< />
Szerző: Szalai Zsófia
2014. március 5.

ADESZ Hírek

Tájékoztató az ADÉSZ képzési programjáról

Az ADÉSZ tisztségviselőinek év eleji továbbképzése ezúttal is Balatonfüreden, az MVM PA Zrt. Rekreációs Központjában zajlott, február 12-14. között. Ennek keretében sor került többek között az elmúlt év értékelésére és a 2014-ben várható feladatok, célkitűzések áttekintésére, munkáltatói és munkavállalói szemszögből egyaránt.

Hamvas István vezérigazgató és Bognár Péter humán igazgató átfogó tájékoztatót tartottak az elmúlt évben megvalósított és a 2014-re tervezett társasági célkitűzésekről, az elvégzett és várható külső és belső felülvizsgálatokról, gazdasági, szociális és munkaügyi intézkedésekről, egyes szabályozások változásairól.

Hamvas István hangsúlyozta, hogy az itt dolgozók túlnyomó többsége elégedett a munkahelyével, jól motivált. A munkatársak elkötelezettségét nem csak az eredmények, a termelési és biztonsági mutatók igazolták vissza, hanem a humán és a biztonsági területen készült felmérések is. Bognár Péter kiemelte, hogy az érdekképviseletekkel való kapcsolattartás során 2013-ban is mindvégig sikerült tárgyalóasztal mellett megoldást találni a vitás kérdésekre.

Dr. Szilágyi József, az EVDSZ elnöke tájékoztatott az EVDSZ 2013. évi tevékenységéről, valamint a 2014. évre tervezett programjairól.

Bemutatta az EVDSZ múlt év novemberében megtartott kongresszusán megválasztott új vezetésének munkamegosztását, ismerkedését a munkáltatói oldallal, a tagszervezetekkel, kezdeményezéseit a párbeszédre. Ismertette a szervezet cselekvési, ill. munkaprogramját, a 2014-re tervezett oktatási, gazdasági programokat, célokat, feladatokat.

Hangsúlyozta az EVDSZ egységességének fontosságát. Kiemelte, hogy a bér- és szociális megállapodások megkötésénél a helyi eredmények alapja az ágazati szintű megegyezés. Ez alkalommal is kifejezte abbeli meg-győződését, hogy egyre több szakszervezeti tag és kívülálló felismeri felelősségét és kötelezettségeit a tekintetben, hogy a közös célok megvalósításáért mindenkinek tenni kell, többek közt azért is, hogy saját egyéni érdekei is érvényesülhessenek

Kővári Erika közgazdász, biztosítási szakértő „Mi a legfontosabb az életben? Egy szó: Egészség!” címmel tartott előadásában hangsúlyozta az egészségbiztosítás adó- és járulékmentességének fontosságát.

A csoportos egészségbiztosítási szerződéskötésről szóló prezentációjában részletesen bemutatta a munkáltatók és munkavállalók érdekeit kölcsönösen szem előtt tartó lehetőségeket. (Rendszeres szűrővizsgálatok a megelőzés érdekében, gyors hozzáférés, teljes körű tájékoztatás, magasabb színvonalú és hatékonyabb egészségügyi ellátás, a hosszú várólisták és hálapénz elkerülése, a betegség miatti anyagi problémák megoldása stb.)

A különböző ellátásokra, a kockázati tényezőkre, a jogvédelemre, az eddigi elégedettségi visszajelzésekre vonatkozóan felvetett kérdésekre is részletes válaszokat adott, továbbá említést tett a nyugdíjtervezésről, a nyugdíjszámla előnyeiről.

Néber Tibor az ADÉSZ elnöke és Riger Ferenc elnökhelyettes értékelték a szervezet 2013. évi tevékenységét, részletesen elemezték az áthúzódó, aktuális kérdéseket, valamint a 2014. évi legfontosabb célokat, feladatokat.

Bencze János, az ADÉSZ delegáltja az Üzemi Tanács 2013. évi tevékenységéről adott tájékoztatást, kiemelve a munkavállalókat érintő legfontosabb témaköröket (VBKJ, drogellenőrzés, étkeztetés, utaztatás, KSZ módosítások, munkaruha-ellátási problémák).

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...