< />
2009. január 30.

IfjusagiTagozat Hírek

Az EVDSZ Ifjúsági Tagozata tisztségviselő választást tartott

2008. december 12-én tartott tisztújító választást az EVDSZ Ifjúsági Tagozata.
Ismét bizalmat kapott Harmath Péter (DUVISZ) az ifjúsági tagozat vezetésére és koordinálására. Társelnökként végzi feladatait Hanol Zsuzsa (PADOSZ).
Az idén megválasztott tisztségviselők mandátuma öt évre szól majd. Az EVDSZ Ifjúsági Tagozatának elnöke részt vesz az EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésein, melyről folyamatosan tájékoztatja a fiatal képviselőket az ifjúsági tagozat összejövetelein. Emellett koordinálja országos szinten a képviselők munkáját, felügyeli a rendezvények, programok szervezését. A tagozat által elfogadott éves programot bemutatja a szövetségi vezetőség felé, illetve tájékoztat az évente megtartott évértékelésről.
A munka megosztása jegyében a társelnök helyettesíti elsősorban ez elnököt, képviselheti a tagozatot más szervezetek felé, konferenciákon, tárgyalásokon jelenhet meg.
A képviselők rendszeresen részt vesznek továbbképzéseken és oktatáson. Segítenek a fiatalok számára rendezett programok megszervezésében.
Minden évben aktuális tevékenység: üzemlátogatás, szakszervezeti továbbképzés, kapcsolattartás a Liga Szakszervezetek ifjúsági tagozatával, nyári sportrendezvények, tagszervezés, szakszervezeti és nem szervezett fiatal munkavállalók tájékoztatása az érdekvédelem feladatairól és céljairól, a szövetség életében tartott egyes rendezvények megszervezése, pályázatok, ifjúsági találkozók megtartása, a szövetség tájékoztatása a tagozat híreiről.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...