< />
2008. augusztus 5.

ESZ Hírek

Kétezren ünnepeltek a csanyiki villamos napon

A Miskolc határában lévő Majális park szeptember 6-án adott otthont a X. ÉMÁSZ Villamos Nap rendezvényeinek. A késő délutánig tartó programon több, mint kétezren vettek részt. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. dolgozóit és hozzátartozóit Mészáros Péter, az ELMÛ-ÉMÁSZ Rt. emberi erőforrás igazgatója köszöntötte, majd tizenhét munkavállalónak kitüntetést (Áramszolgáltatásért Emlékérmet, Igazgatósági Dicséretet) adott át.
A jó hangulatról neves előadóművészek gondoskodtak. Közönségsikert aratott Dékány Sarolta, Fenyő Miklós és Koós János produkciója is. Az elismerésben részesítettek közül szólaltattunk meg két munkavállalót.

Rozgova Gusztávné, Ágika Igazgatósági Dicséretben részesült.
„Szalad az idő, 1971 szeptembere óta dolgozom az ÉMÁSZ-nál. Voltam tervező, pénzügyes, számviteles és kontrollingos is. Jelenleg a mérlegkészítési osztály főelőadójaként ügyködöm és tagja vagyok az rt. központ üzemi szakszervezeti bizottságának. A különböző beosztásokban végzett munkám során a Dózsa György utcai székházban a 3. és a 6. emeleten kívül mindenhol megfordultam. A kitüntetés igazán meglepett, hiszen korábban már kiérdemeltem az Áramszolgáltatásért Érdemérmet. Két esztendeje dolgozom jelenlegi helyemen és úgy érzem, hogy a kolléganőim ugyanúgy rászolgáltak volna az elismerésre. Tudom, hogy a fiataloké a jövő, s ez helyén való, ennek ellenére jólesett, hogy ezúttal az idősebbek kaptak több kitüntetést. A szakszervezetben végzett tevékenységemről annyit, hogy nyitott szemmel járok, gyakran beszélgetek a kollégáimmal, feléjük továbbítom a döntéseket, melyek elfogadása előtt összegyűjtöm a véleményeket és azokat tolmácsolom az üzemi bizottságnak. Ebből eredően sokan a dolgozók és a szakszervezet közötti összekötő kapocsnak neveznek”.
Stumpf László a tavalyi év februárjától személyügyi főelőadóként dolgozik az ÉMÁSZ Rt.-nél. A villamos napon Igazgatósági Dicséretben részesült.
„Harmincnégy esztendeje szolgálom a villamosenergia-ipart. Több mint harminc évet Sárospatakon húztam le, az rt. központban immáron harmadik esztendeje ténykedem. Pályafutásom címszavakban: nyomvonal-gödör kitűző, fénymásoló, munkaügyi előadó, munkaszervezési előadó, munkaügyi csoportvezető, főmunkatárs. Jelenlegi reszortjaim: felvétel, leszámolás, áthelyezés, szabadságok, létszámjelentések, statisztikák. A mostani előtt pontosan tíz esztendeje, 1993-ban kaptam utolsó kitüntetésemet. Kiváló Dolgozó egyébként háromszor voltam, a szakszervezetben végzett tevékenységemért pedig emlékérmet vehettem át. Véleményemet nyíltan elmondom, kollégáimnak szívesen segítek, az érdekvédelem tevékenységét pedig, mint a szakszervezeti bizottság tagja, természetesen sajátos eszközeimmel támogatom. A közeljövőben előnyugdíjba megyek, így hamarosan megszűnik számomra az ingázás Sárospatak és Miskolc között. Egyébként pedig akár az előbbi, akár az utóbbi állomáshelyemen vagyok, remekül érzem magam. Most még hétfőnként jövök a megyeszékhelyre és péntekenként megyek, ennek azonban a tervek szerint jövőre vége... Nyugdíjas éveimben sem leszek tétlen, a családomban bőven jut majd feladat számomra”.

Kolodzey Tamás
(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 9.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...