< />
2009. október 20.

IfjusagiTagozat Hírek

Ifjúsági Találkozó

A résztvevők véleménye

Az alábbiakban néhány résztvevő leveleit olvashatjátok, akik ott voltak Ópusztaszeren, a VI. EVDSZ Ifjúsági Találkozón. A leveleket Skuczi Ágnes, a program fő szervezője bocsátotta rendelkezésünkre.
Kedves Szervezők! Kedves Ági!

Én, mint újdonsült szakszervezetes, igazán meglepődve éreztem magam az ópusztaszeri mulatságokon. A meglepődés oka pedig, a nagyszerű társaságnak, a „vidám” játékoknak és a kiváló szervezésnek köszönhető. Tökéletes alkalom volt, hogy saját kollégáimmal tartott kapcsolataim mélyítésére, illetve újabb kapcsolatok kiépítésére iparági kollégákkal. A csapatokba való beosztás zseniális volt. Fel sem tűnt igazán, hogy a nevem alá van húzva valamilyen színnel, mely a csapattagságot jelölte. Igazán inspiráló volt a csapatok összetartása, a győzelem felé való törekvése. A mi csapatunk összetettben 3. lett, mely igen meglepő, mert a feladatok megoldásánál inkább a jó hangulatra mentünk, mintsem a tökéletes végrehajtásra. Nagyon tetszett, hogy a különböző régiókból, vállalatokból összeverődött népes társaság egyáltalán nem klikkesedett, mindenki beszélgetett mindenkivel.
Összefoglalva pár szóval az élmény, amiben részem volt az leírhatatlan, és felejthetetlen. Erre mondom azt, hogy át kell érezni. Ezúton is szeretném megköszöni a szervezőknek a nagyszerű hétvégét.

Cservenkó Péter
Számviteli osztály




Szia!

Köszönöm, hogy részt vehettem. Azt gondolom, hogy néhány ember kivételével mindenki elégedett lehet a hétvégével összességében. Értem ez alatt a szervezést, etetést-itatást, szállást, programokat. Tetszett, hogy minden perc be volt osztva, nem volt üresjárat. Meglepett, hogy ilyen sok fiatalnak köze van a szakszervezethez. Jó, hogy az Ifjúsági Tagozat ilyen programokat szervez, talán ez az egyetlen módja, hogy összetartsa a fiatalokat.
A csapatok összeállításának módján lehetne fejleszteni (a mi csapatunkkal semmi gondom nem volt), arra gondolok, hogy volt ahol nem volt lány, volt, ahol három is volt.
A fórum Gál Rezsővel jó ötlet volt, kár, hogy akkor még nagyon megilletődött volt mindenki.
Péter és segítői nagyon jó munkát végeztek, köszönet érte. Én jól éreztem magam, jó volt munkán kívül találkozni az ismerős kollégákkal és az ismeretlenekkel is. Többféle szituációban találkozhattunk a résztvevőkkel, jobban meg lehetett ismerni Őket. Szerintem a foglalkozás elérte a célját, bár ennyiből én nem tudtam kiszűrni azt, hogy ki lehet a jövő Petije vagy Nagy Sanyija, de szerencsére nem is nekem kell ezt megtenni.
Még1x thx.

Zoli





Szia Ági!

Köszönöm szépen a hétvégét, nagyon kellemes volt!

Nagyon tetszett, hogy jól szervezetten zajlott minden („minden perc” ki lett használva, mert pontosan megterveztétek a játékok időigényét), ötletesek voltak a játékok. A helyszín kiválasztása a játékok szempontjából is tökéletes volt!
Sajnálom, hogy az ópusztaszeri emlékparkot nem szombat délután néztük meg, jó lett volna bejárni az egészet.

Köszönettel, Hetti




Kedves Ági!

Én nagyon jól éreztem magam.
Tetszett, hogy a versenyhez a csapattagok nem tagvállalatonként lettek kiválasztva, így a különböző ötletes feladatok közben is alkalmunk volt egymással beszélgetni.
A tartalmas hétvége lehetőséget nyújtott ismeretségek, barátságok kialakítására. (Szerintem ezt jól ki is használtuk.)
A szervezők nagyon klasszul össze tudták hangolni a programot, nagyon jól együtt tartották a találkozó résztvevőit.
Véleményem szerint fontos, hogy a tagvállalatok fiataljai ilyen játékos-sportos, kötetlen alkalmakon is tudjanak egymással beszélgetni, véleményt cserélni.
Szerintem ezek a szemtől-szembeni, közös élményalapon nyugvó ismeretségek biztosan erősíteni fogják az ágazati és helyi szervezetek emberi és munkakapcsolatait.

Köszönöm az IT képviselőinek a VI. Ifjúsági Találkozó szervezését és sikeres lebonyolítását.
Munkájukhoz sok sikert kívánok.

Üdv.:

Ilyés Éva
Ovit Szakszervezet
gazasági vezető
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...