< />
2010. január 28.

Gondolatok két pénztár egyesüléséről

Az ágazati pénztár szolgáltatásait igénybe vevő tagok, amikor már kézhez kapják a segítséget, a segélyeket, igazából nem is tudják, tudhatják, hogy addig, amíg az elhatározásból tényleges ügylet illetve tétel lesz, az hosszú, nehéz és fáradságos munka. A pénztár vezetése, a munkatársak tudásuk legjavát adva dolgoznak, hogy időben és jó helyre menjen a segítség.

Ratkócai Árpád ügyvezető igazgatója volt a VBKD ÖSP-nek és az új LIGA ÖSP-nél is ugyanezt a beosztást bízták rá. Vele beszélgetünk új, kényelmes „otthonukban”, az Ajtósi Dürer sor 27-ben.


– Tíz évvel ezelőtt, június elsején kerültem a pénztárhoz, és rögtön a PSZÁF egy ellenőrzést bonyolított le, majd még hármat, de semmiféle hiányosságot nem tapasztaltak - emlékszik a korábbi évekre. Ezen kívül történt még a tárcaközi bizottság nevében az ÁPV Zrt. részéről is, amely szintén rendben zajlott le. Ezt nem minden pénztár mondhatja el magáról. Később is rendszeres ellenőrzések alá vetették a pénztárt.

– Hamar beletanultál?
– Muszáj volt, mert nagy felelősség hárult rám, helyt kellett állnom. A terület; számviteli, pénzügyi, munkaügyi témáit tekintve testhezálló volt, és sokat segítettek a szakszervezeti vezetők is, bárkihez fordulhattam.


– Milyen érzés ezen a területen dolgozni?
– Tulajdonképpen akinek szociális érzékenysége van, nem tudja nem szeretni ezt a munkát, hisz segítséget adunk. Egyik megrázó eset volt, mely igazán megérintett, egyik karácsony táján történt. Három-négy nappal az ünnepek előtt hívott fel a pénztártag és nagyon kérlelt, rendezzük az igényét, mert a családjának nem ajándékra, hanem szénre kell az öszszeg, mivel már hetek óta hidegben kénytelenek élni. Mivel beérkezett a tagdíja, azonnal intézkedtünk. Minden karácsonykor azóta eszembe jut és megnyugvással tölt el, hogy legalább melegben tölthették az ünnepeket.


– Melyek azok a szolgáltatások, amiket leginkább igénybe vesznek a tagok?
– Természetes módon a gyermeknevelési támogatás - volt egy időszak, mikor nem volt, - valamint a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz támogatás. A lakásfenntartási támogatás nálunk nem volt annyira közkedvelt, de a jogszabályok már nem is teszik lehetővé.


– Milyen korosztályból keresik meg leginkább a pénztárt?
– Nem lehet igazán körülhatárolni, mert minden életkornak megvan a maga teremtette szüksége. Az előbb említett iskolakezdéshez és gyerekneveléshez való támogatások a harminc, negyvenéves korosztálynak segítség leginkább, míg az ötvenévesek és az a felettiek általában a számlájukon összegyűlt összeget a hozamokkal együtt megkapják a nyugdíjpénztárban, mint szolgáltatást. Minden korosztály talál a maga számára megfelelő jogcímet, tehát ha teheti, tag lesz. Ha már itt tartunk, el kell mondanom, hogy a többi pénztárakkal ellentétben az önsegélyező pénztárnak az elmúlt időszakban mindvégig pozitív hozama volt.


– Hogyan sikerül munkáltatókat bevonni a körbe?
– A Foglalkoztatási Alapnál, az ún. I.-es ágazatnál elő volt írva, mely cégek munkavállalói részére szól, azoknak, akiknek a munkaviszonya megszűnt az iparágban, őket segítette. A II. ágazat, 2004-től, a tényleges önsegélyező pénztári működést és funkciót tölti be az iparági cégeknél foglalkoztatott munkavállalók számára. Ettől kezdve vált nyitottá a pénztár, a VBKD ÖSP. Az energiaszektoron kívülről is van már egy tagunk. Nem adjuk fel, folytatjuk a kör bővítését, mindent megteszünk a munkáltatói taglétszám növeléséért. A tagszervezés is a személyes megkeresésen keresztül történt eddig is.


– Ha egy számla beérkezik, mennyi az átfutási idő?
– Minden hó 15-én van a zárás és 25-én fizetünk, de ez előbb is történhet, amint feldolgozásra kerülnek az adatok. A beadott igény szeptember és október hónapban a legtöbb, hisz akkor van az iskolakezdés. Miután a szociális háló elég gyenge, a pénztári szolgáltatás ezt erősítve a szülők egész évi takarékoskodását fordítja vissza, mikor felhasználják tankönyvekre, iskolaszerekre, akár ruházatra is. Nagy könnyebbség, s tudják, a költségeik visszatérülnek a pénztárnak köszönhetően.


– Hogyan éled meg a két pénztár fúzióját? A LIGA Önsegélyező Pénztár ügyvezető igazgatójaként több feladat adódik?
– A további munkát illetően semmi fennakadás nem jöhet szóba. Személy szerint örülök a folyamatnak, új lehetőségek nyílnak meg számunkra. Évekkel ezelőtt az oroszlányi küldött javaslatára elkészítettük a pénztár jövőképét, mely tartalmazta, hogy a tízezer tag körüli állományon felül lehet a pénztár hosszú távon működőképes. Számításaim szerint a tizenöt-húszezer fő körüli tagság a legbiztosabb, stabil működést eredményezi. Az összeolvadással járó munka döntő mértékben rám hárul mindkét oldalról, de segítségben nincs hiány. Szakképzett, hozzáértő kolléganőkkel dolgoztam eddig is, illetve a Vasutas ÖSP részéről tevékenykedő három munkatárs személyében szintén rendkívül segítőkész, gyors, precíz munkát kapok. Ez nagymértékben megkönnyíti a dolgomat, jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Az igazgatótanács elnökével, Gelencsér úrral szintén harmonikus és hatékony a feladatvégzés, már régebb óta ismerjük egymást.


– Változott-e a szolgáltatási paletta?
– Nagyjából ugyanazon szolgáltatásokat nyújtotta mindkét pénztár, csak megnevezésbeli különbségek voltak.


– Lenne igény ennek bővítésére?

– Nagyon sokat lobbiztam - mind a pénzügyminisztériumnál, mint a PSZÁF-nál - ennek érdekében. A legutolsó törvénykezésnél az általam benyújtott törvénymódosítási javaslat mentén történt a módosítás. Probléma akkor áll fönn, amennyiben egy cég a kafetéria rendszerrel egyesíti a rendszert. Magyarországon olyan kicsi a munkavállalók átlagbére, arra vannak rászorítva, hogy olyan szolgáltatásokat vegyenek igénybe, melyek abszolút adómentesek és villámgyorsan kézzel foghatóvá tehetők. Míg ez a nyugat-európai országokban elképzelhetetlen, hisz a nyári egzotikus utazás célpontjai között válogatnak, hazánkban - sajnos - pillanatnyi megélhetési problémák vannak.


– Mit lehet a jövőre nézve elmondani?
– Nagyon bízom benne, hogy a különböző foglalkoztatási ágak munkavállalói, melyek tagjai a LIGA Szakszervezeteknek, csatlakoznak pénztárunkhoz. Ez jelentheti a harminc-negyvenezer fős taglétszámot is, ami csodálatos lenne. Az elnök úrral több szervezetet, intézményt személyesen keresünk fel. Azon társaságok munkavállalói, melyeknél a cég is tagunk, ott nagyobb az információáramlás és többet tudnak az önsegélyező pénztárról, céljáról, az általa adott lehetőségekről és az öngondoskodás jelentőségéről. Mint például a Tiszalöki Erőműben több mint 90%-os a pénztári tagság. Úgy vélem, új cégeket szükséges és lehet megnyerni az öngondoskodás ügyének, hiszen a villamosenergia-iparágban is számos fiatal társaság van, a LIGA Önsegélyező Pénztár pedig más foglalkoztatási ágak munkavállalói előtt is nyitva áll. - lyv –

A LIGA Önsegélyező Pénztár tisztségviselői és munkatársai:

Igazgatótanács: Gelencsér László elnök, tagok Várhelyi Géza, dr. Szilágyi József


Ellenőrző Bizottság: Gál Rezső elnök, tagok Máthéné dr. Bertók Judit, Hangonyi Zoltán


Könyvvizsgáló: dr. Szabóné dr. Pente Ilona


Ügyvezető igazgató: Ratkócai Árpád


Pénztári ügyintézők: Angyal Éva, Donáczky Irén, Fogl Józsefné, Jambritsné Fekete Ibolya, Szebeniné Varga Judit

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...