< />
2007. március 6.

ESZ Hírek

Új, egységes kollektív szerződés

A kollektív szerződés tartalmáról Mészáros Péter adott rövid tájékoztatást.
Az új kollektív szerződés lényegében pár hónapos intenzív közös alkotómunka eredménye. Kidolgozását a szervezeti átalakulás mellett szükségessé tette, hogy az elmúlt időszakban társaságunknál harmonizált, egységes jövedelmezési és ösztönzési rendszerek alakultak ki. Komoly feladatot jelentett a két alapanyag összecsiszolása, összedolgozása. Fontos tudni, hogy az ELMÛ-nél és az ÉMÁSZ-nál azonos tartalmú a kollektív szerződés, a létrejött új vállalatokra ezt az új szemléletű, egységes megállapodást alkalmazzuk. Következő lépésként ezeknél a társaságoknál a törvények értelmében megalakulnak az üzemi tanácsok, kiteljesednek a szakszervezeti működési viszonyok, majd minden társaságra egyenként ugyanezen szerkezetű és tartalmú KSZ-t a társaság ügyvezetői megkötik az adott társaságnál működő érdekképviseletekkel.
Alapvető újítás, hogy a piaci viszonyokhoz alkalmazkodóbb, az eddigieknél rugalmasabb kollektív szerződés született. A juttatások szintjei alapvetően nem csökkentek, a meglévő rendszerek, a javadalmazás menedzsment rendszer továbbra is megmaradnak. Komoly változás viszont, hogy egységesítésre kerültek a nyugdíjpénztári támogatások. Megszűntek az elavult, korszerűtlen juttatások ill. juttatási lehetőségek, áttekinthető, egységes szerkezet jött létre.
Amint az az eddigi munkatársi tájékoztatókból is kiderült, senkinek a munkaviszonyát nem érinti hátrányosan a változás, a munkaszerződése mindenkinek továbbra is érvényben van. Az eddigi, a Társaságoknál munkaviszonyban eltöltött évek ugyanúgy számítanak, elismerésre kerülnek, nem szükséges módosítani a szerződéseket, azok változatlan formában mennek tovább. Fontos kiemelni, hogy a dolgozókkal továbbra is a HR-központ áll kapcsolatban, úgymond szolgáltatóként.
Az új kollektív szerződés kidolgozása csak részben függ össze az unbundlinggal, megfogalmazása ettől függetlenül időszerű volt. A szervezeti változások tulajdonképpen csak felgyorsították az egyeztetéseket. A munkáltató megértette az érdekképviseleteknek azon igényét, hogy idén januártól minden munkavállaló biztonságban és szabályozott, egységes, harmonizált jogszabályi környezetben kezdhesse meg a munkát az új társaságoknál. A legtöbb egyeztetést a többi között a rugalmas munkaidő bevezetése, a munkáltatói nyugdíjpénztári támogatások egységesítése, a folytonos műszakpótlék egységesítése tette szükségessé. Végül minden érintett elégedetten állt fel az asztaltól. Munkáltatói részről úgy vélik, a megállapodás sikeréhez nagymértékben hozzájárult az érdekképviseletek rendkívül rugalmas és intenzív munkája. Felmérték, hogy a közös cél csak megfelelő szakmai felkészültséggel, rugalmassággal, megfelelő együttműködési készséggel volt elérhető. A tárgyalások során tapasztalható volt, hogy mindenki testközelből érzi a leendő piacnyitás szelét, aminek mindannyiunknak meg kell felelni.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...