< />
2009. június 1.

DUVISZ Hírek

Mikrocsippel az emberrablók ellen

2004 és 2007 között a hivatalos statisztikák szerint negyven százalékkal nőtt az emberrablások száma Mexikóban. Tavaly 751 emberrablást jelentettek be, de egy kutatóintézet adatai szerint a valós szám hétezer körül lehet. Belegondolok, hogy milyen ország lehet, ahol ilyen számban rabolnak gyerekeket?? Beleborzongok.
Legtöbben a karjukba kérik a beültetést, a bőr és az izom közötti részbe, ahol nem látszik. A jeladó egy nagyobb GPS-eszközhöz kapcsolódik, amit a kliens magánál tart. Ha bajba kerül, megnyom rajta egy pánikgombot, és onnantól kezdve a cég észleli a tartózkodási helyét. A technológia bírálói szerint az eszköz csak kicsit jobb, mint az autókba szerelhető álriasztók, ugyanis a bőr alá ültetett apró jeladó önmagában semmire sem jó, a külső eszközt viszont az emberrablók könnyedén észrevehetik és megsemmisíthetik. Röhejes, van egy apró mobiltelefonom amihez tartozik egy 12 Kg-os aksi.
A csipet négyezer dollárért ültetik be, a nyomkövető szolgáltatás éves díja további kétezer-kétszáz dollár évente. Szerencse a bajban, hogy nem drága a kütyü kb. 600 000 Ft és naponta még 1000Ft a nyomkövetés még a hülyének is megéri.

Packázik a hivatal?
Az Indexen olvasom: Tíz évre titkosították a BKV tanulmányát

Felháborítónak tartja a Lakossági összefogás Budafok 2008 mozgalom, hogy a BKV nem ad ki számukra egy járatmódosításról szóló szakvéleményt az adatvédelmi törvényre hivatkozva. Szerintük ugyanis a tanulmány őket igazolná, az erőltetett járatmódosítási tervek ellenében. A BKV jogi osztálya levélben az adatvédelmi törvényre hivatkozva megtagadta a szakvélemény kiadását, mondván, hogy a döntéselőkészítő munkaanyag a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános. Mindemellett a levél szerint a titkos munkaanyag nem tartalmaz adatotokat, amelyek a kijelölt útvonalak alkalmatlanságára utalnának.
Gondolom, a tanulmány olyan szupertitkos információkat tartalmaz melyek napvilágra kerülése esetén hazánk elsődleges Al-kaida célponttá válhatna. Sőt elképzelhetőnek tartom, hogy az Oroszok akár már másnap bevonulnának Magyarországra. Mi más indokolhatná az óvatosságot? Különben is mit akarnak ezek az emberek? Majd a BKV tudja, majd a BKV eldönti. Milyen alapon akarnak beleszólni az őket is érintő döntésekbe?
Forrás:Tenczer Gábor 2008. 09. 11.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...