2007. szeptember 22.

Népszabadság • Ránki Péter. 2007 09. 22.
Ez a beszélgetés azzal kezdődött, hogy halakat etettünk. Kézből. Két testesebb ázsiai ponty néhány kisebb piros-fekete társával és egy feketesügérrel együtt versengett a felszínen lobogtatott gilisztákért. A kristálytiszta vizű tavacska, amelyben laknak, csöppnyi díszlet Walter Tamás kétszeres horgászvilágbajnok horgászüzletének közepén.
- Még ívnak is - mondja a világbajnok, aki nemrég a Sukorón rendezett
vb-n a magyar csapattal bronzérmet szerzett. - Volt is három kispontyunk, de valahogy kikerültek abból a kövekkel védett csücsökből, és a feketesügér megette őket.
- Végtére is, miféle időtöltés a horgászás?
- Egy ősi dolog, a zsákmányszerzés képességének és ösztönének az átélése - hangzik a válasz. - Ezek az adottságok azokból az időkből maradtak ránk, amikor emberek, embercsoportok, ha tetszik az egész emberiség léte múlt azon, hogy meg tud-e élni a természetből. Ma már persze nem maga a zsákmány a fontos, hanem a megszerzésére szolgáló adottságok mozgósítása jelent örömöt. Nekem legalábbis. Én a halat - ha nem esett baja a kivételkor - visszaengedem a vízbe. Versenyen ez szabály: a zsákmány lemérése után mindenki visszamegy a helyére.
- Kétszer csapják be hát a halakat: egyszer, amikor ennivaló helyett csalit kínálnak nekik, aztán meg a pusztulásukat idéző trauma után élettel ajándékozzák meg őket.
- Valóban becsapjuk a halat, nem kétszer, többször is. Elhitetjük vele, hogy enni akar, aztán meg, hogy éppen azt szeretné megenni, amit mi fölkínálunk neki. Megjegyzem: ebben nagyon különbözünk a halászoktól. A halász a hálójával elkapja a halat, akár éhes az, akár nem. A halász zsákmánya nem a saját cselekvése által lesz zsákmány - tetejében nem is engedik szabadon a végén. A horgász ellenben evésre biztatja a halat. Ha nem éhes, akkor megpróbálja elhitetni vele, hogy az. Ehhez sok mindent kell tudni a halak szokásairól: van olyan hal, amely csak éjjel hajlandó enni, van olyan, amely csak a mélyben, az időjárás változásaival aktivitásuk is változik... és így tovább. Csak akkor tudjuk rávenni őket arra, hogy bekapjanak mondjuk két szem kukoricát, ha ismereteinket fölhasználva kiderítjük, hogy hol vannak, és adott körülmények között miként viselkednek.
- Tehát a horgászat állandó gondolkodás? Mondhatnánk, intellektuális időtöltés?
- Igen.
- Olyan manipuláció, amelynek az a lényege, hogy egy tőlem független lényt az én örömömre önkéntes cselekvésre bírjak önmaga ellen?
- A manipuláció szó ellen van kifogásom: ez ugyanis az emberekkel kapcsolatos eljárások miatt negatív tartalmat kapott. Még egyszer: itt az egykor a természettel szinte eszköztelenül szemben álló ember képességeinek a fölidézéséről van szó.
- Nevezzük akkor trükknek a halak rászedését. És lássuk, hogy történik ez.
- Mondjuk zsömlemorzsát vagy kukoricadarát összekeverünk egy kis vízzel, cseppentünk hozzá mézet. Gombócokat gyúrunk belőle, bedobáljuk a vízbe. Az illatos, édes anyag szétterül a fenekén, vagy, ha úgy gyúrtuk, felhősen szétoszlik vízközt, esetleg a felszínen. A hal odamegy, érdekli, szaglássza, kóstolgatja. Tetszik neki. És ha közben talál ott két szem kukoricát, amelyben a mi horgunk rejtőzik, bekapja. Ha csak a kukorica lenne ott, valószínűleg nem jönne annyira izgalomba, hogy nem érdekeli semmi más, csak az, hogy egyen.
- Az etetés tehát étvágyat kelt?
Akit a továbbiak érdekelnek látogasson el a Népszabadság honlapjára
a teljes cikk

Hozzászólás írása:

Facebook - VD - Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége