< />
2016. március 9.

MEGHÍVÓ - JÖVŐNK ZÁLOGA: AZ OKTATÁS

A SZEF AKADÉMIA Magyarország legnagyobb civil szervezeteinek, a szakszervezeteknek nyújt önkéntes és önképző szolgáltatásokat. Kérdéseink és válaszaink vannak, magyarázattal szolgálunk, talán programot adunk. Témáinkat az elméleti előzmények és a köztörténeti tények tanulságai mentén, de mindig a jelen problémáira figyelemmel dolgozzuk fel. Tartsanak velünk. Jelentkezzenek a rendezvényeinkre – iratkozzanak fel a hírlevelünkre!

A Kossuth Klubban tartott előadásainkon, és a honlapon is szívesen látunk minden jóakaratú polgárt, munkavállalót, nyugdíjast és diákot.

A SZEF AKADÉMIA negyedik akadémiai napján, március 19-én a nemzet jövőjét meghatározó közoktatással foglalkozunk. Arra törekszünk, hogy hosszú hónapok vitái, tüntetések és akciók, a Pedagógusok Szakszervezetének kongresszusa és a 15-i demonstráció után összefoglaljuk a tényeket, a folyamatok eredményét és a jövőre vonatkozó célokat és terveket.

Előzetes kérdéseink a tanácskozás előadóihoz:

– Hogyan alakult a magyar közoktatás tényleges kimenő teljesítménye az elmúlt negyedszázadban? És a költségvetési részesedése?
– Mi következik 15 éven belül abból, ahogy most a (köz)oktatásunk működik?
– Lehetséges nemzeti konszenzus az oktatáspolitika céljai és az intézményrendszer működése, a keretszámok, az oktatási korhatár, a bölcsődei ellátás általános jellege körül?

RÉSZLETES PROGRAM ÉS JELENTKEZÉS: ITT!

NÉZD MEG, MI A VALÓSÁG A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYBEN!

A SZEF harmadik akadémiai napján a nemzet egészségét, az egészségügyi ellátórendszert vettük górcső alá. Ezek voltak előzetes kérdéseink:
Hogyan hat előtörténetünk és a mindennapok küzdelme a társadalom egészségügyi állapotára?
Igaz lenne, hogy az egészségügyi intézményrendszer csupán 15 százalékban felelős a társadalom egészségéért és életkilátásaiért?
Mit és hogyan kell változtatnunk az intézményrendszerben?
Melyik az az ellátási modell, ami mellé a társadalom többségének támogatása megszerezhető?

Az Akadémia honlapján valamennyi elhangzott előadás megtekinthető.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...