< />
2010. október 20.

Ismét a tavalyi sztrájkhangulat a korengedményes nyugdíjért

2009. novemberében arról döntött az EVDSZ vezetősége, sztrájkot hirdet, ha a korengedményes nyugdíj kérdése nem oldódik meg. A döntéshozók is tisztában voltak ezzel, amikor az erről folyó tárgyalások az Országos Érdekegyeztető Tanácsban lezajlottak. Felemás eredmény született. Egyrészt a korengedményes nyugdíj, mint intézmény meghosszabbításra került, amely akkor jó hír volt. A rossz hírt is ezzel egyidőben derült ki: az akkori kormányzat csak 2010. december 31-ig vállal kötelezettséget.

Napjainkban ismét aktuális a kérdés megmarad-e a korengedményes nyugdíjazás lehetősége, vagy sem? Nem hivatalos csatornákon keresztül az az információ jutott el hozzánk: a jelenlegi kormányzat nem kívánja meghosszabbítani a korengedményes nyugdíj intézményét. E téma 2010. novemberében az OÉT-en tárgyalásra kerül. Az EVDSZ Szövetségi Vezetősége a két szervezet közötti együttműködési megállapodás alapján részt vett a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének 2010. október 18-i konferenciáján és ezt követően a nyugdíjazás témakörével összefüggő valamennyi kérdést megtárgyalta.

A szövetségi vezetőség a következő állásfoglalást hozta:

Az EVDSZ állásfoglalása a korengedményes nyugdíjról


Az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) értékelése szerint veszélyben van a Munkaügyi Miniszter által is kiterjesztett Villamosenergia-ipari Ágazati Kollektív Szerződés, abban is a korengedményes nyugdíjazással kapcsolatos szabályozás, tekintettel arra, hogy a kormányzat meg akarja szüntetni ezt a jogintézményt!
A kormányzat ezzel egy olyan érvényben lévő megállapodásba kíván belenyúlni, amely az ágazatban reprezentatív szakszervezetek és az ugyancsak reprezentatív munkáltatói szövetség között jött létre. Évekig tartó tárgyalás és alkufolyamat eredményének tekintjük a VKSZ-t!

A villamosenergia-ipari munkáltatói szövetség és az ágazati szakszervezetek között – hasonlóan az országos szinthez – vélemény azonosság van: A korengedményes nyugdíj intézményét fenn kell tartani!

A meglevő szabályozás:

„A korengedményes nyugdíjazás

1.1. A munkáltató a munkavállaló kérelmére – ha a munkavállaló rendelkezik a reá irányadó törvényi feltételekkel – köteles a korengedményes nyugdíjazáshoz hozzájárulni:

  • ha a munkavállaló a munkáltatónál meghatározott, egészségre ártalmas munkakörben legalább 20 évet dolgozott, feltéve, hogy a munkavállalónak az öregségi nyugdíj korhatár eléréséig kevesebb, mint 3 éve van hátra,
  • ha a munkavállaló megszakítás nélküli vagy 3 műszakos munkarendben legalább 20 évet dolgozott a munkáltatónál, feltéve, hogy a munkavállalónak az öregségi nyugdíj korhatár eléréséig kevesebb, mint 3 éve van hátra.

1.2. A munkáltatói rendes felmondás szándéka esetén, ha a munkavállaló rendelkezik a korengedményes nyugdíjhoz szükséges törvényi feltételekkel, és

  • jelenlegi munkáltatójánál elismert munkaviszonya meghaladja a 10évet, 3 évvel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt, vagy
  • jelenlegi munkáltatójánál elismert munkaviszonya meghaladja a 20 évet, 5 évvel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt

kérheti a korengedményes nyugdíjazását, amihez a munkáltató köteles hozzájárulni a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése mellett.”

A kormány a korengedményes nyugdíj intézményének esetleges megszüntetésével felborítja a villamosenergia-iparban a meglévő egyensúlyt, és érthetetlen módon bele avatkozik a szociális partnerek alkujába.

A korengedményes nyugdíj

  • előnyös a munkavállaló számára, mert nem válik munkanélkülivé, és a nyugdíja biztosított
  • előnyös a munkáltató számára, mert humánus létszámleépítést tesz lehetővé, és alkalmas az egészségügyi alkalmatlanság humánus kezelésére
  • előnyös a kormány számára, mert sem a TB kasszának, sem más ellátó rendszernek nem jelent költséget, aki ebben részesül. Ráadásul a jelenlegi nehéz makroszintű gazdasági helyzetben még egyszeri többlet bevételt is jelent, hiszen a munkáltató előre egy összegben kifizeti a korengedményes nyugdíj költségeit.

Az EVDSZ az érdekérvényesítés minden törvényes eszközét – beleértve a sztrájkot is – igénybe fogja venni annak érdekében, hogy meggátolja az előzőekben hivatkozott VKSZ rendelkezések ellehetetlenülését!

Nem engedhetjük, hogy azok a munkavállalók, akik legalább 20 éve:

  • egészségre ártalmas munkakörben, illetve
  • megszakítás nélküli vagy 3 műszakos munkarendben dolgoznak és
  • azok, akik a munkáltatóval kötött megállapodás alapján társasági „előnyugdíj”-ban részesülnek, valamint
  • azok, akiknek a társaság fel akar mondani az adott társaságnál lévő, legalább 10 éves munkaviszony után

elessenek a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségétől!

Korábban, az előző kormányzat alatt is tiltakoztunk és sztrájkot helyeztünk kilátásba, tekintettel arra, hogy veszélyben volt a korengedményes nyugdíj.

Sajnálatos módon az akkori kormányzat nem határozatlan időre, hanem csak 2010. december 31-ig hagyta jóvá a korengedményes nyugdíj intézményét, így a kérdés ismét napirenden van.

Felszólítunk minden munkavállalót – korra, nemre, szakszervezeti és iparági hovatartozásra tekintet nélkül – és minden érdekképviseleti szervet, hogy vegyenek részt a korengedményes nyugdíjazás intézményének megvédésében!

Hisszük, biztosítanunk kell a ma és a jövő korosztályainak is a korengedményes nyugdíjazás lehetőséget! Ez közös felelősségünk!


Együtt erősebbek vagyunk!


Budapest, 2010. október 19.

Egyesült Villamosenergia-ipari
Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Az állásfoglalás innen letölthető.

Ezúton is felhívjuk a tagság figyelmét: tartsuk szárazon a puskaport!

Gál Rezső
EVDSZ elnök

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Hozzászólások:
#2 szoros
2010-10-20 11:30:20
Nem engedhetjük hogy,minden vívmányunkat elvegyenek! Az meg végkép felháborító és,erkölcstelen hogy,a képviselők pedig 55-évesen elmehetnek nyugdíjba!
Szőrös
#1 szoros
2010-10-20 11:28:07
Nem engedhetjük hogy,minden vívmányunk elvesszen! Az meg végkép felháborító és ,erkölcstelen hogy, a képviselők 55évesen elmehetnek nyugdíjba.
Szőrös!
vissza a lap tetejére
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...