< />
2012. január 20.

VIRUSZ Portré

Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete – Balogh István

Balogh István első szakmája technikai műszerész, gépészmérnöki diplomáját a Nyíregyházi Főiskolán kapta 2000-ben. Kilenc hónapig volt a honvédség kötelékében, ezt követően került az OVIT Zrt.-hez.
Majd a TSO átalakítás következtében 2006. január 1-jétől a MAVIR ZRt. munkavállalója az Állapotismereti és Karbantartási Osztályon, Részt vett a cég 2008 és 2010 között első ízben indított tehetségprogramon, mely több lehetőséget kínált a dolgozóknak.

-Elsőként az OVIT Zrt. üzemviteli igazgatóságán dolgoztam 2001-től, majd az összevonást követően kerültem jelenlegi munkahelyemre a MAVIR ZRt. Állapotismereti és Karbantartási Osztályára 2006. január elsejétől. Legfőképp az átviteli hálózati távvezetékek hálózatának állapotvizsgálatával és karbantartás tervezésével, szervezésével foglalkozunk. Többek között ennek is köszönhető a folyamatos és minőségi áramellátás.

Évekkel ezelőttre nyúlik vissza a történet, már pályám kezdetén is szerettem foglalkozni a munka világát érintő kérdésekkel. Munkajog, kollektív szerződés, különböző rendelkezések –ha nem is sűrűn, de változtatásokkal terheltek, véleményem szerint nem árt ismerni ezeket. Mivel a munkatársak is tudták rólam, hogy tájékozott vagyok ezekben a kérdésekben, egyre többet jöttek hozzám különböző témákat érintve. Milyen támogatás mikor jár a dolgozónak, hogyan alakul a munkaidő, miért jár többletjuttatás, stb. Ez odáig jutott, hogy rákérdeztek, miért nem foglakozom akkor szervezett formában ezzel a nem mellékes és szerteágazó tevékenységgel. Így valóban kézenfekvő volt indíttatásom az érdekvédelmi szervezetbe való bekapcsolódásra – és igen, hasznos a munkahelyünkkel kapcsolatos háttér információkról tudni, megvitatni, illetve keresni azokat a pontokat, amelyek által jobbá tehetjük a mindennapjainkat, életkörülményeinket is, úgy, hogy mindegyik fél elégedett legyen.

Elsőként szakszervezeti tag lettem, szívesen válaszoltam a kollégák kérdéseire, sőt, jóleső érzéssel töltött el, hogy tudtam segíteni másoknak. Idén áprilisban volt teljes körű szakszervezeti választás, amikor a kollégák megválasztottak a VIRÜSZ Anikó utcai főbizalmjának a MAVIR ZRt.-nél. Ennek örülök és igyekszem megfelelni az elvárásoknak.

Az üt egy kooperatív szervezet a vállalat vezetésével, kevésbé konfrontatív, de természetesen a szakszervezet és az üzemi tanács működése a gyakorlatban összehangolt, fontos azonban látni a különbséget – bizonyos esetekben az egyik együtt döntési joggal, másik véleményezési joggal rendelkezik és így tovább.

A feladatok egy részét ismertem már megválasztásomkor, mégis nagyon sok újdonságot kaptam, illetve a több információ mellé több feladatot is. A MAVIR ZRt.-nél jelenleg évente kétszer tartunk olyan megbeszélést, amelyen a cég vezérigazgatója is részt vesz és tájékoztatást ad az aktualitásokról, és válaszol a feltett kérdésekre. Ezek az ülések rendkívül fontosak a munkavállalók szempontjából, mivel első kézből értesülhetünk a bennünket érintő dolgokról. Örülök annak, hogy jó kapcsolat alakult ki a vállalat vezetése és az érdekvédelmi szervezetek között. Ennek egyik példája, hogy részt vehetek a kihelyezett vezetői értekezleteken, ami rendkívül hasznos az információáramlás szempontjából is. Üzemi tanács ülése szükség szerint kerülnek összehívásra, ez gyakoribb, amikor a szociális és jóléti keretek elosztása kerül napirendre a cégnél. A személyes kapcsolattartás által meghatározó döntések születnek közös megegyezéssel. Az apróbb, kevésbé sürgető témában bevált módszer nálunk az elektronikus úton való véleménykérés, mely egyszerű, gyors és hatékony – ez a szabadságok alatt is jól működik. Végső soron sok múlik a kommunikáción, kellő odafigyeléssel, a lehetőségek kihasználásával sokat tehetünk munkatársainkért, akik bizalmat szavaztak nekünk.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...