A „Sportért és az iparági kollégákért-díj” kitüntetettje: Bacsó Nándor

Aki csak egyszer is részt vett az általa vezetett túrán, azt megérintette egy páratlan érzés és örökre rabja lesz a természet szeretetének, - hogy aztán ő is tovább adhassa gyerekeinek, barátainak az egészséges életmód receptjét. Bacsó Nándor eddigi élete során ezernél is több túrát vezetett, lábai milliókat éltek át. A sportot, a természetet szerető villamosipariak tanítómesterüknek is tartják, de nagyrabecsülésben részesül az iparágon kívüliek részéről is. Fáradhatatlan az élet számos területén. Teljes szellemi frissesség és jó fizikai kondíció jellemző rá. Életmódja, az életről, a világmindenségről alkotott felfogása követendő mindannyiunk számára.

„Bármikor, bármit csinálok, azt mint közszolgálatot élem át. Az életfelfogásom akkor érvényesül, ha másoknak teszek jót. Mások öröme a legszebb. A túrában is így van. Elviszem a „népemet" szép tájakra és boldogan látom, amikor rácsodálkoznak a gyönyörű környezetünkre. A természet ott van, önmagában, a fák zöldek, az állatok virgoncak, az ember számára kell ez a gyönyörűség! És az élményt megköszönik" - mondja.

- Hogyan, mikor kezdődött a természet szeretete?
- Szüleim vittek kirándulni, már egész pici koromtól kezdve. Ferenc-hegy, Gugger-hegy, János-hegy. Belenőttem ebbe, később sokat jártam egyedül is a budai hegyekbe. Akkor másként nézett ki, mint ma. Izgalmas volt, gyűjtöttem bogarakat, lepkéket, virágokat, sőt jártam éjszaka is túrázni.
A szervezett túrázás, mint a többi versenysport, távol állt tőlem, nem szerettem a „banzájokat". De Varsányi Bandi, aki MVM-es természetjáró és tájfutó versenyző is volt, rávett, menjek el tájfutónak. Beleszerettem a tájékozódási sportba, aztán a futást abbahagytam a szemüvegem miatt. Átnyergeltem a csapatos tájékozódási versenyre, 1977 óta csinálom, 1981-től átvettem Banditól a természetbarát szakosztály vezetését. Magamat neveztem ki, mert akkor a kutya sem törődött a szakosztállyal a trösztben, Bandi pedig sajnos örökre elment. Mikor átvettem a stafétabotot, kigondoltam, hogy nem csak tájfutásra, hanem természetbarát túrázásra is szükség van. Először féléves túraprogramokat készítettem. Kezdetben nagyon kevesen jöttek. Cikiztek is eleinte: „Mit erőlködsz?" Erre válaszoltam: „Ha jó túrákat csinálunk, annak híre megy majd." És valóban így is lett, mondhatom, hiszen azóta - jé, 30 éve! - több, mint 200 törzstúrázónk van. Kezdeményezője és rendezője vagyok a Varsányi Kupák emlékversenynek, idén a 31. alkalommal veszik fel tagjaink a túrabakancsot, és rendezzük meg azt az immáron országos természetjáró tájékozódási csapatversenyt.
(Nándi a beszélgetés közben a naptárat mutatja: „Korodi Mihály készíti, gyönyörű fotókkal ábrázoljuk tevékenységünket és magunkat. Ezen például látszik, mennyien vagyunk, ez itt egy téli túra volt…")

- Hogyan született az iparági természetjárás?
- 1951-ben abból az alkalomból indult, hogy az Egri Áramszolgáltató elnyerte az Élüzem címet. Ez nagy dolog volt, ennek emlékére vándordíjat alapítottak. Rendeztek egy emlékversenyt, és megalkották a villanyoszlopra mászó ember alakját. Ez lett a vándordíj, alapszabállyal meg mindennel. Az évente tervezendő programban mindig az a vállalat vállalta a szervezést, amely az előző évben első helyezett lett. A nemes cél az volt, hogy megismertessük a szép hazai tájakat. Mára már más gyakorlat alakult ki, két-három évre előre tervezett program szerint zajlanak a találkozók. Tehát azóta minden évben megrendezésre kerül a Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozó. Ez a lelkes természetjárók érdeme, azzal, hogy részt vesznek és követelik. Mindig van, aki gondoskodik róla, idén a 62. lesz, az MVM szervezésében, Szentendrén.

- Mióta veszel részt a VOTT-on?
- A 25. találkozó óta. Eleinte nem is tudtam, hogy van ilyen, nem volt kellően hirdetve. A 30. VOTT természetjáró részét már én szerveztem. Ennek Czibulya János volt a motorja.

- Tetszik az embereknek, hogy sokat tudsz a természetről, a flóráról és faunáról, no és az épített környezetről. Mint egy mesemondót hallgatnak téged túrázás közben és az esti összejöveteleken.
Természetjáró vagy és szervező. Mi a filozófiád?
- A mások szolgálata. Már fiatal koromban elkötelezett szakmai ember voltam. Beleszerettem a kémiába és a fizikába, fizikus akartam lenni. Aztán apám ajánlotta a villamosmérnöki kart. Egész mérnöki pályám a villamosenergia-ipari mérésekről szólt. Szeretett iparágam és a természet kapcsolatának fontos példáiként említem a túrák során, hogy a mindig látott távvezetékoszlopok „óriások, akik a vállukon hordják az energiát az embereknek" meg, hogy szép hazánk számára szükséges nagy mennyiségben csak a környezetet nem szennyező atomerőműben állíthatunk elő elegendő mennyiségben és biztonságosan villamos energiát.

- Társszerzője voltál sporttal kapcsolatos könyvnek és kiadványnak is.
- A szerkesztőbizottságot vezettem a VOTT 55 éve Emlékkönyv kiadásánál, amelynek kezdeményezője barátom, Czibulya János bácsi volt.

- Külföldre is jártok?
- Filozófiám, hogy a Kárpát-medence természeti kincseiben gyönyörködjünk, hiszen ez óriási és olyan gyönyörű dolgok vannak benne! Öt élet sem lenne elegendő minden csoda megtekintésére. Erdély és Kárpátalja különböző tájai, a Déli-Kárpátok, az Erdélyi Középhegység, a Máramarosi-havasok, na meg a Felvidék. Egy kivételt teszünk idén is: a moldvai csángó-magyarokhoz látogatunk el, a Szeret-völgyébe. Megjegyzem, nem csak az a természetjáró, aki naponta 15 km-t gyalogol, hanem az is, aki autóval felmegy a Normafához, néhány lépésre a tisztáson kiteríti a pokrócot és élvezi a friss levegőt.

- Mi a közös a túrázókban?
- Nagyon érdeklődőek. Tudják, a túra egy eszköz, hogy bejussunk az erdőbe, a természetbe. Én mindig magamat adtam, nem gondolkodtam különféle szabályokon. A természetben szabadok vagyunk, a legkevesebb kötöttséggel. 15-20 km egy napra, 300-500 méter szintkülönbséggel. Sokan kérdezik, „nem fáradsz el?". Dehogynem. Viszont olyan dolgokat láttatok meg azokkal, akik velem tartanak, amiket a turistautakon nem lehet látni. Például nemrégiben Nagykovácsi mögött mentünk egy letörésen, és hirtelen erős dobogást hallottunk közeledni. Tíz méterrel lejjebb egy vaddisznó-csorda haladt el, huszonöten lehettek. Döbbenetes látvány volt, mellettük láttunk két hófehér jószágot is. Mi lehet az? Majd közelebb értek, és akkor észrevettük, két nagy testű kutya tartott velük, akik valószínű csatlakoztak a mindenevő disznókhoz. Ezer és ezer élmény! Kristálytiszta tengerszem a sziklák között, kemping víz nélkül, kétezren felüli mélykék égből a szikrázó napsugár… Nekünk soha nincs lehetetlen. Hiszen te is tudod ezeket, velünk együtt tapasztaltad a sátras táborozást!

- Bizony részese voltam a hulla-fáradtság közeli „reménytelenségének", és a bátorításodnak is.
- Igen, hogy is mondhatnám másnak, adja fel, ha én sem adom fel. Megtanultam az elődeimtől, hogy nem szabad feladni, sőt egy kicsit erőltetni kell bizonyos dolgokat. Magam úgy állítom öszsze a programot, hogy legyen egy kis erőfeszítés benne. Mondom is, „gyere el, látni fogod, bírod majd". Sok embert egyfajta szubjektív önbecsüléshiány tart vissza attól, hogy túrázzanak. Aztán rájönnek, mégis képesek rá és később maguk várják el a már megszokott „színvonalat".

- Ritkán maradtál el egy túráról.. Mi a kitartásod háttere?
- Minden dolgot, tanulást, kiskertet úgy kell intézni, hogy a túra ne szenvedjen hátrányt. A családot pedig vinni kell. Ez életérzés és ezt szeretném átadni minél többeknek. Már nem szeretek egyedül menni, mára az a nagyobb öröm, ha meg tudom osztani másokkal az élményemet. Budapest környékén is vannak olyan helyek, hogy nem is gondolják sokan, milyen varázslatosak! Például a József-hegynél a kilátó 360 fokos körpanorámát nyújt. Minden időben el kell menni, mert mindig más a kép. A napszak is fontos. Éjszaka is szervezek túrákat, ilyen a Sziporka-túra, a szilveszteri természetjárás. „Átsétálunk az újévbe", az Erzsébet-kilátónál pezsgő, forró tea, finom sütemények vidítanak és elénekeljük a Himnuszt a szikrázó hóban, a vonuló felhők között, csodálva a város tűzijátéktól csillogó panorámáját.

- Mitől vagy ilyen jó kondiban?
- Természetesen élek, nem eszem sokat, kevés húst, csak ahogy jólesik. Viszont fontos a változatosság. A stresszt tudatosan kerülöm, inkább csitítom az embereket. Amin nem tudok változtatni, azon nem izgulok. Persze gondolkozom én is azon, hogy hogyan tehetem jobbá a jobbat, elkerülve a negatív dolgokat.
Ha újra kezdhetném, ugyanúgy csinálnék mindent, mint eddig. Talán korábban kezdeném a túrázást. Kell a gyerekeket is vinni, minél előbb!

Fábián Zsóka

Facebook - VD - Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége