< />
2017. március 28.

AHMSZ Hírek

Üzemi Tanács és Munkavédelmi képviselő választás
a Bakonyi Erőmű Zrt-nél

A Bakonyi Erőmű Zrt-nél, 2015. november 30 – december 01-én került sor az Üzemi Tanács, valamint Munkavédelmi képviselők választására.

A szavazás a társaság telephelyeinek kijelölt helyiségeiben történt.
A Választási Bizottság megállapítása szerint a szavazásra jogosult 292 fő munkavállaló 77,40 %-a élt a szavazás lehetőségével.

A 12 fő jelölt közül megválasztott
Üzemi Tanács tagok:

Baracska Kálmán
Nagy Károly
Németh Istvánné
Somogyi Csaba
Orgován Tamás

Munkavédelmi képviselők:


Baracska Kálmán
Jánosa István
Zergi Géza

A megválasztott Üzemi Tanács tagok, illetve Munkavédelmi képviselők, valamennyien az Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezetének jelöltjei közül kerültek ki.

A választást követően, 2015. december 04-én került sor, az Üzemi Tanács alakuló ülésére, ahol megválasztásra került az elnök, valamint az elnökhelyettes személye.

Az elnöki tisztségre, mint már sokadszor Nagy Károly kapta a bizalmat. Elnökhelyettesnek Németh Istvánnét választották.

Ezúton is gratulálunk az új tagoknak, ill. képviselőknek és eredményes munkák kívánunk Számukra.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...