A miskolci Vigadóban november 3-án tisztségében újjáválasztották Gembiczki Tibort, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ÉMÁSZ Szakszervezetének elnökét.
– Immáron harmadik ciklusára kapott felhatalmazást. Gondolta volna ezt akkor, amikor tíz évvel ezelőtt Kohányi Pál utóda lett?
- Miután először megválasztottak, kizárólag öt évre, a soron következő időszakra összpontosítottam a figyelmemet. Mint ahogyan most is ezt teszem és jelenleg sem gondolkozom azon, hogy mi lesz a mandátumom lejárta után, 2014-ben.
– Minek köszönheti, hogy nem akadt ellenjelöltje?
- Erre nehéz felelni. Talán annak, hogy a tagság elfogadta azt a munkát, amit korábban, két periódusban végeztem.
Százszázalékos arány
– A választáson negyvenheten vettek részt és - sportnyelven szólva bravúrosan - valamennyi küldött szavazatát megkapta. Számított erre az eredményre?
- Ezen akkor lett volna érdemes elgondolkodni, ha két jelölt van. Az persze tagadhatatlan, hogy örömmel fogadtam.
– Megerősítése óta már eltelt jó néhány nap. Milyen viszszajelzéseket kapott?
- Sok telefonhívás és üzenet, valamint elektronikus levél futott be hozzám, többen pedig személyesen fejezték ki gratulációjukat. Ezek egytől egyig nagyon jólestek nekem. Válaszomban mindenkinek hangsúlyoztam, hogy a szakszervezeti munka nem egyszemélyes vállalkozás, hanem csapatmunka.
– A voksolást követő első beszédében kijelentette, hogy a jövőben is számít a tagság támogatására. Ez hogyan és milyen formában nyilvánul majd meg?
- A szakszervezeti elnök önmagában, ha szabad így fogalmazni, ütőképes testület nélkül a munkavállalók érdekében nem képes eredményes munkát végezni. Ennek szellemében nagyon fontos az információk megosztása és az, hogy a döntések előkészítése előtt megismerjem, megismerjük a tagság véleményét, álláspontját. Ezért beszéltem a csapatmunkáról.
– Mit nem tudott, tudtak megvalósítani az előző ciklusban?
- Lehetőségeinkhez, körülményeinkhez képest ilyenek szerencsére nem akadtak.
Mert valós célokat tűztünk magunk elé, a talajon maradtunk, nem álltunk elő irreális követelésekkel, teljesíthetetlen álmokkal. Persze voltak olyan esetek is, amikor többet, jobbat szerettünk volna elérni, de az elutasítás vagy a tartós patthelyzet helyett inkább megkerestük a legjobb kompromisszumos megoldásokat.
Bíztató jelek
– Milyen öt esztendőre számít?
- Ha én ezt előre meg tudnám mondani... Mert egy dolog a számítás és megint más a valóság. Napjainkban ki tudja megmondani, hogy merre halad a világ, az ország és benne szűkebb pátriánk, az északkeleti régió, s később milyen gazdasági környezetben kell majd dolgoznunk? A recessziónak még nincs vége, bár szerencsére már akadnak bíztató jelek is.
– Akkor szóljon azokról a prioritásokról, amelyeket tevékenysége középpontjába állít!
- Elsődleges szempont a munkahelyek megőrzése, aztán a keresetek és a szociális juttatások európai szinthez való közelítése. Ebben tagságunk teljesen egyetért.
– Említette a tagságot. Az ÉMÁSZ-nál most hány százalékos a szervezettség?
- Hatvanhat. Ez nem rossz, de... Volt már jobb, azaz nagyobb arányú is, tehát ezen a téren javulnunk kell. Abból kell kiindulnunk, hogy manapság a százszázalékos szervezettség elképzelhetetlen. Elégedett lennék akkor is, ha a ciklus végére elérnénk a hetven, hetvenöt százalékot. Sok munkatársunk azt mondja, hogy akkor is megkapja a szakszervezet által kiharcolt juttatásokat, ha a szervezetnek nem tagja, ezért aztán sokan csak a tisztes távolból figyelik a munkánkat. Én pedig azt felelem, hogy ha többen lennénk, még sikeresebbek lehetnénk.
– A választási küldöttgyűlésükön sok hölgyet láttam. Ez azt jelenti, hogy a szakszervezeti vonalon egyre erőteljesebb a nők befolyása?
- A hálózati területeken a férfiak, az ügyfélszolgálati és a számviteli szinteken pedig a hölgyek dominálnak. A szakszervezeti bizottság tizenhárom tagja között négy nőt láthatunk. Összességében a testületek harmadát alkotják a gyengébb nemhez tartozók.
Nyitott ajtók
– Beszéltem elégedetlen émászosokkal is. Olyanokkal, akik többet várnak a szakszervezettől...
- Ezek teljesen emberi megnyilvánulások. A kétkedők hangja engem akkor zavar, ha nem mondják el gondjaikat, ha nem fejtik ki véleményüket, csak a háttérben duruzsolnak. Azt is mondhatom, hogy a folyosói suttogásokkal semmire nem jutunk. Arra kérem tehát a panaszosokat, hogy jöjjenek el hozzám, hozzánk, legyenek a sorainkban és hasznos tanácsaikkal járuljanak hozzá munkánk eredményesebbé tételéhez. A szakszervezeti elnök, valamint a bizalmiak ajtaja állandóan nyitva áll, minden dolgozóra számítunk! Ugyanakkor hangsúlyozom: a szakszervezettől nem lehet mindent elvárni, csodákra mi sem vagyunk képesek.
– Az esztendő vége felé közeledünk. Nyugodt heteket vár, vagy újjáválasztása után ismét fejest kell ugrania a munkába?
- Tevékenységünk folyamatos, nem állhatunk meg, nem dőlhetünk hátra. Mire ezek a sorok megjelennek, már lezajlott a Budapesten rendezett európai üzemi tanácsi konferencia, aztán november 20-án országos értekezletet tartunk Budapesten. Novemberben meg kell állapodnunk a kafetéria jövő évi irányszámairól is.
– A társaság nyeresége tisztes, ugyanakkor egyre fogy a munkavállalói létszám. Nem gondoltak arra, hogy a korábbiakhoz képest keményebben lépjenek fel a munkahelyek megőrzése érdekében?
- Mi mindenegyes, esetleg megszüntetésre ítélt munkahelyért foggal-körömmel harcolunk és ezt tesszük a jövőben is. Társaságcsoportunknál kétezer-nyolcszázan dolgoznak, ebből mintegy ezren tartoznak az ÉMÁSZ „kötelékéhez". Ez már az a létszám, amely a jelenlegi feladatok továbbviteléhez szükséges, és nem csökkenthető tovább.
– Köszönöm, hogy a „forró drót” rendelkezésére állt, felelősségteljes munkájához pedig sok sikert kívánok!