< />
2011. január 28.

Évköszöntő Gál Rezsőtől

Hagyomány, hogy a „forró drót” évnyitó számában munkánkról számvetést készítünk az elmúlt évről. Most azonban térjünk el a szokott formától és nyissunk először Európa felé. Az indokát az adja, hogy kivételes helyzet alakult ki az év elejére. Magyarország az Unió soros elnöke, illő tehát, hogy kitekintsünk szakszervezeti szemmel a mi Európánkra. Erre jó alkalom az is, hogy évértékelőt tartott Carola Fischbach-Pyttel, az EPSU főtitkár-asszonya decemberben.

Így tehát az én gondolataimat előzze meg Carola mondanivalója, melyből részleteket idézek.
„…Sok tagszervezetünknek és az általuk képviselt munkavállalóknak a 2010-es esztendő különösen nehéz évet jelentett.
Európa-szerte példa nélküli támadás érte a közszolgáltatásban dolgozók százezreit. Sok országban a leépítéseket és létszámstopot a bérek befagyasztása követte, de ugyanakkor a közszolgáltatásban néhány munkáltató ennél is tovább ment. Semmibe vették a kollektív szerződésben foglalt bértárgyalásokat és egyszerűen csökkentették a munkavállalók bérét.

Európa-szerte sztrájkoknak lehettünk tanúi: az elmúlt 3 hónapban a munkavállalók Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Romániában, a Cseh Köztársaságban, de még Ukrajnában és Oroszországban is sztrájkoltak. Tömegtüntetések zajlottak Brüsszelben, Madridban, Rómában, Bukarestben, Párizsban, Lisszabonban, Dublinban … és a sor nem is teljes. Tegnap a görög szakszervezetek általános sztrájkot jelentettek be. Szakszervezeti megmozdulások voltak Spanyolországban. Prága és Tallinn utcáin tűzoltók tüntettek. Cipruson ma a közszolgáltatási dolgozók kezdenek sztrájkot.

Így a mai napon és holnap ülésező európai kormányfők számára üzenetünk egyértelmű: „Más célpontot találjanak. Egy olyan válságot fizettetnek meg a közszolgáltatásokban dolgozókkal, amit nem ők okoztak. A politikusoknak az EPSU a 'nem' táblát emeli fel és azt mondja: Az önök politikája eltiporja a közszolgáltatásban dolgozókat, pedig a pénzsóvár bankárokat kellene célba venniük.”

Az EPSU közszolgáltatások támogatására irányuló kampánya folytatódni fog. Ellenezzük a nemzeti kormányok és az Európai Bizottság gazdasági megszorítási terveit. Ezek az intézkedések mélyen antiszociálisak és igazságtalanok. Egész Európában családok ezreinek megélhetését veszélyeztetik, akiknek nehézséget okoz a lakbér, a fűtés, a közlekedés kifizetése és az, hogy gyermekeiknek enni adjanak. A szigorú megszorítások kockáztatják a női munkavállalók számára az elmúlt évtizedekben elért szociális eredményeket.
Kételyeink vannak a kiadási megszorítások gazdasági bölcsességét illetően is.
Ki kell állnunk egy igazságosabb nemzetközi adózási rendszer mellett és támogatjuk a progresszív adózás bevezetését. Támogatjuk az adózás hatékonyságát, az adóelkerülés, az adócsalás elleni hatékony intézkedéseket és az adóparadicsomok megszüntetését…”
A teljes cikk itt található.

Carola gondolatai átfogják egész Európát, s érzékelhető, sok eleme hazánkban is igaz.

Magyarországon a pénzügyi, gazdasági válság, illetve ennek hatásai elleni küzdelem jellemezte 2010-et. Országosan jelentősen nőtt a válság hatására a munkanélküliség, tovább csökkent a foglalkoztatottság.
A magyar társadalmat súlyosabban érintette, illetve érinti a válság, mint más nemzeteket, a nagy államadósságból fakadó állami fizetési kötelezettségek miatt. A hangulatot tovább súlyosbította a magyar politikai élet megosztottsága, valamint az, hogy a kormány 2/3-os többség birtokában sok esetben mellőzi a szociális párbeszédet.

A gazdasági válság érintette a villamosenergia-ipart is, a visszaesés következtében csökkent a villamosenergia-igény, s az átmeneti túlkínálat miatt erőműves értékesítési oldalon fajlagos árcsökkenés, áramszolgáltatói oldalon pedig értékesítési volumen csökkenés következett be. Ez egyes erőműveket a csőd szélére sodort, sőt a Vértesi Erőmű ZRt.-nél be is kellett jelenteni a csődöt. Az energetikai tendenciák – például áram termelői ár csökkenés –, térségiek, európaiak, a tulajdonosok túlnyomó többségét tekintve úgyszintén. Ezekből fakad, hogy a nemzetközi szakszervezetekkel szorosan együtt kell működnünk, hiszen a tőke mára már globális, mint ahogy a válság is. Globális kell, hogy legyen, a szakszervezeti munka is.

Az elmúlt évben aktív tevékenységet folytattunk az EPSU-ban, és szoros munka folyt a régióban tevékenykedő szakszervezetekkel, valamint kiemelt figyelmet szenteltünk a befektetőknél működő szakszervezetekre. A német ver.di és a francia CGT szakszervezetek szinte mindennapi partnerünk. A német szakszervezettel még írásos dokumentumot is aláírtunk a jövőbeni együttműködésről.

Visszatekintve az eltelt évre, az eseménydús és mozgalmas volt. Sok gonddal és problémával álltunk szemben.
A 2010. évi ágazati bér- és szociális megállapodás, az ágazati KSZ módosítás voltak a nagyobb állomások. A tárgyalásokat konfliktus terhelte és komoly munkára – beleértve a nemzetközi tevékenységet is – volt szükség annak érdekében, hogy sikerrel járjunk.

Az elmúlt év folyamán a munkáltatói szövetséggel bonyolult tárgyalásokat folytattunk egyéb témákban is.
Tradicionális az, hogy a villamosenergia-iparban először ágazati, majd helyi szinten folynak az azonos témához tartozó tárgyalások. A munkáltatói szövetséggel összességében kiegyensúlyozott munka folyt, a viták az érdekellentétekből fakadóan természetesek. Az ágazati bér- és szociális megállapodás végül is létrejött és az ágazati kollektív szerződés módosítása is megtörtént.

Néhány téma tárgyalása áthúzódik az idei évre, mint például a minimális bértarifális rendszerről való megállapodás. Ez a nyugati féltekén régi hagyomány, Magyarországon ennek az ágazati szabályozása – sajnos – úttörő munka.
Napirenden levő téma volt, s jelenleg is az, az ágazati szintű sztrájkról szóló megállapodás. Ide kapcsolódik az elégséges szolgáltatás és az eljárásrend is. A vita közepén tartottunk, amikor módosították a sztrájktörvényt - ez új helyzetet teremtett.

Sajnálatos módon 2010-ben több alkalommal is érte tagjainkat olyan csapás – az árvíz, a viharkár és vörösiszap-katasztrófa, mely során újból megmutattuk a segítő összefogás erejét. Köszönet azoknak, akik segítettek.

Szervezeti szempontból kiegyensúlyozottnak mondhatom az előző évet. A tagság létszáma növekedett az EVDSZ létrejöttével. Sok új szervezet kapcsolódott be a közös tevékenységbe, s sikerült az összhangot megteremteni.

Bizottsági, szakértői munkák, vezetőségi ülések érlelték a vitákat. Alapelvünk a nyílt, demokratikus munka, politikától független szakmaiság. Ezen értékek meghozták gyümölcsüket. Eredményes volt a szervezetépítő pályázatunk végigvitele is, mely elnyert EU-s pályázati forrásból valósult meg. Jól működött az ifjúsági és nyugdíjas tagozatunk is. A munkavédelem és az üzemi tanácsok méltán kiemelt figyelmet kaptak. A „forró drót” újság és a honlapunk színvonalasan tudósított. Szabadidős programokból kiemelkedett az idén a paksi szervezésű sporttalálkozó. Több hazai és nemzetközi fórumot, konferenciát szerveztünk, sikerrel. Az oktatási programjainkon túljelentkezés volt. A LIGA konföderáció jó közösség, cselekvő részei vagyunk.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács tekintetében a helyzet problémás. A tárgyalások alkalomszerűen és nem kellő színvonalon haladtak. Például a szociális párbeszéd semmibe vétele az, ha a munkavállalókat érintő törvényeket, mint a sztrájktörvényt, képviselői indítványra pár napon belül megszavaz a parlament, lehetőséget sem hagyva arra, hogy az OÉT keretén belül a valóságos és fontos kérdéseket megvitassuk. Az erőből való kormányzati politizálás az érdekegyeztetésben nem sok eredménnyel kecsegtet.

A magyarországi munkavállalókat jelentős sérelmek is érték, melyre Európa is felfigyelt. Ilyen például az, mely szerint indoklás nélkül, 2 hónap alatt el lehet bocsátani a közszolgáltatásban dolgozókat. Vagy a végkielégítések visszamenőleges hatályú 98%-os adóztatása. Ez több száz embert érint negatívan az iparágból is. A 2010-es évre nézve a sort lehetne folytatni.

Hogy jót is mondjak: évek óta minden lehetséges fórumon szorgalmaztuk a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj fennmaradását, illetve hatályának meghosszabbítását, melyet tárgyalt az OÉT. Azt hiszem, a mi erőfeszítéseink is benne vannak abban, hogy a korengedményes nyugdíj lehetőségét egy, a korkedvezményes nyugdíjét két évvel meghosszabbították úgy, hogy további tárgyalások lesznek mindkét kérdésről, a jogi intézmények jövőjéről. E témában is fontos volt az a szakszervezeti összefogás, mely átnyúlik a konföderáció feje felett és hovatartozástól függetlenül közös munkát végez. Ez 16 ágazati szakszervezet. Kiemelkedő a vegyész, a bányász és a vízügyi dolgozók szakszervezetével levő kapcsolatunk.

Szakszervezetünk 2010-ben jeles dátumhoz érkezett. Húsz éves az EVDSZ, melyről novemberben a X. Országos Értekezleten megemlékeztünk. Értékeltük az elmúlt időszakot. Erről részletes anyagokat olvashatnak az érdeklődők az újságban és a honlapon. Pozitív üzenetet, megerősítést kaptunk. Húsz évvel ezelőtt nem volt önálló villamosenergia-ipari szakszervezet. Tevékenységünkkel elértük, hogy országosan elfogadták és elismerik az iparági szakszervezeti szövetséget, az EVDSZ-t.

Ami a 2011-es évet illeti, már látszik, az idén sem lesznek könnyűek a bértárgyalások, sem ágazati, sem társaságcsoport, de munkahelyi szinteken sem. Ennek oka egyrészt a gazdasági körülmények, másrészt egyes multinacionális cégek sértett pozíciója az őket ért váratlan különadó miatt. Az adórendszer változása sem hozta könnyebb helyzetbe a szociális partnereket, mert a gyökeres átalakítás során nehéz megállapítani a tiszta képet. Nem támogatjuk az egységes, egykulcsos adórendszert, mert úgy gondoljuk, hogy az alacsony keresetűek járnak rosszabbul.

Bízom benne, hamarosan létrejönnek a megoldást hozó bér- és szociális megállapodások.
Fontos szerepe lett hazánknak az Európai Unió soros elnökséggel. Ránk figyel a világ. A kitüntetett figyelem a kormányzatot is inti a törvényalkotások minőségére és remélhetőleg a konfliktusok helyett tárgyalásos megoldások lesznek.

Az iparágat illetően, azok a problémák továbbra is érintenek minket, melyek Európa más országait is. A liberalizáció harmadik hulláma sok kérdést felvet.

Várakozással tekintünk elébe a kormányzati energiapolitikai koncepció újrafogalmazásának. Utoljára 1993-ban volt a parlament előtt az energiapolitikai koncepció. Látszik az is, ellentétes érdekek feszülnek egymásnak. Én magam kormányzati felkérésre részt veszek az előkészítő munkában, mely közel már fél éve csiszolja munkabizottsági formában a készülő energiapolitikát. Szerintem ez így természetes. Egy szakszervezeti vezető adott kérdésben ha kell, munkavállalói érdeket képviseljen a kormányzati véleménnyel szemben is, de ha kell, működjön együtt a közös célok megvalósítása okán.

A választási ígéretek munkahelyteremtést is tartalmaztak. Határozottan állítom, az ígéretek csak akkor válhatnak valóra, ha például a villamosenergia-ipari kapacitásbővítésnél erre figyelemmel lesznek. Akkor érvényesül a nagypolitika hatása, ha az az ágazati részpolitikában is megjelenik. Nem mindegy ugyanis, hogy az energetikai bővítés milyen módon történik. Mi kimondottan ellenezzük azt, hogy új nagyméretű gázturbinás blokkokat telepítsenek gázvezetékek közelébe. Ez energiapolitikailag kockázatos és kevés munkahelyet biztosít. Szolidárisak vagyunk a szénbázisú villamosenergia-termeléssel is. Az Unió 2010 decemberében jóváhagyta a szénfillér intézményének fenntartását, mely lehetőséget biztosít egy kulturált továbblépésre például a VÉRT-ben. Sajnálattal vettük, hogy a Mátrai Erőműben végzendő program egyenlőre megakadt. Ígéretes a Paksi Atomerőmű bővítése.

Sajnos egyes iparági munkáltatónál továbbra is napirenden van a kiszervezés, létszámleépítés. Ezt felerősítette az iparágat is érintő kormányzati intézkedések jelentős költségkihatása. Ez ellen fellépünk és tiltakozunk.

Nehezen indul a 2011-es bértárgyalás is. Várhatón konfliktus lesz, ha a munkáltatói szövetség nem változtat álláspontján. Létszámleépítés, infláció alatti bérfejlesztés szerepel többek között a javaslatban. Elfogadhatatlan.
Honlapunkon naprakészen kívánunk tájékoztatást adni :Folyamatban a 2011 évi ágazati bértárgyalás.

Kérek mindenkit az összefogásra, hiszen „Együtt erősebbek vagyunk!”

Forrás: forró drót
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...