< />
2010. június 1.

Vészhelyzet a Vértesi Erőműben

Az érdekképviseletek vezetői május 14-én a BDSZ székházában sajtótájékoztatót tartottak, hogy objektíven tájékoztassák a közvéleményt a villamosenergia-iparban kialakult vészhelyzetről. Gál Rezső, az EVDSZ elnöke szerint bizarr helyzet alakult ki a Vértesi Erőművel kapcsolatos döntések körül, hiszen a jelenlegi hazai politikai történések, a kormányváltás következtében az érdekképviseleteknek már nincs és még nincs kivel érdemben tárgyalniuk a megfelelő rendezés ügyében.
Mint ismeretes, több mint egy éve döntés született arról, hogy a Vértesi Erőmű működése, működtetése legalább 2014-ig tart. Az addig tartó időszak alatt megfontolt és indokolt előkészítési folyamat zajlik majd az üzem további helyzetét illetően, ennek megfelelően az erőmű helyi vezetése, illetve a tulajdonos Magyar Villamos Művek részéről olyan dokumentumok érkeztek a szakszervezethez és a munkavállalókhoz, hogy az erőmű működése szükséges és további felszámolásának nincs megalapozott indoka.
– A szakszervezetek tudomására jutott, hogy az előzetes bejelentések ellenére az MVM május 17-re rendkívüli közgyűlést hívott össze, melynek 7. napirendi pontja szerint csődeljárást kezdeményez a tulajdonos a Vértesi Erőműben.

A szociális partnerekhez a tulajdonosi jogokat gyakorlók, illetve a VÉRT vezérigazgatója felől ezzel a szándékkal teljesen ellentétes dokumentum érkezett, mely tartalmazza, hogy „jelenleg nem indokolható a csődeljárás, jogutód nélküli megszüntetés, felszámolás elindítása". A bezárásról való döntésről nem érkezett hivatalos értesítés az érdekképviseletek felé, amit pedig a Munkatörvénykönyv határozottan előír, ezenkívül az erőmű nincs csődhelyzetben, mely indokolná ezt a döntést. Amenynyiben az MVM május 17-i közgyűlése a munkahelyek százainak megszüntetését vetíti előre és a csődeljárás azonnali megkezdéséről dönt, az energiaipari szakszervezetek demonstrációval fejezik ki tiltakozásukat május 18-án Bokodon, melyhez csatlakoznak az üzemi tanácsok is, továbbá az érdekképviseletek bírósághoz fordulnak jogorvoslatért - jelentette ki Gál Rezső.

Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke ismertetést adott arról, hogy nincs megalapozott szakmai indoklás a bezárásra, az üzemi tanácsok nem kaptak tájékoztatást az ilyen irányú, az erőművet és az egyetlen hazai mélyművelésű bányát érintő tervekről. A kialakult megdöbbentő és érthetetlen helyzetre való tekintettel az érdekképviseletek szükségesnek tartják értesíteni a nyilvánosságot.

– Ragaszkodunk az ütemezett eljáráshoz, teljes mértékben elfogadhatatlan a munkavállalók egyik napról a másikra történő utcára kerülése a gazdaságilag sem megalapozott döntés következtében. Tiltakozunk az indokolatlan, szociális vészhelyzetet, több település lakosságának életét bizonytalanná tevő döntés ellen. Továbbá elfogadhatatlan, hogy egy olyan erőmű, mely működőképes, likviditása biztosított, a hitelekből megvalósított retrofit program következtében az uniós előírásoknak megfelelő környezetvédelmi szabályokat betartva azért legyen bezárásra ítélve, mert a magyarországi import olyan feketeárammal van kiegészítve, mely minden európai szabályozást megszegő erőművektől érkezik. A tulajdonos nem támogatja milliárdokkal az erőművet. Kijelentjük, a villanyszerelő és a vájár, akik az üzemekben dolgoznak, nem tehetnek arról, hogy a tulajdonos által kinevezett ügyvezető nem gondozta megfelelően a működést, olyan áramvásárlási szerződéseket kötött, melyek hatalmas, 12 milliárdos veszteségeket okoztak.

– Mi, a Vértesi Erőmű munkavállalói soha nem kerestük a tulajdonos felelősségét - vette át a szót Téglás József, a DUVISZ elnöke. Az emberek nem azért dolgoznak, hogy biztosítsák a tulajdonvezetés magas fizetését. A tulajdonos a többi, milliárdos beruházás mellett nem tett semmilyen lépést az üzemek fejlesztéséért, nekünk nem voltak hosszú távú áramvásárlási szerződéseink, most pedig az erőművet egy környezetszennyező módon előállított, fekete árammal kívánják versenyeztetni. A technológia nem örökre szól, ezt mindannyian tudjuk, de a beruházásoknak nem csupán az importfüggőséget növelő gázbázisú üzemeket kellene erőltetnie, vannak más megoldások is, ezek közé tartozik a tisztaszén technológia is. Ezenkívül nem igaz, hogy a szénfillér miatt drágább az áram, ez teljesen téves, légből kapott elmélet. Több ezer ember életéről, több település lakosságáról, családok fennmaradásáról van szó. Nem hagyhatjuk őket magukra, tiltakozunk a gazdaságilag is megalapozatlan, embertelen eljárás ellen és mindent megteszünk, hogy ez ne történhessen meg. L. E.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...