autóparkoló területén került megrendezésre Bálint István és Lengyel Zoltán segédletével. Sokan többször is neki vágtak az ötletesen felállított akadálypályáknak, hogy javítsák a saját szintidejüket. A versenyzők mellett számos érdeklődő jelentkezett, hogy kipróbálja ezeket a - valljuk be nem mindennapi – közlekedési eszközt. Sokaknak ezen a rendezvényen volt először lehetőségük kipróbálni, hogyan is működik egy ilyen gépezet.



Az asztaliteniszezni három ping-pong asztalnál lehetett, ebből egy hivatalos versenyasztalon folytak a versenyek ennek felelőse Urbán Erika az MVM SE asztalitenisz szakosztályának vezetője volt. A 13 éves Benkő János Bencét, aki tudásával már tavaly is kitűnt a többiek közül Erika a felnőtt kategóriában indította a versenyen.

Körmérkőzések formájában zajlott a verseny a tollaslabdánál, minden győzelemért egy pontot adott Felvári Adrienn, és a két legtöbb pontot gyűjtő játékos játszhatta a döntőt.

A darts-ra 60-70 fő adta le a nevezését. Gyermek és felnőtt kategóriában is indított versenyt Egyed Ferenc. A játékosok 10 sorozatban 3-3-at dobhattak és a három legtöbb pontot dobó között oszlott meg az első 3 hely.

A csocsóra is sokan beneveztek, indultak vegyes párosok is. A versenyt Dr. Fogarasi Attila vezette.

Urbán Gyula a sakkverseny lebonyolításához a sportcentrum egy eldugottabb helyét választotta így nyugodt légkörben folytak a hosszas sakk partik.

A fekvenyomás és szkander versenyszámok 13 órakor kezdődtek a sportcentrum konditermében. Fekvenyomásnál Valentényi László a kinyomott súly mellett az indulók testtömegét is figyelembe véve adta le az első 3 helyezett nevét. A szkander verseny első helyezettje erejével kimagaslott a többiek közül, míg a második harmadik helyért kemény küzdelem folyt.

A családi vetélkedőt Benedek Levente vezette le sor és váltóversenyek formájában. 3 család indult a versenyen, ahol a családtagok ügyessége gyorsasága és egyensúlyérzéke is kellett a győzelemhez.

A nap folyamán három alkalommal zumba órán is mozoghattak a vendégek a sportcentrum tánctermében. A zumba órákat Vanyek Bernadett tartotta. Akiknek nem volt elég a táncból azok egy táncgépen is összemérhették a tánctudásukat.

Az előzetesen e-mail-ben kiküldött szakszervezeti TOTO-t sokan a helyszínen töltötték ki és dobták be a regisztrációs pultnál lévő dobozba. A TOTO főként a kollektív szerződésre vonatkozó kérdésekből állt.

70 fő 14 év alatti gyerek jelentkezett előzetesen a családi napra, ezért igyekezett a gyerekprogramokért felelős csapat minél színesebb gyerek programokat összeállítani.
A gyerekek a tornaterem egyik sarkában felállított ugráló várat egésznap használták.
Az előre felállított pályákon kisautókkal, kisvasúttal és kismotorokkal mentek a gyerekek.
Arcfestő és lufihajtogató bohóc szórakoztatta a gyerekeket. A kézműves játékok minden korosztálynak szóltak. Az egérreptetés nevezetű interaktív népi játék nagyon tetszett a gyerekeknek, a matricákat nagy örömmel gyűjtögették és ragasztgatták.

14 órakor a Meredek SE egy látványos kempo és shinkendo bemutatót tartott, amire sokan összegyűltek a csarnok lelátóján. A bemutatón láthattunk pusztakezes és karddal vívott küzdelmet is.

A bemutató után Dr. Fogarasi Attila az MVM DSZ ügyvivője tartotta a záró beszédet, amiben elsőként is megköszönte az MVM Partner Zrt. által nyújtott pénzbeli támogatást és a Folyondár Sportközpont segítségét .

Ezután az eredményhirdetésre került sor, amit Mohi Áron vezetett le, a díjakat Dr. Fogarasi Attila át. A legtöbb pecsétet gyűjtők közül kisorsoltunk 3-at, akik 2 fő felnőtt és három gyereknek szóló családi állatkerti belépőt nyertek a fővárosi állatkertbe.
A három telitalálatos szakszervezeti TOTO- ból egyet sorsoltunk ki. A szerencsés nyereménye egy 2 főre 2 éjszakára szóló Hajdúszoboszlói wellness hétvége a Hotel Aqua-Sol 4*-os szállodában.

A sportágakban az első három helyezettet díjaztuk. A harmadik és második helyezettek oklevelet, és érmet kaptak az első helyezettek oklevelet, érmet, kupát és sportajándékot is hazavihettek.

A tombolahúzást már mindenki nagyon várta. Értékes ajándékokat húztunk ki többek között egy Dolce Gusto kávéfőzőt, a Folyondár sportközpont felajánlásával egy havi fitness bérletet a folyondár sportközpont kondi termébe, a főnyeremény egy 2 főre 2 éjszakára szóló Hajdúszoboszlói wellness hétvége a Hotel Aqua-Sol 4*-os szállodában volt.

Végül Mohi Áron a családinap házigazdája elmondta, hogy sportszerűen folytak a versenyek és sérülésmentesen ért véget a sportnap. Még egyszer megköszönte az MVM Partner Zrt. és a Folyondár sportközpont támogatását, valamint a rendezők munkáját.

A visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy jól sikerült a családi nap

A szakszervezeti totó nyertese: Babus Róbert

A sportágak győztesei:
Szkanderverseny: I.Hegedűs József, II.Verbényi Dávid, III. Nyikes József
Fekvenyomás: I. Hegedűs József, II. Somogyi Gábor, III. Verbényi Dávid.
Csocsó: I. Ligetvári Péter-Szívós Béla páros, II. Benkő János-Benkő Bence páros, III. Farkas Ottilia-Moraru Krisztián páros.
Darts (gyerek kategória): I. Vágó Barnabás, II. Benkő Bence, III. Vágó Bernadett.
Darts (felnőtt kategória): I. Szarvas Balázs, II. Hódy Péter, III. Babus András.
Tollaslabda: I. Görbicz László, II. Hódy Péter , III. Zsidai Béla.
Asztalitenisz (felnőtt kategória): I. Berki Árpád, II. Nagy Dániel, III. Benkő János.
Asztalitenisz (gyerek kategória): I. Benkő János Bence
Sakkverseny: I. Urbán Gyula, II. Káplár Sándor, III. Vágó Marcel.
Segway (felnőtt kategória): I. Babus Róbert, II. Bányi Gábor, III. Balogh Klaudia.
Segway (gyerek kategória): I. Jánosi Dominik, II. Babus András, III. Vágó Barnabás.
Kerékpár (női kategória): I. Orosz Réka, II. Bartha Regina, III. Fazekas Eszter.
Kerékpár (férfi kategória): I. Valentényi László, II Fogarasi Attila., III. Vágó Zsolt.
Kerékpár (gyerek kategória): I. Jánosi Dominik, II. Vácz Balázs, III. Németh Andor.
Családi ügyességi verseny: I. Varga Valéria és családja, II. Németh Gábor és családja, III. Görbicz László és családja
.
Labdarúgás: I. Vegyes SE, II. Földgáz FC, III. Többiek FK.
Gólkirály: Ligetvári Péter.
Legjobb kapus: Szívós Béla

A rendezvény főszervezője: Gulyás Krisztián.

A rendezvény szervezésében segítők voltak: Gál Rezső, Kádi Tünde, Gál Anikó, Kádi Gábor, Mohi Áron, Urbán Erika, Urbán Gyula, Egyed Ferenc, Felvári Adrienn, Juhász Márk, dr. Fogarasi Attila, Bálint István, Lengyel Zoltán, Valentényi László, Juhász Ildikó, Kiss László, Tóth Csaba, Vanyek Bernadett, Benedek Levente.

Szerkesztette: Kádi Tünde

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Hozzászólások:
#1 T.Elek
2014-11-11 10:29:06
Gratulálok a szervezőknek, tényleg jól sikerült sportnap volt!
vissza a lap tetejére
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...