< />
2016. szeptember 19.

NO TTIP, NO CETA, NO TISA

Magyarország mondjon nemet az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményre

Forrás: https://corporateeurope.org

Civil szervezetek Szijjártó Péter külügyminiszterhez írt nyílt levélben hívják fel a figyelmet: az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény sérti Magyarország érdekeit, ezért azt szorgalmazzák, hogy Magyarország ne támogassa az egyezményt. A Greenpeace, a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyarországért Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet által kezdeményezett levelet több mint száz civil szervezet írta alá, köztük az EVDSZ is.

Noha az elmúlt hetekben egyes európai politikusok kijelentései kapcsán felvetődött, hogy megfeneklettek az EU és Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások (TTIP), az ügy még messze nem lefutott, ráadásul a következő hetekben várhatóan dönteni fognak az EU tagállamok a TTIP "kisöccsének" számító EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikálásáról.


Az Európai Bizottság 2016. július 5-én terjesztette be az Európai Tanács elé az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt (Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezmény – CETA) elfogadásra. Az egyezményről az EU kereskedelmi minisztereinek pénteki, informális tanácsülésén is tárgyalni fognak Pozsonyban. Ezért 107 civil szervezet nyílt levélben fordult Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterhez, szorgalmazva, hogy Magyarország ne támogassa a CETA-t, mert az súlyosan veszélyeztetné Magyarország szuverenitását, a magyar emberek érdekeit.


Az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény, amelyet trójai falóként használhatnak fel az amerikai és kanadai multinacionális cégek, hasonlóan veszélyes, mint az európai közvélemény ellenállása miatt már a vezető politikusok által is egyre kevésbé támogatott TTIP. A CETA éppúgy a globális nagyvállalatok érdekeit szolgálja: szabad utat enged a génmódosított növényeknek, illetve az óriáscégeknek, melyek normál bírósági rendszeren kívül eső eljárásokban perelhetnék az egészséges környezetet és az állampolgárok jogait védő kormányokat.


A nyílt levélben a civil szervezetek arra is felhívják a figyelmet, hogy CETA több szempontból ellentmond a 11/2016. (VI. 17.) országgyűlési határozatnak, amely a készülő szabadkereskedelmi egyezményekre vonatkozóan határozott meg szigorú feltételeket.


Aggodalomra ad okot, hogy az Európai Bizottság javasolja az egyezmény ideiglenes hatálybaléptetését, még a tagállami ratifikálási folyamat lezárulta előtt. Ennek következtében előállhat egy olyan helyzet, hogy a CETA alapján a kanadai cégek három éven belül akkor is beperelhetnek egyes európai kormányokat - akár hazánkat is -, ha esetleg a végén egy tagállam vétója miatt mégsem lépne hatályba az egyezmény.


Mindezek figyelembe vételével a civil szervezetek szorgalmazzák, hogy a kormány mondjon a nemet az Európai Tanácsban az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményre, és ne támogassa, hogy a CETA akár csak ideiglenesen hatályba lépjen. Ezzel a lépéssel várhatóan a magyar kormány nem lenne egyedül, hiszen szeptember elején Christian Kern osztrák kancellár kijelentette, hogy Ausztria nemcsak a EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezményt (TTIP) ellenzi, hanem a CETA-t sem támogatja.


A 107 civil szervezet által aláírt nyílt levél teljes terjedelmében az alábbi képre kattintással olvasható:

.

Forrás: https://dragos-popa.com/

A nyílt levélhez kapcsolódóan a Magyar Természetvédők Szövetsége- Föld Barátai Magyarország, a Greenpeace Magyarország, és a Védegylet tiltakozó demonstrációt szervez az EU - Kanada szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ellen:

A demonstráció időpontja: 2016. szeptember 26. hétfő, 12.30 és 17.30 között

Helyszín: Budapest, V., Kossuth tér – a Parlament déli bejárata előtti terület (az Andrássy-szobor környéke)

Szeptember 26-án Budapestre látogat Cecilia Malmström, az Európai Unió kereskedelmi biztosa, hogy tárgyaljon a kormány és a parlament tagjaival a TTIP-ről és a CETA-ról. Úgy tudjuk, Malmström 14 és 15 óra között fog találkozni az Országgyűlés EU-s ügyek bizottságának tagjaival, majd 16 órától lesz egy fórum a Budapesti Gazdasági Egyetemen (amelyre állítólag civil szervezeteket is meghívnak majd).

Ezért aznap demonstrációt szervezünk: felállítunk egy kb. 5 méter magas, felfújható “CETA-kalapácsot” – szimbolizálva a tervek szerint egyezmények részét képező, igazságtalan befektető-állam vitarendezési mechanizmust (egyfajta „offshore bíróság”), és tiltakozva a tervezett „trójai” egyezmények ellen.

Követeljük, hogy a kormány és az EU ne írja alá a CETA-t, továbbá azonnali hatállyal állítsák le a TTIP-tárgyalásokat!

Forrás: http://globalnews.ca/

A tervezett menetrend:


12:30 – 13.00 Előkészületek, a „CETA-kalapács” felállítása
13:00 – 15.00 A sajtót tájékoztatása, beszédek, performansz, aláírásgyűjtés
15.00 – 15.30 Átvonulás a Budapesti Gazdasági Egyetem elé (Budapest, V. Markó u. 29-31.),
15.30-17.00 a „CETA-kalapács” felállítása, tiltakozás a CETA ellen
17:00 - 17.30 – Demonstráció vége

Fontos lenne, hogy is minél többen részt vegyünk ezen a megmozduláson! Gyere el, terjeszd a hírt!

Szervezők: Magyar Természetvédők Szövetsége- Föld Barátai Magyarország, Greenpeace Magyarország, Védegylet

Az esemény facebook oldala itt érhető el.

Kapcsolódó cikkek:

- Magyarország mondjon nemet az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményre

- 107 civil szervezet nyílt levele: Magyarország ne támogassa a CETA elfogadását

- SZÁZEZREK TÜNTETTEK EURÓPÁBAN A TTIP ÉS A CETA ELLEN

- TTIP és CETA: mielőtt leszáll a köd

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...