< />
Szerző: Győri István
2009. december 1.

„Legfontosabb feladatunk a munkahelyek megőrzése”

Beszélgetés Gembiczki Tiborral, az ÉMÁSZ újraválasztott szakszervezeti elnökével

A miskolci Vigadóban november 3-án tisztségében újjáválasztották Gembiczki Tibort, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ÉMÁSZ Szakszervezetének elnökét.
– Immáron harmadik ciklusára kapott felhatalmazást. Gondolta volna ezt akkor, amikor tíz évvel ezelőtt Kohányi Pál utóda lett?
- Miután először megválasztottak, kizárólag öt évre, a soron következő időszakra összpontosítottam a figyelmemet. Mint ahogyan most is ezt teszem és jelenleg sem gondolkozom azon, hogy mi lesz a mandátumom lejárta után, 2014-ben.

– Minek köszönheti, hogy nem akadt ellenjelöltje?
- Erre nehéz felelni. Talán annak, hogy a tagság elfogadta azt a munkát, amit korábban, két periódusban végeztem.

Százszázalékos arány
– A választáson negyvenheten vettek részt és - sportnyelven szólva bravúrosan - valamennyi küldött szavazatát megkapta. Számított erre az eredményre?
- Ezen akkor lett volna érdemes elgondolkodni, ha két jelölt van. Az persze tagadhatatlan, hogy örömmel fogadtam.
– Megerősítése óta már eltelt jó néhány nap. Milyen viszszajelzéseket kapott?
- Sok telefonhívás és üzenet, valamint elektronikus levél futott be hozzám, többen pedig személyesen fejezték ki gratulációjukat. Ezek egytől egyig nagyon jólestek nekem. Válaszomban mindenkinek hangsúlyoztam, hogy a szakszervezeti munka nem egyszemélyes vállalkozás, hanem csapatmunka.
– A voksolást követő első beszédében kijelentette, hogy a jövőben is számít a tagság támogatására. Ez hogyan és milyen formában nyilvánul majd meg?
- A szakszervezeti elnök önmagában, ha szabad így fogalmazni, ütőképes testület nélkül a munkavállalók érdekében nem képes eredményes munkát végezni. Ennek szellemében nagyon fontos az információk megosztása és az, hogy a döntések előkészítése előtt megismerjem, megismerjük a tagság véleményét, álláspontját. Ezért beszéltem a csapatmunkáról.

– Mit nem tudott, tudtak megvalósítani az előző ciklusban?
- Lehetőségeinkhez, körülményeinkhez képest ilyenek szerencsére nem akadtak.

Mert valós célokat tűztünk magunk elé, a talajon maradtunk, nem álltunk elő irreális követelésekkel, teljesíthetetlen álmokkal. Persze voltak olyan esetek is, amikor többet, jobbat szerettünk volna elérni, de az elutasítás vagy a tartós patthelyzet helyett inkább megkerestük a legjobb kompromisszumos megoldásokat.

Bíztató jelek
– Milyen öt esztendőre számít?
- Ha én ezt előre meg tudnám mondani... Mert egy dolog a számítás és megint más a valóság. Napjainkban ki tudja megmondani, hogy merre halad a világ, az ország és benne szűkebb pátriánk, az északkeleti régió, s később milyen gazdasági környezetben kell majd dolgoznunk? A recessziónak még nincs vége, bár szerencsére már akadnak bíztató jelek is.

– Akkor szóljon azokról a prioritásokról, amelyeket tevékenysége középpontjába állít!
- Elsődleges szempont a munkahelyek megőrzése, aztán a keresetek és a szociális juttatások európai szinthez való közelítése. Ebben tagságunk teljesen egyetért.

– Említette a tagságot. Az ÉMÁSZ-nál most hány százalékos a szervezettség?
- Hatvanhat. Ez nem rossz, de... Volt már jobb, azaz nagyobb arányú is, tehát ezen a téren javulnunk kell. Abból kell kiindulnunk, hogy manapság a százszázalékos szervezettség elképzelhetetlen. Elégedett lennék akkor is, ha a ciklus végére elérnénk a hetven, hetvenöt százalékot. Sok munkatársunk azt mondja, hogy akkor is megkapja a szakszervezet által kiharcolt juttatásokat, ha a szervezetnek nem tagja, ezért aztán sokan csak a tisztes távolból figyelik a munkánkat. Én pedig azt felelem, hogy ha többen lennénk, még sikeresebbek lehetnénk.
– A választási küldöttgyűlésükön sok hölgyet láttam. Ez azt jelenti, hogy a szakszervezeti vonalon egyre erőteljesebb a nők befolyása?
- A hálózati területeken a férfiak, az ügyfélszolgálati és a számviteli szinteken pedig a hölgyek dominálnak. A szakszervezeti bizottság tizenhárom tagja között négy nőt láthatunk. Összességében a testületek harmadát alkotják a gyengébb nemhez tartozók.

Nyitott ajtók
– Beszéltem elégedetlen émászosokkal is. Olyanokkal, akik többet várnak a szakszervezettől...
- Ezek teljesen emberi megnyilvánulások. A kétkedők hangja engem akkor zavar, ha nem mondják el gondjaikat, ha nem fejtik ki véleményüket, csak a háttérben duruzsolnak. Azt is mondhatom, hogy a folyosói suttogásokkal semmire nem jutunk. Arra kérem tehát a panaszosokat, hogy jöjjenek el hozzám, hozzánk, legyenek a sorainkban és hasznos tanácsaikkal járuljanak hozzá munkánk eredményesebbé tételéhez. A szakszervezeti elnök, valamint a bizalmiak ajtaja állandóan nyitva áll, minden dolgozóra számítunk! Ugyanakkor hangsúlyozom: a szakszervezettől nem lehet mindent elvárni, csodákra mi sem vagyunk képesek.

– Az esztendő vége felé közeledünk. Nyugodt heteket vár, vagy újjáválasztása után ismét fejest kell ugrania a munkába?
- Tevékenységünk folyamatos, nem állhatunk meg, nem dőlhetünk hátra. Mire ezek a sorok megjelennek, már lezajlott a Budapesten rendezett európai üzemi tanácsi konferencia, aztán november 20-án országos értekezletet tartunk Budapesten. Novemberben meg kell állapodnunk a kafetéria jövő évi irányszámairól is.
– A társaság nyeresége tisztes, ugyanakkor egyre fogy a munkavállalói létszám. Nem gondoltak arra, hogy a korábbiakhoz képest keményebben lépjenek fel a munkahelyek megőrzése érdekében?
- Mi mindenegyes, esetleg megszüntetésre ítélt munkahelyért foggal-körömmel harcolunk és ezt tesszük a jövőben is. Társaságcsoportunknál kétezer-nyolcszázan dolgoznak, ebből mintegy ezren tartoznak az ÉMÁSZ „kötelékéhez". Ez már az a létszám, amely a jelenlegi feladatok továbbviteléhez szükséges, és nem csökkenthető tovább.

– Köszönöm, hogy a „forró drót” rendelkezésére állt, felelősségteljes munkájához pedig sok sikert kívánok!
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...