< />
Szerző: l.
2010. május 26.

IfjusagiTagozat Hírek

VII. EVDSZ Ifjúsági Találkozó

A hétvégén Esztergom!

Már hagyományként adja meg az alaphangulatot a pénteki szakszervezeti fórum, melyen az EVDSZ elnöke, elnökhelyettese tart kötetlen beszélgetést a fiatalokkal – a szövetségi vezetőség tagjai közül is várják a szervezők minden évben a vállalkozó kedvű érdekvédelmi vezetőt, aki saját véleményével és tapasztalataival segít bepillantást nyerni a hazai szociális párbeszéd helyzetébe, a fiatal munkavállalók lehetőségeire a munkahelyeken és nem utolsósorban az iparági dolgozók együttműködésének jelentőségére a munkavállalás során.

Szűcs József már gyakorlott szervező a találkozók és egyéb rendezvények során.

– Az egyik csapatépítő feladatot szervezem, amivel kapcsolatban csak annyit árulok el, hogy szükség lesz egy kis tájékozódási képességre és egy csipet jó memóriára. Az esti zenés estek során a talpalávalóról gondoskodom, természetesen az egyéni kérésekhez igazítva a zeneszámokat. Véleményem szerint aki szeret táncolni, énekelni és jártas a különböző zenei stílusokban, nagy sikereket érhet el. Hiszen akkor kiderül, “munkában alig akad párja .. . hol szöget ver, hol meg főz, mindent megtesz, amit győz, és a helyét mindenütt megállja.” - ezzel a sejtető idézettel avatva be minket József a szervezés részleteibe, ám többet nem volt hajlandó elárulni. Aki kíváncsi jöjjön el az ifjúsági találkozóra!

Tavaly Ópusztaszeren voltunk...

A szervezők nagy szeretettel várják a fiatal résztvevőket, ahol szó esik majd a nyári sportnapról is, ahol a tagozat külön csapatként méretteti meg magát - természetesen a legjobb eredményt szeretnék elérni mind a csapatjátékokban, mind a városismereti versenyben. A fiatal munkavállalók nyelvtanulási és továbbképzési lehetőségeit is a május végi találkozón tárgyalják meg a fiatalok.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...