< />
2016. augusztus 31.

Otthon melege: sokaknak csak álom marad a felújítás

Nagyjából 2 millió magyarországi lakóház igényelne sürgős energetikai felújítást, de mindössze töredéküknek jutott pénz az Otthon melege program idei kiírásában - írta a Magyar Nemzetben Illés József.

Hozzátette: a programnak nincs gazdasági jelentősége, csupán politikai propagandaértéke, a pályázatot ugyanis rendkívül alacsony, mindössze ötmilliárd forintos keretösszeggel írták ki.
A túljelentkezés miatt már az indulás napján fel kellett függeszteni úgy, hogy a fejlesztési tárca csak mintegy 3500 támogatási kérelmet fogadott be - nyilatkozta az Energiaklub társelnöke. Bart István elmondta: a kormányzatnak tudnia kellett, hogy ez a támogatási keret semmire sem elég. Nálunk kb. 2,5 millió családi ház van, amelyből csaknem kétmillió korszerűsítésre szorul - jegyezte meg a szakértő. Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. programigazgatója szintén úgy véli, szükség van a vissza nem térítendő támogatásokra, ám a jelenleginél nagyobb keretösszeggel kellene a pályázatot meghirdetni.

A támogatási programokat egységesíteni kellene, mert a most futó pályázatok inkább gyengítik egymást. Arra is módot kellene találni, hogy a projektek ne utó-, hanem előfinanszírozásúak legyenek, mert a támogatásra szorulók többsége nem képes előre kifizetni a lakáskorszerűsítések akár több millió forintot is kitevő teljes árát annak reményében, hogy később majd kap némi állami segítséget - hangsúlyozta a programigazgató. Hozzátette: az őszre beígért kedvezményes lakásfelújítási hitelt is vissza nem térítendő pénzügyi segítséggel kellene kombinálni, mert ha ez nem történik meg, sokan visszariadnak a nagy valószínűséggel jelzálogalapú kölcsön igénybevételétől.

Számítások szerint évente százezer lakás felújítására volna szükség ahhoz, hogy a hazai 4,3 milliós ingatlanállomány belátható időn belül megújuljon. Megfelelő kormányzati támogatás híján azonban évről évre csak 15-20 ezer lakás tatarozása lehetséges.

Az eredeti cikk teljes terjedelmében az mno.hu oldalon olvasható.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...