< />
2011. április 21.

Változtatni kell a bizonytalan helyzeten

Kusiák Ernő a Miskolci Fűtőerőmű Szakszervezetének elnöke, szakmáját tekintve elektrikus, műszakos időbeosztásban dolgozik. Az erőmű működése során több alkalommal átszervezésre és eladásra, majd a Magyar Villamos Művek Zrt. 99%-os tulajdonába került. A jogutódlás kérdése azonban ismét napirenden lehet, ugyanis a helyi önkormányzat benyújtotta igényét a megvásárlására. A jelenlegi helyzetről, a munkavállalók megnyugtató helyzetéért és az üzem gazdaságos működéséért folytatott küzdelemről beszél a szakszervezeti elnök.

– Miként alakult a cég története?
– Több jogutódlás is történt az üzem több évtizedes működése alatt. Előzőleg a Miskolci Hőszolgáltató Kft.-hez tartoztunk, majd az erőmű megépítése után átkerültünk a MIFŰ-be. Cégünk viszonylag rövid történetének talán legmozgalmasabb és változásoktól terhes időszakában kerültem a munkavállalói érdekképviselet vezetői pozíciójába.

– Mit ért ezalatt?
– Bizonytalan ismét a helyzetünk. Az MVM eladásra kínálja a céget, opciós vásárlóként a Miskolci Önkormányzat jelentkezett, de nehéz anyagi helyzete miatt még nem jött létre megegyezés. A villamos energia termelés körülményei nem változtak, annak eladása azonban annál inkább. Gondolok itt a döntéshozók által bevezetett szabályozásokra, melyek veszteséges működést is eredményezhetnek - ezt pedig az önkormányzat, ha tulajdonos, nem tudja kompenzálni. Emellett a KÁT rendszere is nagyon rosszul érint minket, illetve a környéken végzett geotermikus fúrások során forróvizet találtak. Tervben van a geotermikus hővel való ellátása a városnak - ez újabb kiesést jelentene a cégnek.

– Nehéz és bizonytalan helyzetet vázolt fel. Miért vállalta az érdekvédelmi feladatokat?
- Noha tisztában vagyok az előttünk álló és a közeli jövőben megoldandó feladatok nagyságával, megtiszteltetésnek érezve vállaltam el a megbízást a kollégák részéről. A munkavállalók egyfajta lebegtetésként élik meg a folyamatot, mikor az ő helyzetükről van szó. Gazdaságosság, új energiaforrások, adás-vétel, piaci viszonyok nagyon fontosak, de a dolgozóknak a mindennapi megélhetése, a nyugodt munkakörülményei is létkérdés. Fel kell vállalni a feladatokat, mindent megtenni annak érdekében, hogy javuljon a légkör, rendeződjön a helyzet, miközben ne sérüljön senki érdeke.

– Miként fogott a munkához, mik a tervei?
– Korábbi saját szakszervezeti vezetői tapasztalatokat még nem szereztem, ezért is nagymértékben kívánok támaszkodni a helyi, tapasztaltabb kollégák, illetve az EVDSZ tagszakszervezetei vezetőinek segítségére, tanácsaira. Rövid távú célom a MIFŰ Kft. esetleges eladása után minél jobb pozíció elérése a cég dolgozói számára, illetve az eddig elért vívmányaink megőrzése. Az utóbbi időszakban sikerült szakszervezetünk létszámát jelentősen bővíteni. Mivel tagságunk már a munkavállalók 95%-át lefedi, ezért úgy gondolom, elég kompetensen tudom kollégáimat és érdekeiket képviselni.

– Milyen a kapcsolatuk a cég vezetésével?
– Rendszeresen tárgyalunk egymással, mondhatom, jó a kommunikáció közöttünk. Az együttműködés mindkét fél számára elengedhetetlen és közös érdek is. A szakszervezet és a menedzsment a legjobb feltételeket szeretné kiharcolni, akár a cég helyzetéről, akár a munkavállalók foglalkoztatásáról van szó. Nem szeretnénk, ha fejünk felett döntenének, a folyamatokról tájékozódunk, tárgyalunk.

– Hogyan került az érdekvédelemhez?

– A szakszervezeti mozgalomnak tanulóéveim kezdetétől, 1975-től tagja vagyok, kivéve egy rövidebb időszakot, a hőszolgáltatónál töltött időt. A MIFŰ Kft. megalakulása, illetve a Miskolci Erőmű Szakszervezet 2008-as megalakulásakor azonban azonnal ismét csatlakoztam a szervezethez.

– A helyzet rendeződése remélhetőleg mihamarabb megtörténik. Mit gondol, miként lehet az érdekvédelmet népszerűbbé tenni, milyen egyéb programokat kedvelnek a dolgozók?

– Fontos a folyamatos tájékoztatás a jogokról, a munkaügyről akár gyűlések, akár képzések formájában. Az egymással való kapcsolattartás minden formáját kihasználjuk. Emellett távlati céljaim között szerepel a régi "klasszikus" szakszervezeti hagyományok felélesztése, közös programok kezdeményezése, támogatása. Nagy népszerűségnek örvend a kollégák között a diósgyőri futball klub mérkőzéseire szóló bérlet és az uszodabérletek. Az ősz folyamán a Miskolci Nemzeti Színház előadásaira is szeretnénk bérleteket vásárolni, ezzel is támogatni a kollégák munkaidőn kívüli sport és kulturális kikapcsolódását.


Györki E.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...