< />
2008. augusztus 5.

DUVISZ Hírek

Kormánydöntés a Vért privatizációjáról

A Kormány június 4-i ülésén döntött a Vértesi Erőmű Rt. privatizációjáról.
Döntés született arról is, hogy az értékesítésig terjedő időszak alatti működést, valamint a környezetvédelmi szempontból elkerülhetetlen élettartam-meghoszszabbító, úgynevezett retrofit beruházás folytatását biztosítandó, újabb 3 milliárd forintos készfizető kezességet vállal az erőmű adósságaira.
Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet ülését követő budapesti tájékoztatón elmondta: az előző kormány 10,3 milliárd forint értékben vállalt hitelgaranciát a retrofit beruházáshoz felvett kölcsönre, most azonban ismét fizetésképtelenség fenyegeti a céget.

Hozzátette, jelenleg négy befektető is érdeklődik az erőmű iránt, s ez a kormánydöntés lehetőséget teremt arra, hogy két sikertelen kísérlet után ezúttal sikeres legyen a privatizáció.

A szóvivő hangsúlyozta: tekintettel az erőműnek a térség gazdasági és foglalkoztatáspolitikai helyzetében betöltött kiemelkedő szerepére, a privatizációt a lehető legnagyobb körültekintéssel kell előkészíteni úgy, hogy az ott dolgozók továbbfoglalkoztatását ez a folyamat biztosítsa.

(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 6.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...