< />
2016. szeptember 6.

Új naperőművek épülnek

A Mátrai Erőmű fennmaradásához továbbra is fontos lesz a szén, de új naperőművekben és energiatárolásban is gondolkodnak.

fotó forrás: eszk.org

Az ország nem mond le a fosszilis energiahordozókról, s a Mátrai Erőmű sem, de utóbbi még inkább nyit az új technológiák és a megújulók felé, derült ki az elmúlt napokban tartott bányásznapi ünnepségeken.
Dr. Aradszki Andrást, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkárát Gyöngyösön, a központi bányásznapon kérdezte a HEOL.hu a hazai bányászat helyzetéről. Mint azt a lapnak elmondta, a fosszilis energiaforrást fenn akarja tartani a kormány, s ebben fontos szerepet szánnak a lignitnek.

"Azt a vagyont, amit itt találunk a Mátrai Erőmű szénbányáiban, vétek lenne otthagyni. Azt a fajta tradíció és tudás, amit az erőmű és a bányászat jelent, fenn kell tartanunk a magyar energiaellátás, energiabiztonság érdekében. A Mátra attól jó cég, hogy előre mennek, keresik a túlélés, a megújulás útját" – fejtette ki dr. Aradszki András.

A kormány a szabályozáson keresztül minden megtesz, hogy a magyar gazdaság szereplői jól érezzék magukat, s érdemes legyen nekik a jövőre gondolni, befektetni és vállalkozni. De pénzzel nem támogathat cégeket, az nehezen elképzelhető uniós környezetben. Ha a jól átgondolt üzleti tervek ezt igazolják, akkor viszont végigvesznek minden lehetőséget. Elárulta, végiggondolják a bányászat helyét ebben a gazdasági környezetben, hosszú távon leteszik a szabályozási feltételeket a szakmával közösen.


Egyszerűsíteni, gyorsítani akarják a bányanyitási lehetőségeket, nyilvánvalóvá tenni a környezetvédelmi és természetvédelmi szempontokat. Igyekeznek méltányos, emberközpontú megoldást találni.

fotó forrás: heol.hu

Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke a központi bányásznapon és a vállalati ünnepségen is beszélt a társaság helyzetéről, a zuhanó energiaárakról, a nemzetközi támogatási rendszerről, illetve a Mátra terveiről. A bükkábrányi dolgozók előtt azt is kifejtette, hogy a nyereség 30 százalékkal elmarad a tervezettől, megviseli a céget a villanyáram árának csökkenése, a költségek, a környezetvédelmi kiadások, a klímaadó növekedése.

A piac nem lesz kedvezőbb az állami szubvenciók miatt, sok, a Mátrához hasonló kisebb erőmű nem éli túl a következő pár évet, de ők igen. Elmondta, keményen kell dolgozniuk a bányászoknak, mert ha nem lesz elég szén, egy blokkot le kell állítaniuk. A cég releváns nyereségét a másodlagos tevékenységgel tudják biztosítani, az ipari parkkal, a naperőművekkel. Dolgoznak a fennmaradáson, kétütemű tervet állítanak össze. Kidolgoznak egy üzleti tervet a 2027-ig tartó időszakra, hogy minden ember biztonságban érezze magát, a jövedelmét. A második ütem egy új fejlesztésekből induló időszak, minden területen lépnek előre párhuzamosan.

Valaska József közölte: a német RWE-nél történt átszervezések miatt tért vissza az igazgatósági elnöki pozícióba. Persze eddig sem volt távol a cégtől, a felügyelő bizottság elnökhelyetteseként, az RWE tanácsadójaként dolgozott. Mivel mindez egy nagyon gyors folyamat volt, nem adott arra lehetőséget, hogy elkezdjenek utódot felkészíteni.

– A cég mindig nehéz helyzetben volt, a szenet hosszú ideje nem szeretik, az 1970-es évek közepén olaj- és gázerőműveket építettek. Az 1990-es évek elején, amikor olcsó volt a gáz, a bányák csődben voltak, felszámolás alatt álltak, az ugyanilyen nehéz helyzet volt – árulta el. Az elnök megemlítette a társaság kitörési pontjait. A Mátra hosszú távú fennmaradásának kulcsa a hazai nyersanyag árammá alakítása. Emellett lehetőség a megújuló energia hasznosítása, hiszen egész világ efelé megy. Ezek azonban csak időlegesen vannak jelen, a megtermelt energiát a közbenső időben tárolni kell akár vízben, akár gázban, meglátják, melyik lesz sikeresebb.

– A következő két évben összesen durván 40 megawattnyi naperőművet építünk, bankhitelből. Egy nagy, 20 megawattos naperőmű-farmot Bükkábrányban, két kisebbet pedig Visontán. A meglévővel együtt elérnénk a 60 megawattot, ami évi 3 milliárd forintos árbevételt jelentene, viszonylag alacsony költséggel, így javítana a társaság finanszírozási helyzetén. Adókedvezményre nem számíthatunk, hiszen ez két év óta már tiltott állami támogatásnak minősül az unióban – fejtette ki az elnök-igazgató.

A HEOL kérdezte az új, 500 megawattos erőművi blokk megépítéséről is. Elmondta, sem a kormány, sem a Mátra nincs nyomás alatt. Ahhoz viszont, hogy az itteni emberek előtt legyen perspektíva, megvalósítható tervekkel kell rendelkezni a húszas évek második felére is. A következő évtized közepéig a jelenlegi blokkok működni fognak. Az energiaszektorban hosszú távon kell gondolkodnia a cégnek és a kormánynak is. Időben meg kell hozatni azokat a döntéseket ahhoz, amit a húszas évek közepétől akarnak.

– A tiszta szén technológia lényege, hogy a szén-dioxidot le kell választani és fel kell dolgozni. El is lehetne temetni a föld alá, de ez a koncepció bizonytalan, sokkal jobb, ha feldolgozzák, átalakítják metanollá, metánná. Az energiatárolás is megvalósul, s bekerül a körforgásba, javítva azt. A jelenlegi, 40 éves, alacsonyabb hatásfokú blokkokkal nem lehet megvalósítani ezt a technológiát. Angliában 2018-ban áll üzembe az ilyen típusú White Rose projekt, egy ilyen új beruházás építése 2021-22-ben
indulhatna el nálunk – tette hozzá Valaska József. Elárulta, a megújuló energiák támogatása miatt a hagyományos áram piaci ára zuhant, ezért mindenhol beavatkozik a kormány, más-más módszerekkel.

Lengyelországban és Franciaországban száz százalékig állami kézben van minden az energiaszektorban. Németország felismerte, elszúrta a gyors megújuló energia növekedési rátát, ezért a meglévő erőműveknek kapacitás fenntartási díjat fizetnek. Spanyolország és Portugália a versenypiac híve, ők kapacitáspiacokat hoztak létre, ahol a tartalékkapacitás érdekében versenyeznek az erőművek. El kell dönteni, melyiket követjük, különben a hazai termelői szegmensek meghalnak. Nem csak a Mátra, Paks, a Dunamenti és a többi erőmű is. A Mátrai Erőmű bármelyikhez tud alkalmazkodni.

Tart a recski ércvagyon felmérése

Dr. Aradszki András szerint a recski bánya nagyon fontos gazdasági érték, érdemes azzal foglalkozni, hogy mi található ott. Folyik a készletfelmérés, ez fontos azért, hogy tudják, mit kínálnak hasznosításra a piaci szereplőknek. Ne kótyavetyéljék el, reális, de vonzó értéket mutassanak fel. Reméli, fél év múlva nagyjából tudják, milyen lehetőségek vannak a bánya területén. Sok pozitív és kevésbé pozitív vélemény van, tisztán negatív nincs. A szakma nagyjai is véleményt nyilvánítottak, ennek a lehető legbizonyítottabb alapjával akarnak szolgálni. Recsk nagy tartalék lehet, ha igazolják.

Nem tudnak az Einstein Teleszkópról

A bezárt gyöngyösoroszi bánya kapcsán is kérdeztük az államtitkárt, hiszen a helyszín versenyben van a gravitációs hullámokat vizsgáló Einstein Teleszkópért, de ez kizárná a recski bányászatot. Aradszki elmondta, más bányászati termékek továbbhasznosítását is számba veszik. Egyebek között a felhagyott bányák a bányászati meddőhányók ritkafém anyagainak újrahasznosítása is eljöhet. A gravitációs hullám kutatásáról a kormányban tudomása szerint nem volt szó. Szerinte nagy terveket úgy lehet megvalósítani, ha erős tudás-megoldást találni, árulta el az új bányászati törvényről az államtitkár.

Forrás: www.heol.hu

Kapcsolódó cikkek:

-www.heol.hu: A Mátrai Erőmű fennmaradásához továbbra is fontos lesz a szén, de új naperőművekben és energiatárolásban is gondolkodnak.

- www.hir.ma : NFM-államtitkár: Magyarország nem mondhat le a fosszilis energiahordozókról

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...