< />
2012. március 23.

Értékelték az elmúlt évet, meghatározták a jövő feladatait

A LIGA rendkívüli kongresszusáról

A LIGA konföderáció legfontosabb feladatának a munkavállalók érdekeinek makroszintű képviseletét tartotta, és ezt a jogszabályalkotás befolyásolásával próbálta elérni. Elsőrendű célkitűzésük az volt, hogy a kormányt rákényszerítsék a tárgyalásokra, a párbeszédre és lehetőség szerint kössenek megállapodásokat a tagság, a munkavállalók jogos elvárásainak érdekében. A konföderáció szerint a folyamat igencsak hosszadalmas és problémákkal teli volt, amelyben a szakszervezeti eszköztár minden elemét „be kellett vetni”, hiszen a kormányzó koalíció a kétharmados parlamenti felhatalmazást úgy értelmezte, hogy szabad kezet kapott bármilyen, általa jónak tartott változtatásra.

E gondolatok jegyében nyitotta meg Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke a XIV. - rendkívüli - kongresszust Budapesten, a LIGA székházban 2012. március 12-én. - Nagyon nehéz évet zártunk, de felkutatjuk és igénybe vesszük a lehetséges összes eszköztárat, hogy kilábaljunk a néha áldatlan állapotnak tűnő helyzetből - mondta az elnök.
A kongresszus résztvevői már korábban megkapták a tárgyalandó témák írásos anyagait, a 2011. évi elnökségi és gazdasági - szöveges és számszaki - beszámolót, a LIGA 2012. évi központi költségvetésének tervezetét, valamint az alapszabály módosító javaslatot. A hozzászólások, vélemények és javaslatok elhangzása előtt az írásos anyagokhoz szóbeli kiegészítést tett Horváth Lajos ügyvezető alelnök és Hangonyi Zoltán gazdasági alelnök. A gazdasági alelnök elmondta, hogy a központ már tavaly jelentős megszorításokat vezetett be, mind tárgyi, mind személyi kiadások terén. A számvizsgáló bizottság vezetője ismertette véleményüket a gazdálkodásról, amelyet egyhangúlag elfogadtak. Igaz, hogy a LIGA bevételei az elmúlt évben jelentősen csökkentek, de reális optimizmussal a tagdíjbevételeiből és a pályázatokból sikerrel menedzselhető a 2012-es év. Az előző évről szóló beszámolót, az ez évi költségvetést és az alapszabály módosítását a kongresszus elfogadta.
Az alapszabály módosításának értelmében két fővel csökkent az elnökség létszáma, és meghatározásra került a 2012. évi tagdíj is. Több átmeneti rendelkezést törölt a kongresszus az alapszabályból, amelyek már érvényüket vesztették. Teljes körű alapszabály módosításra csak a jövő őszi „rendes” kongresszuson kerül sor.
A kongresszuson Pongó Géza, a LIGA Szakszervezetek közszolgálati társelnöke, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) elnöke a már közreadott tájékoztatóját megerősítve számolt be a közszférában működő szakszervezetek, elsősorban a fegyveres és rendvédelmisek helyzetéről. A hozzászólások után a rendkívüli kongresszus határozatot fogadott el:
A LIGA Szakszervezetek elfogadhatatlannak tartja, hogy a közszférát szabályozó törvények nem teszik lehetővé a szakszervezetek működését, és mindent elkövet annak érdekében, hogy esélyegyenlőség legyen a szakszervezeti mozgalomban, így a közszférában működő szakszervezetek is a versenyszférában meglévő feltételek szerint dolgozhassanak. A LIGA Szakszervezetek követeli a kormányzattól, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a diszkriminációmentes szakszervezeti jogok visszaállítása, a szervezkedési szabadság akadálymentes biztosítása érdekében.

- fábián -

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...