< />
2014. január 25.

Több száz magyar cég vehet részt a paksi bővítésben

Egy ilyen beruházáshoz szükséges a nagyon szigorú elfogadhatósági szabályok betartása, az idegen nyelv, elsősorban az angol, magas szintű ismerete - közölte. Kifejtette: a nukleáris iparban elvárás, hogy minden körülmények között az utasítások szerint kell eljárni. A szemléletváltás ebben azért szükséges, mert a felmerülő problémára nem lehet úgy reagálni, hogy "majd mi azt megoldjuk". Bármilyen apró eltérés vagy a legkisebb szabálytalanság is komoly pénzügyi és időbeli veszteséget eredményezhet és rögtön csődbe is vihet egy-egy vállalkozót - - mondta Nagy Sándor, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója.

Nagy Sándor közölte: jelenleg 158 vállalkozás van Magyarországon, amely képes nukleáris létesítmény fejlesztésében részt venni és további 287, amely továbbképzés és technológiai fejlődés révén képes lehet rá. Ehhez kapcsolódva jelezte: folyamatban van egy oktatási program kidolgozása, amely kifejezetten a paksi atomerőmű bővítését érinti. Megítélése szerint a két új paksi blokk építése közvetlenül 7-8 ezer embernek adna munkát és további 20-30 ezernek közvetett módon. Beszámolója szerint kutatások támasztják alá azt, hogy ahol atomerőmű épült, azokban a régiókban nőtt a munkaerő képzettsége, az átlagkereset, és ezáltal az életszínvonal; csökkent a munkanélküliség és az adóbevételek is növekedtek.

Véleménye szerint a magyar cégeknek, beszállítóknak a saját szakterületükön kell "beleásniuk magukat" az atomipar specifikumaiba. Ezt segíthetik tanulmányutak, továbbképzések. Nagy Sándor a konferencián részt vevő mintegy 50 cégvezetőnek beszámolt a beruházás technikai részleteiről is. Ebből kiderült, hogy speciális munkafázisok, óriási méretű berendezések szerelése, speciális építési és szerelési technológiák jellemeznek egy ilyen beruházást - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Barta E. Gyula, a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a cégeknek érdemes kockázatitőke-társaságokat is bevonniuk egy ekkora volumenű projekthez szükséges fejlesztésekhez.
Szavai szerint egy ilyen társaság részvétele ugyan sok adminisztrációval járhat, az uniós pályázatokkal szemben nagy előny, hogy "nem szabják meg, mire költhető el a pénz". A Jeremie-programban részt vevő hasonló társaságoknak 2015 végéig 60 milliárd forintot be kell fektetniük, ebből 57 milliárd még nincs kihelyezve - hívta fel a figyelmet.

Barta E. Gyula emellett a vállalkozások technológiai fejlesztéséhez ajánlotta az uniós pályázati forrásokat és a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramját. Véleménye szerint a paksi atomerőmű-bővítési projekt az elkövetkező évek egyik legnagyobb gazdasági fejlődési lehetőségét hordozza magában, és a magyar cégeket arra biztatta, hogy ha lehetőségük van, próbáljanak meg abban részt venni.

A vezérigazgató egyúttal a közös munkára, a klaszteresedésre is biztatott, hiszen egy ekkora volumenű projektben így lehet nagyobb eséllyel részt venni. Papp László, Debrecen alpolgármestere jelezte: az önkormányzat a helyi cégeket azzal kívánja segíteni, hogy az információhoz való hozzájutást, a cégek közötti kapcsolatfelvételt biztosítja egy infopont létrehozásával.

mti

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...