< />
2012. július 30.

IfjusagiTagozat Hírek

Rekkenő hőség, repülő rönkök, bátor búvárok

Július 27-én a strandpartit megelőző napon, a PADOSZ a Fiatalok Ligája egy csoportját fogadta a Paksi Atomerőműben. Tájékoztatót tartott Lőrincz László PADOSZ elnök és vezette körbe a csoportot.

A Fiatalok Ligája képviselője Hangonyi Adrienn köszöni a meghívást

Kitűnő hangulatban zaljott le július utolsó hétvégéjén a PADOSZ Ifjúsági Tagozata által szervezett 8. Strandparti Pakson, az Ürgemezei Strandon. A rendezvény fő szervezője Nagy Gábor nyitotta meg szombat délelőtt a programot, majd búvárbemutató kezdődött.

Kőnig Zoltánnak kisfia is segített abban, hogy zökkenőmentes legyen a program

Kókai Péter segített a vállalkozókedvű résztvevőknek magukra ölteni a búvárruhát és a felszerelést. Elsőként rövid tájékoztatót tartott, majd felügyelte, minden rendben van-e az önkéntes, ideiglenes medence-búvárokkal. Sokan jelentkeztek a diving-ra és nem bánták meg. És már el is érkeztek a délutáni programok, a feliratkozás folyamatos volt. Rönkhajításban nem volt mindegy, milyen taktikával repülnek a fadarabok – a lányok által dobott rönk szerencsére kisebbre volt szabva. Némelyek elképesztő hosszakat produkáltak, nagy vidámság közepette.

Ki fog nyerni? Majd meglátjuk!

A gúladobálás lényege, hogy egymásra helyezett fadarabokat kellett eltalálni egy teniszlabdával, háromszor lehetett próbálkozni. Egyesek tévesen ítélték meg a helyzetet és azt hitték, ha taroltak, biztos övék a győzelem, de Szauer Boglárka szervező kiigazította elgondolását. A háromszor három dobásból az nyer, aki összesen a legtöbb gúlát taszította le az emelvényről.

A petanque jött ezután, bár előzőleg némi félreértésre adott okot a játék elnevezése. Miután ide is sokan jelentkeztek, a délután folyamán éppen a sör-virsli evő-ivó versenyig koccantak a golyók. A gyerekek üdítőt ittak, a felnőttek közül többen egész délelőtt éheztették magukat a nagy megmérettetésre.

A játékok között a medencék kellemes vizében hűsítették magukat a résztvevők, labdáztak. Inkább már az árnyékban hűsöltek, mivel többen nem figyeltek a tűző napra a délelőtt folyamán.

Az eredményhirdetés során Weisz Mátyás, a PADOSZ elnökhelyettese adta át a díjakat – oklevél, PADOSZ táska és pléd, pezsgő. A szervezők a Fiatalok Ligája egy csoportját is fogadta, ezt megköszönve adott át ajándékot Hangonyi Adrienn, a Fiatalok Ligája képviselője.

A szervezők sokat dolgoztak, de megérte, mindenki nagyon jól érezte magát

Az eredményesek örültek a nyereményüknek, majd mentek vacsorázni az Atomfitt területére, ahol az atomerőmű dolgozóinak szakszervezete meghívásának tettek eleget.

Gulyás Tamás, a Strandparti Arca-díj első helyezettje

Július 27-én a strandpartit megelőző napon, a PADOSZ a Fiatalok Ligája egy csoportját fogadta a Paksi Atomerőműben. Tájékoztatót tartott Lőrincz László PADOSZ elnök és vezette körbe a csoportot.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...